0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 6.

Szőlőről és borról, tudományosan

„Mára a hazai szőlész-borász szakma professzionizálódott, amit lassan követett a háttér-infrastruktúra, az intézményrendszer”– hangsúlyozta köszöntőjében Feldmann Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A Magyar Tudományos Akadé...

„Igényeket fogalmazunk meg, amire választ várunk”– fűzte tovább Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, aki azt is hozzátette, nem dicséretre, hanem jótanácsra vár a szakma. Minél hosszabb egy termelés ciklusa, egy befektetés megtérülése, annál kockázatosabb annak elindítása, vagy fejlesztése. Szőlőt 25-35 évre telepítünk! A telepítés helyszíne, a választott fajták, alanyok, azok környezete, a környezet ökológiai, társadalmi, gazdasági változásai, mind olyan tényezők, amelyeket e hosszú idő alatt önmagunk nem tudunk megváltoztatni. Szükségünk van tehát nem csak a ma ismereteire, hanem arra a tudásra is, amelynek alkalmazási kényszere csak hosszú idő után válik szükségessé – reméljük!
A szakember megerősítette, hogy a HNT örömmel csatlakozott hát a kezdeményezéshez, hogy támogatásukkal, az MTA szervezésében létrejöjjön egy a szőlő- borágazat problémáit feldolgozó tudományos konferencia.
Szőlő- és bor témakörében 24 előadás hangzott el a rendezvényen, amit 47 poszter egészített ki, teljessé téve ezzel a napjainkban folyó kutatási programokat.

Forrás: