Sikere érdekében mindenekelőtt a fogyasztók virágföld-vásárlási szokásait elemzik, második lépésben pedig a környezet- és természetvédelmi szervezetekkel közösen célzott kommunikációval hívják fel az emberek figyelmét a tőzeghasználat csökkentésének jelentőségére.
Németországban évenként több millió köbméter virágföldet vásárolnak a hobbikertészek, és bár egyre szélesebb a csökkentett tőzegtartalmú és tőzegmentes termékek kínálata, a HOT kezdeményezés egyik támogatója, a Megújuló Erőforrások Ügynöksége (FNR) szerint a virágföldek többségében még mindig meghatározó a tőzeg aránya.
A folyamatot oktatással és tájékoztatással is támogatni fogják, mert a szakemberek szerint azt felgyorsítaná, ha mind több hobbikertész saját elhatározásból váltana. Ennek érdekében indult el a német agrárminisztérium által finanszírozott átfogó HOT projekt. A kezdeményezésben az FNR mellett a nürtingen-geislingeni közgazdasági és környezettudományi egyetem (HfWU), a Weihenstephan Egyetem (HSWT) és a GreenSurvey piackutató intézet is részt vesz.
Fontos a piackutatás
A fogyasztói döntések megértése és a piackutatás kulcsfontosságú szerepet játszik a HOT projektben. A kapott eredmények alapján kidolgozott célirányos oktatással, tájékoztatással ösztönözni tudják a hobbikertészeket, hogy a jövőben tőzegmentes virágföldet használjanak a balkonládák vagy a kiskertek beültetéséhez.
Ehhez felmérik, hogy a termékek ára, elérhetősége, illetve saját értékrendjük alapján választanak-e virágföldet a vásárlók, vagy csupán megszokásból kerül a kosarukba az adott termék. A kutatók azt is szeretnék megtudni, hogy ezek a tényezők mennyiben térnek el egymástól a különböző társadalmi csoportok esetében.
Az FNR tájékoztatása szerint a felmérésben szereplőket három csoportra osztják, ezek a kertesház- és hobbikert-tulajdonosok, a kertbarát klubok tagjai, valamint a közösségi kertészek. Ez utóbbi csoportba tartoznak a legfiatalabb irányzat, a városi kertészkedés (urban gardening) követői is.
Az eredmények elemzését követően a HOT projekt szakemberei célzott, „személyre” szabott kommunikációs intézkedések széles skáláját kívánják kidolgozni és megvalósítani. Online és személyes foglalkozásokkal, a környezet- és természetvédelmi egyesületekkel együtt szervezett rendezvényekkel, bemutatókertek létesítésével, kertészeti vásárokon és kiállításokon történő promóciókkal, képzések és szemináriumok indításával igyekeznek a kertkedvelők legszélesebb rétegét elérni.
Egyebek mellett felhívják a figyelmet a tőzeg és az azt helyettesítő anyagok, például a farost vagy komposzt eltérő tulajdonságaira is, hogy a lehető legkevesebb csalódás érje a fogyasztókat a növényültetés és növényápolás során, hiszen az ronthatná a tőzegmentes talajok széles körű elfogadását.
A HOT projekt minden intézkedését a Megújuló Erőforrások Ügynökségével szoros együttműködésben dolgozzák ki és valósítják meg. Emellett folyamatosan tájékoztatnak a tőzegcsökkentést vagy tőzegkivonást érintő legfrissebb információkról.
Bővül a választék
A Stender vállalatcsoport jövőképében is első helyen szerepelnek a „nullaszázalékos” tőzegtartalmú keverékek, ezzel szeretnének innovatív, fenntartható és klímasemleges módon kiállni a zöld szektor ökológiai megoldásai mellett.
