0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Ki az ország legjobb borpincére?

A hétvégén 2 év kihagyás után 25. alkalommal tartotta a Magyar Sommelier Szövetség az országos sommelier bajnokság döntőjét Európa egyik legnagyobb, megnyitás előtt álló borközpontjában, a volt Goldberger textilgyár felújított 1500 négyzetméteres gyárépületében, a Winehub-ban.

A sommelier tökéletesen tudja, melyik bor melyik ételhez illik a legjobban, így biztosítja a legnagyobb gasztronómiai élményt a vendégeknek. Az egyik legnehezebb és egyre inkább keresett vendéglátóipari szakma. A római korban a sommelier-k tulajdonképpen öszvérhajcsárok voltak, akik az éppen utazó udvar ellátmányának szállításáért feleltek. Rendszerint az udvartartás előtt vonultak, amikor azok éppen nyári vagy téli szálláshelyeikre költöztek át.

Abban az időben nem volt ajánlatos vizet fogyasztani, az első számú udvari nedű a bor volt. Az akkori sommelierek-nek kellett mindig ezeket az italokat előkóstolniuk.

A hétvégén 2 év kihagyás után 25. alkalommal tartotta a Magyar Sommelier Szövetség az országos sommelier bajnokság döntőjét Európa egyik legnagyobb, megnyitás előtt álló borközpontjában, a volt Goldberger textilgyár felújított 1500 négyzetméteres gyárépületében, a Winehub-ban. A borközpont nemcsak tematikus kóstolókat és versenyeket tart majd, de helyet ad egy Fine Dining étteremnek és bisztrónak, egy több mint 1000 bort felsorakoztató shopnak és rendezvényhelyszínként is működik majd.

A versenyt Szik Mátyás háromszoros sommelier bajnok nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a sommelier-ék szerepét a magasszintű vendéglátásban, a hozzáadott értéket, amelyet egy sommelier közreműködése jelent a pozitív éttermi élmény megteremtésében, illetve a hazai gasztronómia elismertségének növelésében.

A köszöntő után az esemény házigazdája, Carlos Alberto Coelho, a Winehub alapító-tulajdonosa beszélt a borközpont céljairól, hazai borászatok támogatásáról, a Sommelier Szövetséggel való stratégiai együttműködésről és a Winehub jövőbeli terveiről, közeli nyitásáról.

Fontosnak tartotta elmondani, hogy a Winehub hiánypótló lesz a magyarországi gasztronómiában és fontos szerepet játszik majd a borkedvelők körében is.

Carlos Alberto Coelho egy olyan központot hozott létre, amely a borszerető vendégeket ugyanúgy megcélozza majd, mint a borászati iparág szakértőit, borászokat és borértőket egyaránt.

A fővédnöki és védnöki tisztségeket Dr. Nagy István agrárminiszter és a Magyar Bor Akadémia vállalták el. Együttműködő partnerek a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Chaine Egyesület voltak.

A zsűriben olyan neves személyiségek foglaltak helyet, mint Kovács László a Magyar Vendéglátók Iparitestületének elnöke, Kozma Kálmán a zsűri elnöke, a Gundel étterem volt üzletigazgatója, a CEWI Sommelier Iskola oktatója, Szik Mátyás háromszoros sommelier bajnok, Besenyei Péter műrepülő világ-, és Európa-bajnok, borszakértő, Virágh Csaba a Párisi Udvar Hotel Head sommelier-je, Pintér Katalin, a Chanei Egyesület elnöke, a GerbeaudHáz és Émile üzemeltetője és Dr. Fiáth Attila, Nemzetközi Borakadémikus, a Tokaj School of Wine igazgatója.

Az elődöntő résztvevői első körben írásbeli feladatokat oldottak meg és sor került egy dekantálás – azaz borszellőztetés – feladatra is, amelynek eredményeként a döntőben 3 sommelier folytathatta a versenyt a „Magyarország Sommelier Bajnoka 2022” címért.

A döntőben a versenyzőknek többek között arról is számot kellett adniuk, hogy hogyan állják meg helyüket különleges éttermi helyzetekben. A feladatok között szerepelt például a pezsgő helyes felbontása és kínálása, étel-ital párosítás, és a szakszerű dekantálás is. Különböző borokat és párlatokat kellett felismerniük az illat és ízjegyek alapján.

A döntőben feladatként szerepelt még az éttermi borlaphibák felismerése és korrigálása is.

A több mint három órán át tartó döntőt követően a zsűri szigorú szempontrendszer alapján hozta meg a döntését és hirdette ki a 2022-es év sommelier bajnokát.

A döntőt szoros versenyben Giraldo Juan Sebastian, a Felix Kitchen&Bar assistant head sommelier-je nyerte, Kincses László Dávid, a Tom George Osteria head sommelier-je lett a második helyezett, míg a harmadik helyezést Pfeiffer Balázs, az ausztriai Werzer’s Hotel Resort Pörtschach sommelier-je érte el.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu