Amikor egy helyzetet értékelünk, néhány évet érdemes visszatekinteni. Ha most is így teszünk, egyértelműen kiderül, hogy a két ágazatot legutóbb 2016–2017-ben érte hasonlóan kedvezőtlen külső hatás. Akkor összesen 3,2 millió állatot kellett megsemmisíteni, aminek a közvetlen kára 11 milliárd forintot tett ki, a közvetett kárról pedig elmondható, hogy szinte forintra megegyezik a közvetlen kár értékével.
Ebben benne van a csirke és a pulyka is, de a többségét víziszárnyasok tették ki. A két járvány által okozott közvetlen kár értéke elérte a 16 milliárd forintot, a közvetett veszteség ugyanennyi. Leginkább Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyét érintették a betegségek.
A 4 évvel ezelőtti madárinfluenza után rövid időn belül talpra állt az ágazat. Ezt bizonyítja, hogy mindkettőben stabilizálódott a gazdálkodás, bár némi gondot okozott, amikor 2018 végén a kacsatúltermelés miatt csökkent az űr. Sajnos ez a túltermelés a libánál is bekövetkezett a piacokon, ami azt eredményezte, hogy a készletek jelentősen megnőttek 2019 végére. Erre nagyon oda kell figyelni, mert az a tapasztalat, hogyha 5 százalékos árutöbblet mutatkozik, akkor erre azonnal
20 százalékos árletöréssel reagálnak a piacok.
Helyzetünk a világban
Amikor a magyar baromfiágazatot elemezzük, nem szabad csak saját magunkra figyelni, hanem a többieket, a versenytársakat is figyelemmel kell kísérni.
Ez a víziszárnyas-ágazatra különösen érvényes, mert a lúdnak kb. 95, a kacsának mintegy 70 százalékát külpiacon adjuk el. A magyar ludat elsősorban német nyelvterületen vásárolják, viszont a kacsát egész Európában, a Távol-Keleten és a tengerentúlon, például Kanadában is el lehet adni.
A lúd tenyésztésében és tartásában két ország számít meghatározónak az egész világon: az egyik Magyarország, a másik pedig Lengyelország. Gond akkor van, ha megnézzük, hogy melyikünknél mik a tendenciák. Míg mi 1,5-2 évtizeddel ezelőtt még 8-10 millió ludat tartottunk, addig most csak 2-3 milliót, miközben a lengyelek igencsak előretörtek. Náluk akkor 1-2 millió lúd volt, de mostanra eljutottak évi 8-9 millió liba előállításáig.
Ha a magyar baromfiszektort nézzük, akkor még mindig az elismerés hangján nyilatkozhatunk róla. Csirkéből tavaly 436 ezer tonnát, pulykából 95 ezer tonnát állítottunk elő, szintén tavaly zabos és húslibát 40 ezer tonnát, kacsát pedig 120 ezer tonnát termeltünk. A víziszárnyas-ágazat összproduktuma így 160 ezer tonna, azaz nem megkerülhető, azaz fontos. Ha a termék értékarányát vesszük figyelembe, akkor a lúd van a legjobb helyzetben, és a kacsa átlagára is magasabb, mint a csirkéé. Tehát a lúd- és a kacsaágazat pénzben kifejezve nagyobb értéket képvisel, mintha csak az összesített termésmennyiséget vennénk figyelembe. A libatermékek exportára most 2,2 euró, a kacsa kilóját 1,8 euróért lehet eladni.
Áralakító tényezők
Az idei gondok már múlt év végén jelentkeztek. Elsősorban amiatt következtek be, mert az EU-ban nagy készlet halmozódott fel, főként kacsából. Emiatt az árak rögtön csökkenni kezdtek.
Viszont sokan voltak olyanok, akik valamilyen okból nem tudtak kivárni, ezért az árujukat olcsóbban is odaadták. Ezáltal az egész lúd- és kacsapiacon letörték az árakat.
Ezt az évünket a madárinfluenza és a Covid közösen jellemzi. Az ágazatnak márciusban hihetetlen felvásárlási lázat hozott a járvány, előfordult, hogy kifogyott a pultból az áru. A liba ebben nem volt annyira érintve, mert az egész világon elsősorban két időszakra tehető – Márton-napra és karácsonyra –, amikor nagy iránta a kereslet. Máskor alig-alig vesznek lúd termékeket. Nem úgy a kacsánál, ami mostanra napi fogyasztási cikké vált.
Viszont amikor április közepére lecsengett a felvásárlási láz, megjelent a madárinfluenza, és nálunk hihetetlen tarolást végzett. Főként az ország déli részén pusztított.
Mindennek összetett következményei lettek. Áruhiány keletkezett, mert törzsállományokat is ki kellett vágni, ami értelemszerűen visszaesést okozott a napos állatoknál is. Ez a vágóállatok számának csökkenéséhez vezetett, a sor legvégén pedig ott álltak a vágóhidak munka nélkül, mert nem volt alapanyaguk.
Ugyanakkor a kártérítési rendszer működött ebben az évben. A termelők megkapták a közvetlen káruk ellenértékét, ami 16 milliárd forintot tett ki. Csakhogy közben vannak közvetett károk is, mint például az exporttilalom. Idén 15 ország azonnal megtiltotta a Magyarországról származó baromfitermékek importját, amiben benne vannak a vágott és a darabolt baromfitermékek, a keltető- és a tenyésztojás is. Védő- és megfigyelési körzeteket kellett kialakítani, és viselni kellett mindezek valamennyi ódiumát.
Azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű és rózsás. A kárérték 70 százalékát ugyanis az EU állja, ezért most utóellenőrzéseket tartanak nálunk, hogy minden szabályosan történt-e.
Szakmai előírások
Ilyen nagyarányú kárra vagy a hozzá tartozó kártérítésre még sehol sem volt példa. A franciáknál emlékszünk 2017-ben egy nagyobb káreseményre, de ott az előállítás mértéke a miénknél jóval nagyobb, főként kacsából. Állatorvosok jöttek hozzánk az EU-ból vizsgálódni, megnézték a magyar működési rendszert, és azóta további intézkedések történtek nálunk. Szigorodtak a betelepítési engedély megadásának feltételei, és újólag megerősítettük a 2017-es főállatorvosi rendelet előírásainak betartását.
Októberben tartottak egy videókonferenciás ellenőrzést, amin az érdekelt szakmaközi szervezetet is beszámoltatták. A tárgyalás azzal zárult, hogy meg kell nézni, Magyarország mindent megtesz-e annak érdekében, hogy ilyen ne forduljon elő többet. Ebbe beleértettek mindenkit, nemcsak a hatóságokat és termelőket, hanem a Baromfi Termék Tanácsot is.
Szükség lenne egy informatikai rendszer azonnali kidolgozására, hogy legalább az illetékesek tisztában legyenek vele, hol és mennyi termelőnk van Magyarországon. Aztán azt is tudni kéne, hogy ezek a termelők mikor és mit telepítettek le, arra ki adott telepítési engedélyt és mikor. Azaz kéne egy naprakész adatbázis, amihez a hatóság és a BTT is bármikor azonnal hozzá tud férni. Így minden érdekelt egyetlen gombnyomásra megtudhatná, hogy adott településen ki és milyen állatfajt telepített. Az ellenőrzési rendszer így lenne működőképes, így tudná a tisztánlátásunkat szolgálni.
A másik része a dolognak, hogy a járványvédelem szakmai előírásait mi mennyire tartjuk meg. Itt szó van a telepre történő belépéstől kezdve a személyi higiénián át az eszközök fertőtlenítéséig sok mindenről.
Előfordul, hogy a takarmányszállító reggel 9-kor megjelent az egyik telephelyen, délután 3-kor a másikon. Kérdés, hogy közben fertőtlenítették-e azt az eszközt. Létezik erre vonatkozó utasítás, ami jó is, de úgy látszik, a végrehajtással bajok lehetnek. Itt az a kérdés vetődik fel, hogy miként lehet valakit a végrehajtására rábírni. Egyértelmű, hogy szankcionálással, és ez a szankció lehet időszakos betelepítési tiltás, vagy a tartási engedély megvonása. Egy újabb madárinfluenzánál a szigorú ellenőrzés ki tudja mutatni, hogy az adott termelő mely szabályt nem tartotta meg, és ha ennek az lenne a következménye, hogy nem kap kártérítést, biztosan másként állna a kérdéshez. Nekünk erre a szintre kell eljutnunk, és ez lehetséges is, mert a világ fejlettebb részein mindez már így működik.
Vajon hányan vannak nálunk a víziszárnyas ágazatban, akik törvénytisztelők és hányan lehetnek azok, akik az előírásokra fittyet hánynak. Szabó Miklós szerint erre felelősséggel ma nincs elfogadható válasz.
Minden telepen meg kell teremteni a ki-belépés személyi higiéniai feltételeit (járványvédelem, fertőtlenítés stb.) és mindenhol lenni kell fekete-fehér öltözőnek, ahol a többlépcsős beöltözési lehetőség alapkövetelmény. Minden állattartó telepen külön kell meglenni a hulladéktárolónak és teljesen külön a boncolóhelyiségnek. Mindez le van írva, de azt már ellenőrizni kell, hogy mikor használták ezt vagy azt, a fertőtlenítő berendezést mikor kapcsolták be legutóbb. Nem lehetetlenségekről volna itt szó, ezeket utólag is pontosan mind meg lehet állapítani.
Ebben a munkában fontos szerep hárul a BTT-re mint szakmaközi szervezetre. De azt is tudni kell, hogy ők nem hatóság, nincsenek hatósági jogosítványai. Most elhatározták, hogy ezen a téren is előrelépnek, főként a hatósággal való együttműködésben. Mindannyiunk érdeke, hogy az ne fordulhasson elő még egyszer, ami 2020-ban történt. Aki ezt nem érti, az árt az ágazatnak, rosszat tesz neki. Nem az egész szakmáról van szó, csupán egy kisebb részről, de a többség érdekeit nem szabad feláldozni egy kisebbség trehánysága miatt. Végeredményben arról van szó, hogy nem áldozhatjuk fel a magyar baromfiágazatot, semmilyen okra hivatkozva.
Versenyben
A magyar víziszárnyas-ágazat szereplőinek a világ más tájain dolgozókéval kell felvenni a versenyt. Ha nagyon közelről vizsgáljuk, akkor észre kell venni, hogy itt elsősorban a lengyeleket említhetjük.
A következménye pedig az, hogyha valahol csökken az előállítás mértéke, kisebb lesz a mennyiség, akkor az a termelő, az az ország egyre inkább eljelentéktelenedik a piacon. A kereskedelmi láncok sem a kicsiket keresik, nem őket hívják, hanem az ágazat meghatározó szereplőit, akik nagyban termelnek és állítanak elő. Mert akinél volumen van, az mindig ki tud szolgálni minőségben, versenyképesen. Minden nehézség dacára nekünk ebben a versenyben talpon kell maradnunk. Most átmenetileg gondok mutatkoznak a hízott árunál is, főleg a libamájnál. Ezt a terméket főként az éttermek vásárolják, de a koronavírus járvány miatt náluk a vendégforgalom nagyon visszaesett, és így a libamáj értékesítése is a töredékére csökkent. Ugyanez érvényes, ha az összes baromfit nézzük, annak 30-40 százaléka is az éttermeken keresztül jut el a fogyasztókhoz, azaz jelenleg csak múlt időben beszélhetünk erről.
Biztosan látszik, hogy ez veszteségek nélkül nem úszható meg, mint ahogy az is, hogy elég sokan ki fognak esni ezen a rostán és abbahagyják a gazdálkodást.
Takarmányárak
A két fertőző járvány mellett nem feledkezhetünk meg arról, hogy az utóbbi időszakban erős takarmányár-emelkedés történt, ami tovább drágítja a víziszárnyas-tenyésztést is.
A takarmányról pedig azért is szólni kell, mert ez az egyik legnagyobb költségalakító tényező az állattartásban. Üzemi adat, hogy a lúdnevelés önköltségében a takarmány 42 százalékot képvisel, s ez a napos liba árával (ami 28%-ot tesz ki) együtt a termelési költség 70 százaléka. További állandóan emelkedő tétel a munkabér a hozzá tartozó járulékokkal, a szolgáltatások ellenértéke és az amortizáció, ami együttesen újabb 14 százalékpontot jelent.
Ezért a takarmányreceptúrákban igyekeznek az állatok igényeinek legjobban megfelelő tápot előállítani, az import szójafehérjét pedig alternatív megoldásokkal, például cirokkal helyettesíteni. A termelők általában korszerűsítésre törekednek, hogy minél kevesebb dolgozóval tudjanak dolgozni, viszont az amortizációban ez költségnövelő tényezőként jelentkezik. Az idei takarmányár-emelkedés eddig 20-25 százalékot is mutat, márpedig kicsi a valószínűsége, hogy ezt bárki is képes lenne kigazdálkodni. Ilyenkor jön elő, hogy kihagyok egy-egy rotációt, úgy próbálok meg talpon maradni – csakhogy két-három rotáció elhagyása után már felvetődik, hogy szükség van-e egyáltalán a termékemre.
Pedig, ha az egészet nézzük, azaz a magyar baromfiipart, akkor nagyon sokat kockáztatunk és nagyon sokat veszíthetünk.
Foglalkoztatás
Ebben az ágazatban körülbelül 50-60 ezer ember dolgozik.
Ugyanis nagyon sok kistermelő dolgozik benne, és több benne a munkaigényes folyamat is, mint a többiben. Elég, ha csak a tömőkre gondolunk. Így könnyen érthetővé válik, hogy a magyar víziszárnyas-ágazatban több mint 10 ezren dolgoznak.
Még nagyobb a baj, ha a foglalkoztatást a lúd- és a kacsaágazat szintjére vetítjük.
A törzstelepeken, a keverőüzemekben, a vágóhidakon és a továbbfeldolgozókban szakképzett munkaerőre és felsőfokú végzettségűekre lenne szükség, például élelmiszeripari mérnökökre. Ezek mindegyikéből abszolút hiány tapasztalható. Debrecenben elindultak különféle utakon, hogy képeztessenek maguknak szakembereket.
Szabó Miklós szerint ma egy ilyen dolgozó nettó havi keresete elérheti a 250 ezer forintot – de még ennyiért sincs elegendő jelentkező. Ez így nem maradhat, ezen változtatni kell, mert a magyar víziszárnyas-ágazatban hamarosan a fejlődés gátjává válik a humánerőforrás-hiány. Történtek kísérletek, hogy külföldről hozzanak munkásokat, de nagy részük nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket.
