0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 13.

Vegyes kisgazdaság – A haszon nézőpont kérdése

Pottyondy Ákos és felesége, Patricia 2018-ban alapították meg saját vállalkozásukat Pannonhalmán. A település Tóthegynek nevezett részén, egy régi parasztudvaron hozták létre a több lábon álló családi gazdaságot, az Ürmös Portát. Nem piacra dolgoznak, a saját szükségleteik kielégítésére, vegyszerek felhasználása nélkül termesztenek zöldség- és gyógynövényféléket, gyümölcsöt.

Szívesen megosztják ugyanakkor a kis léptékű gazdálkodásról szerzett tapasztalataikat, a porta nyitott az érdeklődők előtt, és oktatási programokat is szerveznek. Pottyondy Ákos Gödöllőn, a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében diplomázott, és a gazdaságot annak környezetével egységben kezelő szemlélet azóta is fontos vezérelv számára.

Tanulmányait a környezettudományi doktori iskolában folytatta, kiemelt jelentőségű helyszínek környezeti és természeti értékekre alapozott hasznosítási lehetőségeit kutatta.

A doktori fokozat megszerzését követően először a Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa lett, majd 2011-től hét éven át a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjének és a hozzá tartozó egyéb természeti területeknek a működését és fejlesztését irányította.

Elveszett tudás

A dolgok alapvetően a fejben dőlnek el – vallja –, ha valakinek megvan hozzá a szilárd elhatározása, akkor szinte nulláról is létre tud hozni egy kisgazdaságot, képes lesz boldogulni. A különféle képzettségek és diplomák nagyon fontos alapot jelentenek a boldoguláshoz, ám szerinte a mindennapi életben nagy szükség van a józan paraszti észre is.

Az Ürmös Portához hasonló összetett kisgazdaságok létrehozását nagymértékben segítené az a régi paraszti tudás, amely a történelem alakulása miatt nem, vagy csak nagyon nehezen hozzáférhető.

Pottyondy Ákosnak egész életében kapcsolata volt a vidékkel, mégis gyakran érzi úgy, hogy mindent elölről kellett kezdenie.

Hiányoznak számára az előző három generáció tanácsai. A szigetközi családi gazdaságot működtető dédszülőkkel csak kisgyerekként találkozott, a nagyszülőket a kuláksors tragikus történései lehetetlenítették el, és a rendszerváltozás felemás kárpótlása révén a hajdani gazdaságnak csak a töredéke került vissza a családhoz. Szülei – ahogyan abból a nemzedékből sokan – az értelmiségi pályát választották. A mai (újra)kezdők ezért is futnak gyakran zsákutcába. Ez önmagában nem baj, mert tanulni lehetne belőlük, ám mégis könnyebb lenne, ha több tapasztalt ember tanácsaira támaszkodhatnának a hozzájuk hasonló fiatal vállalkozók, véli a szakember.

Az összetett családi gazdaságok működtetését nem tanítják sehol, ezért el kell fogadni, hogy nem minden sikerül elsőre, vagy akár másodikra sem. Harmadjára ugyanakkor már nem szabad hibázni.

Vegyes kisgazdaság

Családi léptékben a gyógynövénytermesztéshez nem szükséges nagy terület, az Ürmös Portán néhány száz négyzetmétert foglalnak el a gyógynövények parcellái.

A közel húszféle gyógynövény mellett másfél hektáron tájfajtákból álló kaszálógyümölcsöst alakítanak ki.

A részben már termőre fordult gyümölcsfákat elsősorban a szűkebb térség öreg anyafáiról oltották vad alanyra, de néhány különleges fajtát messzebbi vidékekről, így Erdélyből is hoztak.

A gazdaságban nem használnak vegyszereket, de nincs bio minősítésük. Sokan azt gondolják, hogy a tájfajtákat nem kell permetezni, metszeni, ez így önmagában nem igaz, egy fa egészsége nem kizárólag a permetezésen múlik.

