0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Optimista szüreti várakozás

Bár a szőlőben ilyenkor minden perc számít, mégis zsúfolásig telt a balatonboglári művelődési ház nagyterme. Az Agrárminisztérium, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a Balatonboglári Borvidék HT, a balatonboglári önkörmámyzat és a Kwizda Agro Hungary Kft. által jegyzett szőlőtermesztési és borászati tanácskozás előadásai az aktuális kérdéseket vette górcső alá.

– Balatonboglár a hazai szőlős-boros társadalom egyik Mekkája – hangsúlyozta köszöntőjében Csere Andrea. A település alpolgármestere elmondta, a város életében fontos kultúráról van szó, átszövi mindennapjaikat.

Mintegy háromezer hektárnyi szőlőterület határolja a települést, számtalan kiváló borásszal dicsekedhetnek.

A Balaton és a borok összeforrtak, s ezt kihasználva számtalan rendezvénnyel csalogatják a kíváncsi nagyközönséget.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke kiemelte, 2018 a megújulás éve. A hegyközségi szervezetben idén zajlott le a tisztújítás folyamata helyi, borvidéki és országos szinten. E folyamat részeként a HNT is új elnökséget választott. Az alulról építkező szakmai szervezet megújulási képességét mutatja, hogy hegyközségi és borvidéki szinten is több új képviselőt megválasztottak meg. A nemzeti tanácsban 13 borvidékünk képviseletében 17 új küldött kezdte meg az országos érdekképviseleti munkát.

– Biztos vagyok benne, hogy az új összetételű HNT folytatja a szakma minőségi megújulását, és fontos döntéseket hoz az ágazat jövedelmezőségének biztosítása érdekében – hangsúlyozta a szakember.

Ami az idei szőlőtermést illeti, a termelők a korai virágzás és kötődés miatt – melyre már régóta nem volt példa – az egész országban nagyon derűlátóak. A szőlők általában véve szép képet mutatnak, és korai szüretre készülhetünk, de nagyon sok függ még attól, hogy a hátralévő idő csapadékos vagy száraz lesz-e, illetve kell-e számolni további viharokkal, vagy akár jégesőkkel.

A szakember véleménye szerint Magyarország turisztikai kínálatában a borturizmus a jövőben kiemelt szerepet kap. A bor bizalmi termék, mely mögött egy borász, egy család, egy termelői közösség áll. A borturizmus ennek a bizalomnak a kialakításában is kiemelt szerepet tölt be.

A magyar borágazat kínálata nagyon széles palettán mozog. Minden fogyasztó találhat magának olyan borvidéket, amelynek borai közel állnak az ízlésvilágához.

Ami pedig a borturizmus fejlődésének dinamikáját biztosítja, az a tény, hogy a magyar bor emberléptékű, a borvidékek könnyen bejárhatók, felfedezhetőek.

A magyar borturizmus fejlődését vetíti előre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által 2017-ben készített reprezentatív felmérés, amely szerint a magyar emberek többségének a „bakancslistáján” szerepelnek a magyar borvidékek. Leginkább az adott borvidék történelme és a borászati hagyományok vonzzák őket. Válaszaik alapján a legismertebb borvidékek Tokaj, Eger, Badacsony, Villány, Sopron, a Balaton és Szekszárd.

– Az ágazati stratégiában megfogalmaztuk, hogy a szőlőtermesztés több mint egy mezőgazdasági ágazat – hangsúlyozta az elnök. Tájalkotó kultúra, s egyben a magyar vidék szerves része. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb kihívást több borvidékünkön – így a Balatonon is – az urbanizáció jelenti.

A szőlőültetvények helyén ma gyakran víkendházak sorakoznak. Ezt a folyamatot egyértelműen lassítani, sőt lehetőség szerint meg kell állítani.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu