A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) sajtónyilvános jubileumi ünnepi ülésén a szervezet jelenlegi és korábbi aktív tagjai méltatták a magyar gazdák összefogásának példaértékű fórumát.
Brlázs Róbert, Orosháza és Térsége Gazdakör elnök, a rendezvény házigazdájaként az egyeztető fórumon kiemelte, hogy a szakmai együttműködésen túl a legnagyobb érték, hogy barátságok és személyes kapcsolatok alakultak ki a résztvevők között.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki tisztségében a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) elnöki posztját is betölti, köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy
Mint fogalmazott hálásak lehetünk azért, hogy 2010 óta olyan értékeket valló és követő kormánya van Magyarországnak, amely egységes nemzetben gondolkodik. Kiterjesztette a magyar állampolgárságot és olyan alaptörvény dolgozott ki, amely a nemzetpolitikát kiemelt célként kezeli.
Deutsch Tamás, Európai Parlamenti képviselő a jubileumi fórum ülésén köszöntőjében visszaemlékezett arra a szintén Orosházán rendezett konferenciára, ahol először merült föl, hogy a 2010-es fülkeforradalom eredményeként, a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésének programja keretében, a Kárpát-medencei gazdák is szervezett, intézményes keretek között találhassanak egymásra.
Az agrártárca már a 2013. május 3-i alakuló ülésen is képviseltette magát, a mostani jubileum alkalmából pedig jelen volt és felszólalt dr. Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Mészáros Balázs, a tárca Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője.
Ökrös Oszkár köszöntőjében méltatta a KEF tízéves építő, értékteremtő munkáját, amelynek eredményeképpen mára a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma egy jól szervezett, cselekvő, szakmai ernyőszervezetté vált, mely lehetőségeket, kapcsolatrendszert, biztonságot nyújt az alá tartozó Kárpát-medencei gazdaszervezetek számára. A helyettes államtitkár aláhúzta, hogy az Agrárminisztérium kiemelten fontosnak tartja az anyaországi és a külhoni magyar gazdák közötti együttműködést:
Az egyeztető fórumon Nagyné Legény Ildikó, a MAGOSZ Gazdasszony Tagozatának elnöke ismertette a május végén mind a 19 vármegyében megalakult tagozat célját és eddigi eredményeit. A XXI. század mezőgazdaságában, az innováció és a digitalizáció eredményeként a tagozat elnöke szerint, sokkal könnyebben megtalálja helyét egy gazdaasszony is. Mint fogalmazott
Óriási feladatként és leginkább kötelességnek nevezte Nagyné Legény Ildikó a hagyományaink őrzését, a vidék megőrzését, a teremtett élővilág, a termőföld megőrzését.
Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere az egyeztető fórum résztvevőit köszöntve méltatta a Orosházi Gazdakör közösségteremtő és ismeretterjesztő szerepét. Büszkeségként tekint arra, hogy tavaly ünnepelhették az agrárképzés 100. évfordulóját, így elmondható, hogy a térségben nemcsak a kiváló földek, de tudás is nemzedékről nemzedékre öröklődik.
Horváth József, az Orosházai Gazdakörök korábbi elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának alapítója a jubileumi ülésen emlékplakettet vehetett át a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökétől. Köszöntőjében visszaemlékezett saját mezőgazdasággal kapcsolatos emlékei mellett a gazdakörök szerveződésének korai éveire. Az akkor megfogalmazott célok közül több mai is tartja aktualitását.