Ha kiszolgáljuk az igényeiket, közel ideális környezetet alakítunk ki számukra, akkor a védeke­ző­rendszerük elég erős lesz ahhoz, hogy ellenálljanak a betegségeknek.

Monokultúrás termesztéskor azonban még a jó génkészlettel rendelkező, ellenálló fajta esetében is komoly növényegész­ség­ügyi kihívásokkal szembesülünk. Ezt elkerülendő, a készülő kaszálógyümölcsösben a különböző gyümölcsfajok tájfajtáit ligetszerűen telepítik majd.

Az ilyen agrárélőhely rendkívül változatos tud lenni, rengeteg faj van benne jelen, ami csökkenti a növényvédelmi gondokat.

A korábban intenzív szántóként használt terület füvesedését olyan fűmagkeverék felülvetésével segítették, amelybe a csenkesz- és perjefajok mellett vadvirágok – nagy arányban pillangósok – magjait is belekeverték.

Van rá igény

A környezetével együtt élő, folyamatos változásban lévő kisgazdaság működtetője állandó és gyors tanulásra van késztetve. A kis családi gazdaságok fenntartásához olyan egységben való gondolkodás szükséges, ami a hagyományos paraszti gazdaságokra is jellemző volt, említette Pottyondy Ákos. Káros, ha a kis- és nagygazdaságokat egymás ellenében szemléljük. Kellő tisztelet, megfelelő szakmai munka esetén ezek kiválóan működnek egymás mellett. A méret ez esetben nem árul el semmit, a nagyüzemeknek és a családi gazdaságoknak is vannak előnyeik, és mindkettőt lehet jól és rosszul is vezetni. A szerencsésebb történelmi helyzetű országokban több száz éves hagyománya is lehet a családi gazdaságoknak, és a tudás nemzedékről nemzedékre öröklődött. Nálunk ezt sajnos megakasztotta a történelem, de ma érezhetően mind nagyobb a társadalmi igény a családi gazdaságokra, illetve azok termékeire, és ha működésüket a jogszabályi környezet is engedi, akkor egyre több jön létre.

A vírushelyzet is lökést adhat ennek, persze nem kell rögtön elsőre több hektárban gondolkozni, sokszor már az is nagy lépés, ha az emberek a most általános, tujasor–fű–tujasor keresztmetszetű kertjükben kicsi termelő parcellákat alakítanak ki. Bár a városban mások a lehetőségek, gyógynövényeket és néhány zöldségfélét szélsőséges esetben akár egy panellakás erkélyén is termeszthetünk, emelte ki az Ürmös Porta tulajdonosa.

Gyógynövényeket elsősorban feldolgozásra termesztenek, illetve gyűjtenek, a legutóbbi vezetett túrájukon több mint hatvanféle fajt szedtek a környéken.

A megtermelt alapanyagot jelenleg főleg szárítják, vagy különféle kivonatokba teszik.

A jövőben az illóolaj-tartalmú gyógynövények is nagyobb szerepet kapnak: a lepárlóberendezéseket készítő miskolci Hagyó Kft.-vel olyan módszereken és eszközökön dolgoznak, amelyekkel akár néhány tíz kilós mennyiségből is kiváló minőségű illóolajakat lehet kinyerni. Ez fajonként akár 40-50 négyzetméteres parcellákban is megtermeszthető.

Portájukon a zöldségekből is főleg hagyományos fajtákat termesztenek, de ezeket kizárólag a család ellátására.

Az Ürmös Portán látottak modellként szolgálhatnak azoknak, akik kis területen szeretnének ilyen tevékenységbe kezdeni. Az 1000-1500 négyzetméteres kertvárosi kertekben egy átlagos család zöldségszükségletének jelentős részét meg lehet termelni, és egy-két kedvenc gyümölcsfa is elfér bennük. A családban elfogyasztott gyógynövények termesztéséhez pedig még ekkora hely sem kell, az erkélyen is van rá lehetőség.

Nem pénzbeli előnyök

Az Alföldről készített légi fotókon gyakran feltűnik, hogy a nagy erdőket és mezőgazdasági területeket egyhektáros szabályos négyzetek tagolják. Ennek oka, hogy amikor az ötvenes években államosítottak, a tanyák környékén egy hektár földterület maradhatott a család tulajdonában.

Ezen megtermelhető volt egy család alapvető gyümölcs-, zöldség- és gyógynövény-szükséglete, pedig akkor jellemzően népesebbek voltak a családok.

Napjainkban már egy hektár sem kell a család ellátásához.

Azt, hogy egy családi gazdaságnak mekkora területre van szüksége ahhoz, hogy önfenntartó legyen, attól függ, hogy ki milyen hasznot vár el. Ha kizárólag a pénzbeli bevételt nézzük, akkor egy-két hektár nem elegendő az önfenntartáshoz. De ha a hasznot tágabban értelmezzük, akkor sok mindent mégis megéri csinálni. Hiszen haszon az is, hogy a gazdaságból egészséges ételek kerülnek az asztalra, a szabadban, a jó levegőn végzett munka jó egészséget és fizikumot ad a tulajdonosnak, és miközben a saját területét műveli, a családjával, gyermekeivel töltheti az időt. Ha a haszon fogalmát az anyagiakon túl értelmezzük, akkor sokkal könnyebb önfenntartóvá tenni egy gazdaságot, véli Pottyondy Ákos.

Nyitott porta

Az Ürmös Porta termékeit nem értékesítik, helyette inkább az oktatást tartják fontosabbnak a tulajdonosok.

Bemutató gazdaságként működnek, náluk megnézhető, mi történik „a földtől az asztalig”.

Emellett több felsőoktatási és egyéb képzőintézménnyel állnak kapcsolatban, fogadják a hallgatókat gyakorlatra. Oktatási programokat is szerveznek, igyekeznek átadni a tapasztalataikat, tudásukat. A nyitott gazdaságban az érdeklődők a munkálatokba is bekapcsolódhatnak.

Szervezett programjaikon egy-egy témára fókuszálnak. Ilyen például a gyógynövénygyűjtés, amelynek során a leggyakoribb 10-12 fajt ismertetik meg az érdeklődőkkel. Emellett bemutatják az illóolaj-lepárlást, januárban pedig gyógyhatású kivonatok készítéséről (tinktúra, macerátum, mézes kivonat, olajos kivonat, zsíros kivonat) szerveznek majd gyakorlatorientált képzést. Ezekre nagy az igény, hiszen a munkájuk miatt sokan heteken át szinte ki sem mozdulnak a számítógép elől, ezért élvezik, hogy kézzelfogható terméket készítenek.

Vannak, akik célirányosan jelentkeznek a tanfolyamokra, de jelentős a véletlenül betérők száma is, amikor meglátogatják a közeli Pannonhalmát, vagy éppen a porta előtt vezető zarándokúton haladnak.

Komoly fejlesztéseket végeznek annak érdekében is, hogy a zarándokoknak pihenőhelyet nyújthasson a családi gazdaság.

A rövidebb, párórás bemutatókon kívül már most is előfordul, hogy napokat, heteket töltenek náluk az érdeklődők. A gyógynövényes, illetve a kozmetikumokkal foglalkozó programok általában a nők körében népszerűbbek, amíg a gyümölcsfák gondozására inkább a férfiak kíváncsiak, és a gazdaság létrehozásának vagy működtetésének részletei is főként őket érdeklik. Tavasztól őszig inkább a termesztési kérdések kerülnek elő, télen pedig az alapanyagok feldolgozása (kivonatkészítés, teák keverése stb.).

Az Ürmös Porta azonban nem csupán a gazdálkodás helyszíne.

Ákos felesége, Patricia zeneterápiával foglalkozik, aminek a gazdaság és a környezetében található védett erdő különleges és egyedi színteret ad.

Az egykori gazdasági épületek egy részét úgy újították fel, hogy azok a terápiás foglalkozásoknak is helyet adhassanak, valamint a kertben és a gyümölcsösben is több pihenésre, elmélkedésre alkalmas helyszínt alakítanak ki.

Forrás: Kertészet és Szőlészet