Az „arany-, ezüst- és bronzszínű” lovak ugyanis a Köpet-dag-hegység és a Kara-kum-sivatag közt elterülő Ahal-oázis környékéről, a mai Türkmenisztánból származnak, ahol a türkmén teke törzs tenyésztette a fajtát.
A fakó, palomino, cremello és perlino színű példányok szőre valóban metálosan csillog a napfényben, de a fajtának sok más színváltozata létezik a szinte kékbe vagy lilába hajló feketétől az almásszürkén át az élénk mahagóni pejig.
Ezeket a lovakat az i.e. I. századi kínai krónikák is említik, amelyek szerint Közép-Ázsiában csodálatos, „vért verejtékező mennyei lovakat” tenyésztenek. Ez a megnevezés onnan ered, hogy a lovaknak nagyon vékony a bőrük, és az erek átlátszanak rajta.
A tradíció szerint hét takaróval kellett letakarni őket a bőrük érzékenysége miatt, és a takarókat csak este vagy versenyek alkalmával vették le. A kínaiak egész hadjáratokat indítottak a „mennyei” lovak megszerzéséért – sikertelenül.
Itthon az év eleje óta már az akhal tekére is igénybe lehet venni őshonos pályázati támogatást.
A melegvérű fajta egyenes leszármazottja az egykori türk lónak. Története közel 3000 éves múltra tekint vissza, és az Ashgabat-Moszva 4300 kilométeres távlovaglás tette világhírűvé. Több olimpiai aranyérmes díjlovat adott már. Szikár felépítésű, első osztályúan mozog, egyenletes, sima, ruganyos és minden jármódban nyújtott.
Általában erős akaratú, intelligens és élénk. Dr. Kocs Mihály szerint csak az üljön föl rá, aki nem fél és partnerként bánik a lovával.
Az Állatorvostudományi Egyetem címzetes docense nyolc és fél éve foglalkozik a fajta sportcélú tenyésztésével Komárom-Esztergom megye „ékszerdobozában”, Tata-Agostyánon. Mint mondja, az ottani dombos terep nagyon jól megfelel az akhal teke természetes igényeinek, izmos hasat és elegáns megjelenést kölcsönöz az állatoknak.
Évente egyszer a Bugacon megrendezett Kurultáj & Ősök Napján is bemutatja csodálatos lovait, amelyekről riport készül a Kistermelők Lapja májusi számába.
