0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 13.

Hibátlan talajgyakorlat

Hosszú évek óta az IKR standján állít ki a Vogel Noot, mint a cég partnere. A tavalyi évhez képest talán kisebb területen, de legfontosabb munkagépeik – mint az ekék, a forgatásos vagy a forgatás nélküli alapművelés gépei – egyformán láthatók. Újdonságuk, a simítóval kombinált rövid tárcsa is megtekinthető, s természetesen a legfontosabb termékeik, a grubberek, lazítók, hengerek is szerepelnek a standjukon.

– A cég gépeinek 90 százaléka Magyarországon, Mosonmagyaróváron és Törökszentmiklóson készül, ahol mintegy háromszáz embernek adunk munkát – magyarázta Gazsi Zsolt, a Vogel Noot Mezőgépgyár Kft. területi menedzsere. Ebből a két gyáregységből terítik a világ országait is. Mivel az eszközöket itthon gyártják, ezáltal megbízható, jó áron, jó minőségű terméket tudnak előállítani a magyar gazdálkodók számára. Az itthoni gyártás másik nagy előnye, ha valamelyik gépet tesztelni kell, a leggyorsabb és legjobb módja a hazai pálya. A gépeik döntő többségét kifejezetten a hazai viszonyok között próbálták ki, így hazai körülmények között bizonyított alkalmasságuk a munkavégzésre.

Németország, Franciaország a legfontosabb export területük, de Japántól Szaud-Arábiáig mindenhová szállítanak, miközben a piacok közül kiemelkedik Európa.

A Vogel Noot-nál talajmunkagépek, vetőgépek, permetezők fejlesztése és gyártása történik. Az elmúlt években reform zajlott a talajművelésben. A forgatásos talajművelés kicsit visszaesett, ami az értékesítésben is megmutatkozik. Bár Magyarországon a szántást nem lehet, és nem is szabad elfelejteni – hangsúlyozta a szakember, ugyanakkor egyre többen alkalmazzák a forgatás nélküli technológia gépeit, a tárcsákat, grubbereket, lazítókat. A cég ehhez az igényhez is jól tudott alkalmazkodni.

A garanciális javításokat a Vogel Noot végzi, melyekhez gyári szervizeseket is alkalmaznak. Az értékesítés kereskedőkön keresztül zajlik, ők végzik a szervizmunkát is, és biztosítják az alkatrészellátást. A munkagépgyártók között a legerősebb háttérrel rendelkeznek Magyarországon.

A szakember véleménye szerint a támogatások rövidtávú előnyöket nyújtanak a gazdáknak és a gépkereskedőknek egyaránt. Ugyanakkor teljesen kiszámíthatatlanná teszik a piacot. Mára kezdenek belenyugodni a gazdák, hogy géptámogatások nélkül is lehet beruházni.

Az idén három „erős” mezőgazdasági kiállítást is kiírtak, viszont minél több a kiállítás, a látogatottság ezzel arányosan csökken. A korábbi évekhez képest a Vogel Noot is kevesebb géppel képviselteti magát Bábolnán.

Forrás: