A korábbi sajtóértesüléseket Peter Power, Hogan kabinetfőnöke erősítette meg a dpa német hírügynökségnek Brüsszelben – írja a napi.hu.
Phil Hogan, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekét felelős ír biztosa, korábban, 2014 és 2019 között mezőgazdasági és vidékfejlesztési uniós biztos volt.
Korábban az ír kabinet elhatárolódott Hogantől, amiért a korlátozások dacára részt vett az ír parlament golfegyesületének rendezvényén, amely nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak.
Az ugyanazon az eseményen részt vett ír mezőgazdasági miniszter már korábban lemondott, és az ír kormányfő nyilvánvalóvá tette, hogy a bizalma Hoganban is megingott.
Dana Spinant az Európai Bizottság szóvivője hétfőn közölte, hogy a kereskedelemért felelős ír biztos részletes jelentésben számolt be vasárnap a bizottság elnökének a szóban forgó rendezvényről, valamint arról is, hogy miért lépett be olyan írországi területre, amely helyi, a vírus terjedésnek megelőzését szolgáló vesztegzár alatt volt. Utóbbira az a magyarázat, hogy a vesztegzár alatt lévő Kildare megyében lévő lakásánál – útban az eseményre – azért állt meg, hogy magához vegye munkájához szükséges dokumentumait. A szóvivő szerint ebből a szempontból a biztos nem szegett meg járványügyi előírásokat.
Az MTI szerint a hétfői sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az uniós biztost a múlt hétfőn a rendőrség is megállította, mert mobiltelefonon beszélgetett vezetés közben az írországi Galway felé, útban a golfeseményre.
Micheal Martin kormányfő vasárnap jelentette be, hogy a botrány miatt összehívják az ír törvényhozást és sürgette Hogant, hogy fontolja meg a lemondást. A biztos környezetéből azonban olyan nyilatkozatok hangzottak el, hogy nem kíván tisztségétől megválni.
Von der Leyennak nem jön jól Hogan lemondása, a Politico szerint ugyanis Hogannal az egyik legbefolyásosabb és legtapasztaltabb biztosát veszíti el, most pedig olyan új biztost kell keresnie, aki felveszi a fonalat a Kínával és az Egyesült Államokkal folytatott, bonyolult kereskedelmi tárgyalásokon. Korábbi, agrárbiztosi posztján nagyon hatékony tárgyalópartnernek bizonyult a Japánnal és a dél-amerikai Mercosur államokkal kötött kereskedelmi megállapodás nyélbeütésekor.