Mikor kerültél először kapcsolatba a méhekkel?
– Felnőttként kezdtem érdeklődni a méhészet iránt, sem a családban, sem a baráti körben nem méhészkedett senki. Mindig is érdekelt az élővilág, így a méhek is. Nem állt tőlem távol az sem, hogy kipróbáljam magam a méhészkedésben. Akkoriban házasodtunk össze a feleségemmel, Violával, amikor az ötlet ténylegesen megszületett. Mivel azonban még főiskolára jártam és a szükséges ismeretek nélkül sem akartam belevágni, így későbbre halasztottam a tervek megvalósítását.
Mikor láttad elérkezettnek az időt?
– Mindenekelőtt beiratkoztam egy méhész tanfolyamra. A pécsi Nagy István tartotta az elméleti képzést és a gyakorlati oktatást, aki tudásával és tapasztalatával nagy hatást tett rám. Sok, valóban hasznos ismerettel gyarapodtam. Hagyományos értelemben vett mentorom nem volt.
Ezekből a beszélgetésekből rengeteget tanultam. Ezúton is köszönet érte Zoli bácsinak!
Természetesen bújtam a szakirodalmat is: könyveket, újságokat olvastam, illetve az interneten próbáltam tájékozódni az aktuális kérdésekben, vagy amire nem kaptam választ máshol. Végül 2013-ban repce után vettem két családot. Több családot ezt követően nem vásároltam, a jelenlegi állományt ezekből, illetve rajbefogásból szaporítottam fel. Az első évben 3 családdal teleltem be, a következőben már 13-mal. 2015-ben elértem a 30 család körüli létszámot. Most nagyjából 60 családdal tevékenykedek.
Mi volt az eredeti terved a méhekkel, és ez hogyan változott azóta?
– Számszerűsített céljaim nem voltak, mint pl. egy bizonyos családszám elérése. Próbáltam a család, a munka és a méhészkedés között megtalálni az egyensúlyt, és ehhez igazítani a méhes méretét. Így alakult ki szépen lassan a méhészetem, ami nagyjából hatvan családot jelent.
Viszont ebben is – mint mindenben – fontosnak tartom a rugalmasságot: csak akkor adok el méheket, ha azok tényleg nagyon jók, nem pedig bármi áron. Jelenleg így minden tekintetben megfelel számomra a méhészet, ezt a méretet tudom munka mellett kézbentartani, de akár a továbblépés lehetősége is benne van. Tehát nagy álmom, konkrét tervem nem volt, egyelőre nem akarok főállású méhész lenni. Tartok tőle, hogy nagyságrendekkel nagyobb állomány esetén elvesztené a mostani varázsát.
Elsődleges cél a méztermelés, a jó minőségű méz termelése. Nagyon szívesen állítanék elő különleges mézeket. Erre tettem is már kísérletet, amikor medvehagymára vándoroltam velük. Ha mézkülönlegességről van szó, itt a Mecsekben „adja magát” a medvehagyma. Kétszer vándoroltam rá, viszont egyik esetben sem lett teljesen tiszta medvehagymamézem.
Saját célra gyűjtünk virágport és propoliszt is; illetve feleségem gyertyát készít a méhviaszból. Terveim között szerepel még a gyümölcsméztermelés, elsősorban az alma és a málna érdekel. Lenne lehetőségem almára vándorolni, de a közelben rendszeresen szokott lenni repce is.
Mit szólt a család, hogyan fogadták a barátok, hogy méhészkedni fogsz? Kerültél-e összetűzésbe a szomszédokkal a méhek miatt?
– Mindenki pozitívan értékelte. A családom nagyon támogató. A barátok szívesen eljönnek, és szeretik nézegetni a méheket. Ez egy egészen más világ, különleges, ezért hatalmas élmény azoknak, akik egyébként nincsenek kapcsolatban a méhekkel. Nem sűrűn vándorlok, inkább csak itt a környéken, de ha mégis, akkor van segítségem hozzá.
Szeretjük ezeket az alkalmakat, a közös munka közben van lehetőség beszélgetni is, így jókedvűen telik a nap.
Még nem volt teljes az állomány, amikor megszületett a nagyobbik fiam, Bendegúz, ő most kezdte az iskolát. Egyéves sem volt, és már jött velünk a méhészetbe, azóta is nagyon érdeklik a méhek. A családi házunk kertjében, Abaligeten 16-17 családom van, melyeket rendszeresen együtt nézünk át Bendegúzzal. Ez 1,5-2 órát jelent, de ő végig kitartóan érdeklődik. Úgy tűnik, őt is megfertőztem a méhek szeretetével. A másik fiam, Benedek még kicsi, csak négyéves. Őt még ennyire nem érdekli, de szívesen elnézegeti a méheket. Amikor egyszer megszúrta az ujja hegyét egy méhecske, nem is sírt, csak csodálkozva mondta: „Apa, megcsípett… Méhecske megcsípett”. Bendegúz az ilyen baleseteknél meg azért szokott sírni, mert tudja, hogy a méhecske belehal.
Szívesen vesz részt a pergetésekben is, az ő feladata a fedelezés szokott lenni. De ugyanígy kiveszi a részét a legtöbb háttérmunkából is, mint például a keretfűzés, a megtermelt méz kiüvegezése – és nem utolsósorban nagyon szép fotókon szokta megörökíteni a munkánkat.
A méheket két telephelyen tartom. Az egyik Abaligeten van, a házunknál, itt kevesebb családot tartok, mert bár a falu szélén lakunk, nem szeretnék kellemetlenség okozni senkinek. A másik, a fő telephelyem Hetvehelyen a szőlőhegyen van, a szüleim telkén. Itt van egy pince is présházzal, így a pergetést kényelmesen el tudjuk végezni.
Hogyan összegeznéd a mögötted álló éveket?
– Azt gondolom, végigkísért a kezdők szerencséje is. Voltak olyan időszakok, amikor nem tudtam annyi időt rászánni, mint amennyit szerettem volna, amire mindig érzékenyen reagál az állomány.
10 és 11 keretes Hunor rakodóval méhészkedem, emellett jelenleg még egy félkeretes rakodóm van. Az elejétől kezdve a Hunort preferáltam, a félkeretes rakodók egy ismerősömtől származnak, aki ezzel méhészkedett, de később abbahagyta, és az üres kaptárakat nekem adta. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a feles keretméret nem az én világom, így visszatértem a Hunorhoz. Már csak egy félkeretes család várja, hogy átfejlesszem.
Az NB-nél ugyan sok előnye van a nagy fészeklépeknek, de sok mézet is elnyel. Ezt a Hunor jól korrigálja. Méztéri keretnek is többnyire Hunort használok (pár családnál fél NB-t), ennek nagy hátránya, hogy nehéz, viszont az egyenlő lépes rakodókaptárnak számomra egyszerűbb a kezelése. Mindig is csak rakodóban gondolkodtam, mert praktikusabbnak tartom. Könnyebb vele vándorolni, a szöktetéssel pedig egyszerűbbé válik a mézelvétel.
Olyannyira, hogy három éve már csak oxálsavat használok, leginkább szublimálva. Éppen ezért a kaptáraim szinte egytől egyig higiénikus aljjal vannak ellátva. Úgy gondolom, hogy ha a környezetünk vegyszerterhelésére nem is tudunk hatni, arra viszont mindenképp, amit mi magunk juttatunk a kaptárba. Azt is gondolom, hogy amennyire lehet, csökkenteni kell az éves szinten bejuttatott szerek mennyiségét azon túl, hogy nagyon megválasztjuk, mit is használunk. A Neumann-féle anyazárkázással egybekötött atkairtási technológia pedig összhangban áll azzal, amit képviselek. Már tavaly is zárkáztam az anyákat, a pozitív tapasztalatok után pedig idén is fogom.
Összességében elmondhatom, hogy az elmúlt hét év során kialakult az állományom mérete, a méhészeti technológiám, és az irányvonal, amelyben a tiszta élelmiszer előállítása a cél.
Ez mára szerencsére biztos lábakon áll, amellett, hogy vannak rosszabb évek is, mint amilyen az idei.
Mi a kedvenc történeted, ami a méhekhez kötődik?
– Bendegúznak van egy méhecske barátja, Méhi, vele szokott beszélgetni, mikor kint vagyunk a méheknél. Nagyon aranyos, ahogyan odahajol, hogy jobban hallja, mit mond neki a kis barátja. Nagyon emlékezetessé tudnak válni a pergetések, amikor összejövünk a barátokkal, volt osztálytársakkal, a fedelezésből eszegetünk, beszélgetünk. Sokszor pedig nagyobb családi pogrammá válik a méhészkedés.
Igazából a méhészetnek minden apró mozzanata olyan, hogy megéri elraktározni az emlékeink polcán, a jó történeteket ugyanúgy, mint egy-egy baklövést. Az előbbiek melengetik a szívet, az utóbbiak pedig tanulságul szolgálhatnak.
Szűcs Andrea
Abaliget