Az árutermelő kertészek számára különböző típusú keverékeket gyártó vállalat bejelentette, hogy 2028-ig kivonja a tőzeget a keverékek alapanyagai közül. Az Euflor brand pedig a lakossági felhasználók számára is összeállította tőzegmentes földkeverék-kínálatát. Sebastian Hochrath, az Euflor értékesítési vezetője szerint a vállalat így vállal felelősséget a bolygóért, a társadalomért és magáért a vállalatért. A szakember szerint hosszú távon csakis a fenntartható megoldások teszik piacképessé és sikeressé a cégcsoportot. A beszállítókkal együttműködve és gyakorló szakemberekkel folytatott egyeztetéseket követően rendelkeznek mindazzal a hozzáértéssel, hogy a jövőben fenntartható megoldásokat dolgozzanak ki és valósítsanak meg. Az Euflor hat új tőzegmentes földkeveréke máris ezt az elköteleződést bizonyítja.
Biztonságos, fenntartható
Az árutermelő kertészetekben a csökkentett tőzegtartalmú vagy tőzegmentes termesztőközeg használata gyakran megkívánja a korábban alkalmazott technológia, például az öntözés és tápanyagellátás módosítását. Tobias Jäger, a Stender vállalat értékesítési vezetője kiemelte, hogy az eddigi tapasztalataik megosztásával és tanácsadással segítik és támogatják a termelőket.
A Klasmann-Deilmann vállalat is új termékcsaládot (Advanced) vezetett be, ebben a gyártó szerint az értékes nyersanyagokat, farostot, komposztot, kókuszrostot, perlitet és tőzeget alacsony karbonlábnyomú keverékekként hozzák forgalomba. A pontosan összeállított receptúrák hosszú távon biztosítják a precíz növekedésszabályozást, a növények egészséges fejlődését.
Moritz Böcking, a Klasmann-Deilmann csoport ügyvezető igazgatója a termékcsaláddal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az megtestesíti a jövő termesztőközegét: kiváló minőségű, biztonságosan gyártható és fenntartható. A sokat emlegetett tőzeghelyettesítő összetevők, mint a farost és a komposzt már régóta jól bevált alkotóelemek, ezek az új termékcsaládban is nélkülözhetetlenek. Az Advanced közegek jelentik a jövőben a standard, szabvány termékeket.
A keverékeket a gyakorlatban is tesztelték. Állítják, hogy alkalmasak az összes nemzetközi gyakorlatból ismert termesztéstechnológiához, egyúttal támogatják a kertészeti ágazat fenntartható fejlődését is. Tágabb értelemben, a kisebb súlyú összetevőknek köszönhetően kedvező hatással vannak a szállítmányozás karbonkibocsátására is. A Klasmann-Deilmann egyébként a következő öt évben 50%-kal kívánja csökkenteni a termékek karbonlábnyomát, amiből a környezettudatos kertészeti vállalkozások is profitálhatnak majd.
Kéreghumusz
A Klasmann-Deilmann vállalat eltökélten keresi a közegek előállításához szükséges biztonságos és hosszú távon rendelkezésre álló, fenntartható alapanyagokat. Ezeknek az az arányát 2025-ig legalább 30 térfogatszázalékra kívánják növelni a teljes termelésből. Az eddig bevált alapanyagokat (GreenFibre, TerrAktiv komposzt, perlit és kókusz) újakkal kell kiegészíteni annak érdekében, hogy folyamatosan meglegyen a szükséges mennyiség.
A jövőben ezt a kéreghumuszt használják a termesztőközegek készítésekor. A kéreg fenyőfa-feldolgozó fűrészüzemekből származik. A durva kéregdarabokat összetörik és komposztálásra előkészítik, majd úgynevezett konverterrel összekeverik és szellőztetik az anyagot. A megújuló nyersanyag ideális pórusszerkezetű, javítja a keverék vízelvezető és víztartó képességét. A Klasmann-Deilmann szerint a közeg a természetes mikrobák nagy arányának köszönhetően csökkenti a növényi megbetegedések előfordulását is, a szerves tápanyagokat pedig a növények számára könnyebben felvehető formában képes szolgáltatni. A kéreghumusz tehát jó megoldás lehet a tőzeg helyettesítésére. A TerrAktiv kéreghumusz a zöld- és biokomposzttal ellentétben alacsony pH-értékkel és sótartalommal rendelkezik, az anyag könnyebb, mint a zöldkomposzt.