A solymári ház kapuja mögött illatos előkert, levendulaültetvény fogadja az érkezőt. A finom polgári ízléssel berendezett nappaliból egyenesen a teraszra, s onnan tovább, a távoli hegyekre visz a tekintet. A kert egy pillanat alatt bemutatkozik, nincsenek titkai. A terasz folytatásában nyílegyenes sétaút vezet a látványt merőlegesen záró medencetóhoz. A sétányt két oldalról tarka virágágy szegélyezi, mögötte hibátlan pázsit. Balra fenyőcsemeték, jobbra, a kerítés mentén fiatal korallberkenyék sorjáznak.
A háziak elbeszéléséből kiderül, hogy mégis tartogat titkokat, történeteket a friss kert. Sütkérezünk a nyárutó fényeiben a szobányi teraszon, és hallgatom, miként találtak rá két esztendeje új birodalmukra.
– Ezelőtt hosszú évekig Budaligeten laktunk, nem messze innen, nagy kertes házban – meséli Bernadette. Megszerettük, kötődtünk hozzá, mert a mi ötleteink, és kezünk munkája alakította. Sok fát ültettünk, és sokat dolgoztunk benne. De az élet úgy hozta, hogy felnőtt lányaink kirepültek, és „kinőtt” minket az otthonunk. Sajnáltuk, de el kellett adni. A kert olyan szép volt, hogy „elvitte” a házat, a vevőnek első látásra megtetszett. Utána béreltünk és keresgéltünk. Pétert befelé vonzotta a város, én ki felé nézegettem, Solymárra. Korábban is ide jártam vásárolni, tornázni, és sok itt a barátunk. Nagyon szeretem ezt a tiszta, takaros, dolgos, falusias környezetet. Egész életemben vidékre vágytam. Budán sokáig emeletes bérházban laktam, de a gyerekkori zebegényi nyaralások, a falu hangulata elkísért. Kicsi házak, girbegurba utcák, kedves szomszédok. Lakáskeresőben elhatároztuk, hogy ameddig a szívünk meg nem dobban egy ház láttán, addig nem döntünk.
Fekete tulipánok
– Pályátokon és az életben mindig kivártátok a megfelelő embert, munkát, otthont.
– Azért nem volt ez ilyen egyszerű. Pétert akkoriban nevezték ki a kecskeméti színház igazgatójának, sokat volt távol, a munkám mellett én jártam az ingatlanossal a címeket. Amikor ide eljöttünk, mégsem a szívem, hanem az eszem szólalt meg. A kert még semmilyen se volt, ránézésre a ház se fogott meg, de a belső elrendezése tökéletes. Mintha nekünk tervezték volna! A kert tájolásán pedig rögtön láttam, hogy Péternek tetszeni fog. Én a meghittebb, zártabb kertet szeretem, de ő kedveli a dimbes-dombos tájat, és itt elképesztő a kilátás. A kerítésen túl nincs már utca, csak ez a széles mező, mögötte pedig a Pilis. Idelátszik a Kiskevély, a Nagykevély és az Ezüstkevély – mutat a kéklő hegyvonulatra Cseke Péter. Csodálatos tiszta, friss levegőt hoz a Pilis felől a szél, és beküldi a városba. Hajnalonként mintha hosszú köd úszna végig az égen, érdekes, gyönyörű jelenség, úgy mondják, Csaba királyfi útja.
– Nagyváradon született, gyerekkorát is ott töltötte, Ady Endre városában. Milyen emlékeket őriz az ottani tájról, ahogy Ady a várost nevezte a „Pece-parti Párizsról”?
– Színész szüleim korán elváltak, édes anyámmal mi a belvárosban laktunk a színház közelében, az is szép környék volt. De édesapám kertes házban élt – új családja kertészkedéssel foglalkozott – s annak a kertnek az adta a varázsát, hogy tulipánokkal volt tele. Csupa különlegességgel a lilától a feketéig. Akkoriban ez még nagy ritkaságnak számított. Többször nyaraltunk a Körös mentén is, Réven. Hatalmas hegyek között folyt a Sebes-Körös. A Zichy-kastély mellett a tiszta vizű forrás vízesésszerűen zuhogott a folyóba. Varázslatos vidék volt, máig meghatározó a számomra. Amióta sok időt töltök Kecskeméten, megtanultam értékelni az alföldi táj monoton szépségét is. Azért is ilyen kedves számomra a mostani lakhelyünk, mert itt minden együtt van. A mező, a síkság, a domb, a víz. Nem lehet vele betelni, napokig tudnám nézni, hallgatni, és beszélni a tájjal.
– A képzeletnek szárnyakat adó távlat a munkáját is segíti? Szokott idekinn dolgozni?
– Ha tehetem, mindig kiülök. Nemcsak szerepekre készülök, de a rendezői feladatokat, a színház összefogásának teendőit is itt a szabadban szeretem átgondolni. Az új évad 12 új bemutatót hoz majd. Előkészítésük elmélyültséget követel, erre kiválóan alkalmas a kert.
Az illedelmes Red Robin
– A zsenge gyepről, a növendék fácskákról, az apró bokrokról látszik, hogy gyerekkorát éli még a kert. Hogyan született?
– Mikor idejöttünk, szó szerint üres telket találtunk, semmi más nem volt, csak buckák és tarack. A tereprendezés után mi népesíthettük be. Mivel nagy kertből érkeztünk, tudtuk, hogy az komoly rabszolgaság. Szerencsére budaligeti kertész barátainktól hozzáértő segítséget kaptunk. Azt kértük, hogy úgy tervezzék és telepítsék a kertet, hogy ne kelljen benne sokat dolgoznunk, maradjon időnk a saját munkánkra. Ezért nincs egyetlen lombhullató sem. Valódi „lusta kert”. A ház előtti babérmeggy és a kerítés menti bíborpiros korallberkenye (Photinia x fraseri) is ezért került ide. Utóbbi érdekessége, hogy fényeszöld lombjában a friss levelek mindig pirosak. Takaró sövénynek szánjuk, reméljük magasra, sűrűre nő majd. – Red Robin néven is ismert – fűzi hozzá Bernadette. Nagyon mutatós, de a legfőbb erénye mégiscsak az, hogy mediterrán növény létére áttelelt nálunk, és nem hullatja a levelét.
– Nem szemetel, jól nevelt, tán még papucsot is húz, mielőtt belép a szobába…
– Ez fontos! – nevet a ház asszonya. Ezt előre kikötöttem. Meg azt is, hogy kell egy kerti út. Kicsit romantikusabbra vágytam, de ez illik a ház adottságaihoz. Az út menti virágágyás oldja a geometrikus merevséget – ez viszont Péter ötlete volt. Abban reménykedtem, hogy az ágyást se kell gyomlálni, de úgy látszik, ezt nem úszom meg. A tarack tartogat még meglepetéseket, idővel majd eldől, ő lesz-e az úr. Ez még kísérleti év, figyeljük a növényeket, mi szép, mi tetszik, mi marad meg itt. Az ajándékba ka pott kedvenc hortenziáimnak például a szakember nem jósolt nagy jövőt nálunk, mégis kiültettük. Kerestem nekik árnyékot, kaptak savanyú földet, és nagyon szépen fejlődnek. Nem szégyellem, én lopom a kerti ötleteket, az agyam lefényképezi, ha valahol valami megtetszik és kipróbálom. Van pici veteményesünk is, ott bújik meg a fenyők mögött. Paradicsom, petrezselyem, karalábé nő benne. Életünkben először ettünk töltött karalábét saját termésből! A zöldfűszerekből is csipegetünk. A mentát például szeretjük a limonádéban, de tortára, fagyira is finom.
Kőgerlék
– Az ágyásban a virágok tövénél csöpögtető rendszert, és kis jelző címkéket látok latin nevekkel, mint a botanikus kertekben.
– Kertész barátunk figyelmessége. Mint ahogy a gondos alaprajz is – mutatja a házigazda a szabásmintaszerűen megszerkesztett szakszerű kertrajzot. Jókedvűen böngésszük a hosszú latin neveket, miközben a háziak próbálják a legkisebb fűszálat is azonosítani. A kedves tarkaságban helyet kapott a varjúháj, csillagfürt, cickafark, kokárdavirág, petúnia, sarkantyúka, sásliliom, küllőrojt, szarkaláb, aszter, zergevirág, tisztesfű, ördögvirág, menyecskeszem, és még számos színes szépség. Közöttük fűszernövények illatoznak: citromfű, zsálya, menta, kakukkfű. A virágokat nézegetve a tóhoz érünk, ami szabályos mértani alakjával rímel a ház sugallta elrendezésre, s inkább medencének tűnik. – Mindketten ragaszkodtunk a vízhez. Előző kertünknek is megbecsült része volt a kis tó. Itt a teret zárja, látványnak szép, és fürdésre alkalmas. Nincsenek benne növények, az esőcsatornából töltődik. 80 centi mély, nyáron kellemesen lehet benne hűsölni.
– A parton női akt, finom felületű márványtorzó ellensúlyozza a szigorú vonalvezetést. A túlparton a kőgerlék meg mintha egyenest a tó vizéből innának.
– Szűcs László szobrászművész, kedves ismerősünk alkotása. A galamb pár pedig Kutas Ágnes szobrászművész munkája. Mintha ide termett volna, pedig a régi kertből mentettük át. Ott is a tó partján volt a helye. A vízre sok „élő” madár is leszáll inni. Reggelente jönnek, érdekes őket megfigyelni. Dorka lányunk – bár még szociológushallgató – képzett fotós is. Ő a kezdetektől fogva dokumentálja a kert életét. Nővére, Sára pedig Zsámbékon kertészkedik, és egyéves Dani unokánkkal babázik. Itt is remekül érzi magát a kis legény, és örömmel nézi a kert fölötti légifolyosón áthúzó repülőket. Sára pedig kapásból megmondja, milyen gépet látunk, hisz korábban légi-utaskísérőként dolgozott.
– Milyen a kerti munkamegosztás?
– Az oroszlánrésze Dettynek jut. Ha netán valami fizikai erőkifejtést igényel, azt elvégzem, ám a növények kiválasztása, gondozása az ő felségterülete. Itt még túl fiatal a növényzet, de előző kertünkben én szoktam nyesegetni a fákat, bokrokat. – Egyszer a pompás nagy bukszust úgy lenyírta, hogy nem maradt más belőle, csak egy rút fekete kocka. Hazatérve nem hittem a szememnek, még a szavam is elállt. Péter viszont nagy hévvel győzködött: „majd kinő, meglátod, ki fog még hajtani”. És tényleg kihajtott. Szóval ez valami férfiszenvedély lehet! Sok feleség meséli, hogy az ő férjét is el-elkapja a roham, és nekiesik az ollózásnak. – Az alkotás – nevet kajánul Péter – az alkotás kényszere! Már várom is, hogy nőjenek a csemeték…
– A nyár örömei után a tél másfajta szépséget kínálhat. Hogy telt itt az első karácsony?
– Nagy lelki békét, megnyugvást ad a háborítatlan, havas táj, jó együtt nézni. És Dettynek remek érzéke van ahhoz, hogy ünnepivé varázsolja az otthonunkat. – Határtalan öröm tölt el az első nagy hóesésnél. Csönd, tisztaság, béke árad szét a vidéken, csoda megélni. Az ünnepet az ember a lelkében teremti. Nekem az advent, a várakozás, felkészülés a legszebb. Karácsony előtt földíszítem a lakást: kis koszorúk, fenyőágak, mézeskalácsok függenek mindenhol, gyertyákat gyújtok, kicsi lámpák égnek.
Az első itt töltött ünnep karácsonyfáját sikerült megmenteni, apránként kiszoktattuk a kertbe. Öt fenyőnk közül ő a szívünknek a legkedvesebb.
Sándor Mária
