0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 16.

A Debreceni Nagyerdő védetté nyilvánítására emlékeztek

75 éve nyilvánították védetté a Debreceni Nagyerdő észak-keleti sarkának egy harminchektáros tölgyesét. A magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be ezt a területet és alább még öt kisebb darabot. 1939. október 10-én az Ohatitól ...

Az ünnepségen Gencsi Zoltán erdőmérnök mondott beszédet, majd a résztvevők megkoszorúzták a védetté nyilvánításnak emléket állító kopjafát. Ebből az alkalomból került sor a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola „Miről mesél az Erdő?” című rajzpályázatának eredményhirdetésére is. A versenyt a NYÍRERDŐ Zrt. alapításának huszadik évfordulója alkalmából írták ki. A szervezők célja az volt, hogy felhívják az iskolások figyelmét az erdőbarát, környezettudatos életmódra, valamint az erdei élővilág és az ember közötti harmonikus kapcsolat fenntartására. A gyerekek korosztály szerinti kategóriákban nevezhettek. A zsűri öntése szerint Taricska Liza Luca, Nagy Sára és Balogh Adrián munkája bizonyult a legjobbnak.

A „Miről mesél az Erdő?” rajzpályázat eredményei:

1-2. osztály:
1. Taricska Liza Luca 2. b Benedek Elek Általános Iskola
2. Szepesi Kincső 2. b Lilla Téri Általános Iskola
3. Csősz Kamilla 1. b Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola

3-4. osztály:
1. Nagy Sára 4. a Lilla Téri Általános Iskola
2. Halász Dóra 4. a Sári Gusztáv Általános Iskola, Kaba
3. Zákány Dorka 4. z Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola

5-6. osztály:
1. Balogh Adrián 5.b Benedek Elek Általános Iskola
2. Lantay Noémi Judit 5. b Bolyai János Általános Iskola
3. Szilágyi Levente 6. o Kossuth Lajos Általános Iskola

Forrás: