Folyamatos, állandó zümmögést hallottunk mindig. Ez megnyugtató volt, már csak azért is, mert az egyik anyát augusztus óta nem találtuk. Az, hogy él, csak a tevékenységéből volt tudható.
Január elseje nagyobb pánikkal kezdődött. Felénk hatalmas tűzijátékozás volt idén, talán a legnagyobb, amióta itt élünk, ezért reggel az első dolgom volt megnézni a méheimet. Kirepültek! Az egész hátsó kert tele volt repkedő méhekkel, a leszűkített kijáratot gyakorlatilag ellepték. Akkora volt a tolongás, hogy meg kellett nyitnom a teljes kijáratot, és ki is kellett tisztítani az ott felgyülemlett, elhullott méhektől.
Ha már így alakult, felnyitottam a kaptárakat, a fólia belülről le volt párásodva, a keretek felül össze voltak építve, méheket felülről nem láttam. Őszről még maradt téli eleség, ezért a biztonság kedvéért kihelyeztem kaptáranként egy-egy kilót. Egy kiló eleséget öt-hat nap alatt fogyasztott el egy család, a kirepülések is állandóvá váltak. Véleményem szerint ettől fogva már folyamatosan fenn voltak, és repültek. Február 19-i felvételemen látszódik, hogy sárga virágporral megrakott méhek térnek vissza a kaptárjukba. Hogy honnan gyűjtötték be, számomra rejtély. Ettől függetlenül az etetést nem hagytam abba, bár a kereteket nem bontottam meg, csak remélni tudtam, hogy rendben leszünk. Rendszeresen hallgatóztam, a magam megnyugtatása végett.
Nem segített a lelki nyugalmamon, hogy a neten milyen bosszantó cikkek jelentek meg a korai kirepüléssel kapcsolatban. Volt olyan cikk is, amely szerint nagyon jó, hogy kirepültek, mert legalább megvolt a tisztító repülésük, és ez milyen hasznos. Még csak kezdő vagyok, de én ezt nem így gondolom.
Hatalmas várakozás előzte meg a kaptárbontásomat. Mi lehet az anyákkal? Rendben elkezdődött a fiasítás? Tiszta a kaptár? Mekkora a népesség? Van-e megfelelő mennyiségű élelmük?
Eső, szél, hideg napok miatt március 3-ig tolódott az első szemrevételezésem. Ekkor a visszatérő méhek már folyamatosan szállították a virágport a kaptárakba. A barack, mandula még nem pattant meg, de mogyoró van bőven a környékünkön.
A fóliák eltávolítása után a rácsokat kellett kivennem a keretek fölül. Most már a keretek tetején is mászkáltak a méhek, és amikor elkezdtem felszedni a rácsokat, a ropogásra, recsegésre rengetegen feltódultak. Nagyboczonádi kaptáram van, az anyarács és a méztér kereteinek eltávolítása után volt elég helyem, hogy minden keretet megvizsgálhassak a családoknál. Az anyákat könnyen megtaláltuk, ami megnyugtató volt a tavalyi bujkálásuk után. A kilenc keretből nyolc kereten folyt már a munka, a szélső keretek mézzel voltak tele, a belső kereteken mézes részek, nyitott és zárt fiasítások bőven voltak. Tíz-tizenöt herefiasítát is találtam.
Miután letisztítottam a kaptárt, hogy könnyen vissza tudjam rakni a kereteket, a rácsot, helyére raktam az anyarácsot, és visszarendeztem a család és a méztér kereteit.
A méhek nem voltak agresszívak, persze füstöltünk, de szépen, nyugodtan tudtam dolgozni velük. Az elmúlt két hónap izgalmát, bizonytalanságát feledtette mindaz, amit a kaptárbontás során tapasztaltam a családjaimnál. Nem veszítettem el egyik családomat sem a tél alatt, és nyugodtan tudjuk megkezdeni az idei első teljes szezont.
