A közlemény szerint a támogatás kifizetése, illetve az adatmódosítással, vis maiorral és helyszíni ellenőrzésekkel érintett kérelmek feldolgozása folyamatosan történik. Az AKG intézkedések a mezőgazdaság által érintett fizikai és természeti környezet állapotának megőrzésére és javítására szolgálnak, ezzel is elősegítve a minőségi termékek előállítását. Az intézkedések öt, illetve tíz éves célprogramokban valósíthatóak meg.
A kedvezőtlen adottságú területek (KAT) és a Natura 2000 gyepterületek támogatására már 2010 decemberében elkezdődtek a kifizetések. Eddig a KAT keretében 5.064 ügyfél, több mint 1,4 milliárd forintot, a Natura 2000 támogatásnál 3.956 gazdálkodó közel 985,2 millió forintot kapott meg.
A KAT támogatás a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodás eredményességének növelésére szolgál.
A Natura 2000 területek olyan, az uniós által is védett helyek, melyekre szigorú gazdálkodási előírások vonatkoznak. A támogatás ezen területek esetében a gyepterületekre vonatkozó előírások többletkiadásainak kompenzációjára szolgál. Mindkét jogcímre minden évben, a területalapú támogatással egy időben lehet kifizetési kérelmet benyújtani – áll a közleményben.
Forrás: MTI