Utoljára 2019-ben adta hírül a Körös-Maros Nemzeti Park, hogy Dévaványán bukkantak rá egy példányra, méghozzá egy kéményben, ahol az oda beköltözött méhek mézkészletét dézsmálta. Amint a nemzeti park közleményében írták, ez a nagy testű szenderfaj olyan illatanyag kibocsátására képes, amely úgyszólván érzékelhetetlenné teszi jelenlétét a méhek számára. Ennek alapján felmerül a kérdés:
Alfred Brehm ezt írja az 1860-as években Az állatok világa címmel megjelent munkájában az általa halálfejes lepkének nevezett szender (1. kép) táplálkozásáról: „Még sohasem találták virágon szívogatva. Ellenben nagyon szereti a fák sebéből kiszivárgó nedvet és éppoly kevéssé tud ellentállni a méhkaptárakból kiáradó mézszag csábításának. Vakmerően behatol a kaptárba és mézet rabol, a nélkül, hogy a módfelett felizgatott és dühös méhekkel különösképpen törődnék. Ilyen mézrablók közül kettőt megvizsgáltak a betörés után és kitűnt, hogy szívógyomrukba mintegy fél teáskanálnyi mézet szívtak be. De emez éjjeli rablótámadása néha vesztét is okozhatja, mert noha a legtöbb méhszúrást vastag bundája felfogja, mégis kaphat a potroha puhább részeibe is (a testgyűrűk egymáshoz illeszkedése helyén) szúrásokat s akkor elpusztul. A »méhfarkas« teljesen letisztogatott, kizsigerelt hulláját azután kaptártisztogatáskor a kaptár egyik sarkában megtaláljuk (mert a méhek a szűk repülőnyíláson nem tudták kivonszolni).”
Mivel a kifejlett lepkék éjszakai életmódot folytatnak, leggyakrabban a hernyóival találkozunk (2. kép), amelyek a burgonya, paradicsom, ördögcérna, nadragulya, csattanó maszlag, orgona, illetve fagyalfajok hajtásait, leveleit fogyasztják. A hernyók ezután a talajban bábozódnak be, majd kikel a lepke, amely cukrokban gazdag táplálékon megerősödvén, lehetőleg a hideg és táplálékszegény időszak beállta előtt visszaindul a Földközi-tenger térségébe és Afrikába. Ez, illetve az Európába érkező lepkék peterakását megelőző április–május az a rövid időszak, amíg a kifejlett rovar az élelemkeresés során éjjelente kaptárakat is fosztogat. A halálfejes szender rövid és vaskos szipókája ugyanis közvetlen nektárgyűjtésre kevéssé alkalmas, ellenben erős, és hossza a méhsejt mélységének felel meg, így a szender a lefedett mézes sejteket is könnyűszerrel áttöri, és onnan az elraktározott mézet másodpercek alatt kiszívja. A megfigyelések szerint egy lepke akár öt sejtet is képes kiüríteni gyors egymásutánban.
A halálfejes szender kaptárban tett esti látogatása a méheket természetesen feldühíti, ám a termetes lepke – amelynek szárnyfesztávolsága gyakran meghaladja a 10 centimétert – tudja, hogyan védekezzen ellenük. Amikor a röpnyíláson át bemászik a kaptárba, szárnyai rezgetésével tartja távol vagy rázza le magáról a méheket. Közben fütyülő vagy csipogó hangokat hallat, amivel a méhek támadókedvét mérsékli. Kísérletekkel bizonyították, hogy a szender viszonylag ellenálló a méhméreggel szemben, kitinpáncélja pedig erős, sűrű és sima. Ezenkívül illatanyagaival is képes megtéveszteni a méheket. Egyik-másik szender olykor mégis rajtaveszt a kalandon: miként Brehm írta, ha a méhek potroha testgyűrűinek egymáshoz illeszkedésénél a puhább részeken szúrják meg, belepusztulhat.
Lassanként inkább ő maga szorulna szélesebb körű oltalomra, mivel más rovarfajokhoz hasonlóan szintén ki van téve a hernyója táplálékául szolgáló haszonnövények (burgonya, paradicsom) védelmére használt rovar- és gombaölő szerek hatásának. Ritkaságára és veszélyeztetettségére való tekintettel a halálfejes szender hazánkban már védett, természetvédelmi értéke 10 ezer forint.
[A felhasznált irodalom a Szerzőnél megtalálható.]
Bottlik Imre
