Látványos fotógalériánkat itt találja
Vannak azok az emberek, akik nemcsak hosszú éveken át képesek kitartani az álmaik mellett, hanem képesek azokat megvalósítani is. Ilyen Füredi Zsolt is, aki feleségével 1995-ben épített családi házat maguknak Pakson, azonban az atomerőműben dolgozó Zsolt már akkor is tudta, hogy nem erre az életre vágyik. 2013-ban vettek egy telket a közeli Cseresznyésen, ahol jórészt saját maguk felépítettek egy hamisítatlan parasztházat. „A házat megtervező építész alig akarta elhinni, hogy a saját kezemmel akarom felépíteni a házat, de én makacs ember vagyok, így közel két év alatt megépült. Az internetről tanultam meg mindent. Tízezer vályogtéglát készítettünk, abból raktam a falakat. A házunk annyiban különbözik egy százéves parasztháztól, hogy beton alapon áll, illetve van benne víz, villany és hasonlók. De pont ugyanazon elvek szerint építettem, mint annak idején az elődeink, vagyis a ház eleje keletre néz, az egyik fal befejezetlenül ér véget. Egyébként meg teljesen megfelel a mi igényeinknek.”
2017-ben költöztek ide, azóta pedig a porta olyan lett, amilyennek egy hagyományos parasztudvarnak lennie kell: tyúkokkal, lóval, galambdúccal. „Szeretek lovagolni, ezért készítettem egy kis istállót – mondja Füredi Zsolt. Idén hoztam csibéket a gödöllői génbankból.
A galambdúcot ugyancsak én építettem. Ez esetben is az internet nyújtott segítséget. Megtanultam a dúckészítés elvét, utána a méreteket a magam érzései alapján alakítottam ki – Figyelek például a számokra. Sok mindent alakítottam ösztönösen – például a Fibonacci számok alapján –, így nem is tudom megmondani a galambdúcról sem, hogy pontosan mekkora. Mindazonáltal két emelet és egy „padlástér” van a dúcban, amit a 14 fészek köré építettem. Szeretek mindent a magam képére formálni, például a most elkészült kemencénk – ami a feleségem nagy vágya volt – is ilyen, ahogyan a kert, az istálló, a tyúkól és a galambdúc is. A lényeg a szépség és a harmónia.”
Ahogy Zsolt meséli, gyerekkorában otthon is tartottak galambokat, ő pedig mindig is vonzódott a madarakhoz, különösen a fehér galambokhoz, amelyek röpte elbűvölte. Ezért is készült el a ház előtt először a galambdúc – amelyről tudni kell, hogy elődeink hite szerint lélekfogó is –, azonban ma már nincsenek benne madarak, mert a környéken élő vércséktől és héjáktól nem tudta azokat megvédeni.
Egy ideig újabb és újabb párokat vásárolt, de be kellett látnia, hogy csak a ragadozókat etette, ezért egy idő után átköltöztette őket a sokkal „védhetőbb” műhelypadlásra. A ragadozók azonban az innen ki- és beszálló galambokat is megtalálták, így már csak egy fehér pár tart ki ezen a helyen.
A húsgalambok ugyanis nem híresen nagy repülők, vannak olyan fajták, amelyek inkább csak napozni szeretnek, vagyis egy kicsi röpdével is beérik. A korábbi fatárolót épp ezért átalakította galambházzá – megint az internetet hívva segítségül a berendezés elkészítéséhez. Ezen a helyen 64 galamb számára van hely – ennek megfelelően vásárolt tavasszal tenyészpárokat (ahogy mondja, 97 százalékban fehéreket), amelyek közül két pár már a beköltözést követő hetekben meg is ajándékozta fiókákkal.
„Szeretnék komolyan foglalkozni a húsgalamb-tenyésztéssel. Az indulásnál nagy segítségemre volt a tapasztalt húsgalambtenyésztő, Bálint Csaba, akivel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Hálás vagyok az önzetlenségéért. A feleségemmel szívesen élnénk a jelenleginél is természetközelibb életet, ahol csak az állatokkal és a kerttel foglalkozhatnánk. Ehhez pedig számításaim szerint elegendő lenne egy komolyabb, legalább 500 párból álló tenyészet, amennyiben az értékesítést meg tudom oldani. Egyelőre ugyanis nem látom, hogy a meghirdetett programban leírtak működnének – különösen igaz ez a felvásárlásra. Ha azonban a készterméket tudom értékesíteni, építek egy nagyobb galambházat, a jelenlegit pedig átalakítom a feleségemnek, aki nagyon szeretne nyári konyhát.”
A helyiség temperálására Zsolt hamarosan egy úgynevezett komposztkazánt készít, amit mindenféle nyesedékkel, faaprítékkal fűt majd. A tisztaságról pedig egy központi porszívóval gondoskodik. A helyiség közepén van egy cső, amely kivezet a falon túl elhelyezett porszívóhoz, bent pedig csatlakoztatható a képünkön is látható hajlékony csőhöz. A betonra fektetett két rács lécei között is könnyen be lehet vele nyúlni, így nemcsak a fészkek környéke, hanem a padló is könnyen takarítható. Két dolgon szeretne Zsolt mielőbb változtatni: megoldani, hogy nagyobb legyen a „porzsák”, és hosszítani a szívócsövön, hogy ne kelljen hajolgatnia.
A „nagybani” galambászkodásra, ebben a családi méretnél már mindenképp nagyobbnak nevezhető tenyészetben készül fel Zsolt.
Táblázatban rögzít minden adatot a napi takarmányfogyasztástól kezdve azon át, hogy éppen mely galambok költenek, a fiókák neméig és persze színéig. A galambok ugyanis hűséges madarak, ezért arra kell törekedni, hogy a galambházban ne legyen „fölösleges”, vagyis pár nélküli hím, mert az harcokhoz, sérülésekhez és rosszabb költőteljesítményhez vezethet. A cél pedig az utóbbit a legmagasabb szinten tartani, később a vállalkozást esetleg a feldolgozás felé is bővíteni. De az már egy másik történet.
