0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. április 29.

Jól indult, nem tudni, hogyan végződik

A babtermesztők idén nem panaszkodhatnak a természetre, mégsem lehetnek teljesen elégedettek. Az egyik feldolgozóüzemben kimutatott lisztériafertőzés ugyanis visszahat a termesztésre is, tudtuk meg Subicz Ferenctől, a Cibakert Kft. ügyvezetőjétől.

Amíg a késői kitavaszodás a zöldborsónak nem kedvezett, a bab megkapta, amit kíván, mert április 20-tól száraz, meleg volt az idő egészen egy hónapig. A május eleji fővetések kellően meleg talajba kerültek, a kelő állományok sem fáztak, sőt a fagyos szentek is elkerültek bennünket. Amikor nem volt elég csapadék, öntözni kellett, a babot azonban tudvalevően nem biztonságos, és nem jövedelmező öntözés nélkül termeszteni, hangsúlyozta a szakember.

Az elegendő vizet kapott állomány megnövelte a lombját, beárnyékolta a sorokat, és hozta a fajtára jellemző tenyészidőt, nem lett kényszerérett.

A feldolgozóipari szerződéseknek megfelelően július első napjaiban megkezdődhetett a vágott babok első szakaszainak a betakarítása, fejtett babot pedig július 22-25. közt szállítottak először a feldolgozóknak. A Cibakert Kft. területein 12-14 tonnás hektáronkénti hozamokat mértek.

Időjárási szempontból tehát jó idény az idei, a derült égből villámcsapáként érkezett lisztériafertőzés azonban rányomja a bélyegét az egész feldolgozóipari körre, tette hozzá Subicz Ferenc.  A kimutatott fertőzés miatt ugyanis a belga tulajdonú bajai hűtőházban leállították a fejtett és vágott bab feldolgozását, csak a csemegekukorica-vonal működhet, és azt is lassítja a folyamatos ellenőrzés. Ez pedig óriási torlódást eredményezett a piacon. Az üzemhez szerződött termelők keresik a helyét a zöldségnek, és ez az értékesítési kényszer letörte az árakat. Emellett vélhetően több 10 hektár bab kint maradt a földeken. Cibakert Kft. mintegy 40 hektár fejtett babra szerződött az üzemmel, amit szintén máshol kellett, nyomott áron értékesíteni.

Nagy a termelői aggodalom, hiszen a többi üzemben is szigorúbban ellenőriznek, gyakrabban fertőtlenítenek, ami visszafogja a feldolgozást, miközben a melegben robbanásszerű a csemegekukorica érése.

És még csak a csemegekukorica-szezon elején tartunk, a nagy hozamú fajtákat ezek után kezdik betakarítani. A Cibakert Kft. csemegekukoricából 400 hektárra  (7500-8000 tonna termésre) szerződött a bajai hűtőházzal, és még nem tudják hol helyezik el, a termést, ha elhúzódik a fertőzés fölszámolása. A bajai üzem kiesésével ugyan nőtt a késztermékek iránti kereslet, de a többi gyár sem képes növelni a kapacitását, sőt a gyakoribb ellenőrzések miatt inkább kevesebbet dolgoznak föl.

A fogyasztók örülhetnek a hatóság körültekintő ellenőrzésének, és az rendjén is van, hangsúlyozta Subicz Ferenc, az érintett termelők egy része viszont a szakadék szélére kerülhet a következményektől. A Greenyard Hungary Kft. pozitív hozzáállását is meg kell említeni, tette hozzá, hogy a láthatóan elszenvedett hatalmas károk (három év késztermékének a megsemmisítése, visszahívása), a hatalmas botrány miatti imázsveszteség ellenére a hatóságokkal nagyon együttműködő, és keresi a megoldást az üzem mentesítésére, miközben azt ígérték, hogy a termelők kárát is megtérítik.

Félő azonban, hogy a nehézségek megtorpanthatják a csemegekukorica fölívelő termesztését, feldolgozását is. A komparatív előnyeinkből (talaj, éghajlat, szakértelem, nagy táblák, öntözhetőség) eredően sikernövénnyé vált csemegekukorica piaci helyzete romolhat. Ez még inkább indokolná a feldolgozóipar jelenleginél nagyobb támogatását, még ha nagy részük külföldi tulajdonú is, mondta Subicz Ferenc.

A feldolgozóipari zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője a Cibakert Kft. Az integrációval együtt idén mintegy 200 hektáron termeszt vágott babot, az utóbbi években mindinkább keresett, de még több szakértelmet kívánó fejtett babot pedig már 280 hektáron. Csemegekukoricából az intergációban 1100 hektárt vetettek, és mivel minden területük öntözhető, hagyományosan főként kései betakarítású termésre szerződtek.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu