Back to top

A növényi fehérjék helyzete

A növényi fehérjefeldolgozó-ipar és a hozzá szorosan kapcsolódó növényi vitamin-koncepció nemzetközi fogadtatása terén Európában és Magyarországon két elfeledett alkotó munkássága emelkedik ki: Berczeller Lászlóé (1885–1955) és Ereky Károlyé (1878–1952). Popp József és Fári Miklós 2006-ban megkezdett szisztematikus tudománytörténeti kutatásai apropóján a múlt hónapban, a XXII. Növénynemesítési Tudományos Napon, a Magyar Tudományos Akadémia Székházában részletesen elemezték a növényi fehérjék világ-, európai és magyarországi piacainak helyzetét és várható alakulását.

Az évi 530 millió tonna olajmagból előállított olajdara és -liszt mennyisége 300 millió tonna, ebből a keveréktakarmány-gyártás szempontjából legjelentősebb szójaliszt, a repce- és a napraforgódara 260-270 millió tonnát képvisel. Az előállított olajmag-mennyiség több mint egynegyede megy a világpiacra, vagyis évi mintegy 140 millió tonna, és ennek 70 százaléka két célpiacra, Kínába (83 millió tonna) és az EU-ba (17 millió tonna). Ebből a szójabab részesedése 120, a repcemagé 15, a napraforgómagé 1,5 millió tonna. A 300 millió tonna olajmagliszt és -dara közel 30 százaléka, vagyis 80 millió tonna (ebből 65 millió tonna szójaliszt) kerül nemzetközi kereskedelembe.

Amennyiben a szója legalább két és félszer többe kerül, mint a kukorica, akkor aA legjelentősebb fehérjeforrás

Az előrejelzések szerint az olajmagliszt és -dara termelése 2015–2025 között közel 20 százalékkal nő, a jelenlegi 300-ról 355 millió tonnára. A legjelentősebb fehérjeforrásból – szójaliszt, repce- és napraforgódara – az EU önellátottsága szójából 4-5 százalékos, egyéb olajmaglisztből és -darából 75 százalékos. A szójának, mint első számú fehérjeforrásnak egyelőre nincs alternatívája. Az USA termelését alapvetően befolyásolja, hogy a kukoricával vetésforgóban hogyan alakul a szója és a kukorica tőzsdei ára. Amennyiben a szója legalább két és félszer többe kerül, mint a kukorica, akkor a gazdák inkább szóját vetnek, ellenkező esetben a kukoricát részesítik előnyben.
A GM szójatermények évről évre nagyobb volument képviselnek a nemzetközi kereskedelemben, és egyre nagyobb részesedéssel bírnak a globális takarmány- és élelmiszerláncban. A szója globális termelése 2015-ben elérte a 320 millió tonnát. Ennek csaknem 85 százalékát a szója termelésében és nemzetközi kereskedelmében meghatározó országok, az USA, Brazília és Argentína állítják elő. A GM szója aránya a világ szójaterületeinek 82 százaléka.
A nemzetközi szójakereskedelem közel 90 százalékát képviselő három ország, nevezetesen az Egyesült Államok, Argentína és Brazília szójaterületeinek 90-98 százalékán termesztenek GM szójababot. Az EU-nak sincs más alternatívája, ezért a genetikailag módosított szójabab és szójaliszt aránya az importjában 90-95 százalék. Az elmúlt esztendőben világszerte mintegy 5 millió tonnát tett ki a tanúsítvánnyal rendelkező GMO-mentes szója mennyisége, amiből csupán 2 millió tonnát sikerült értékesíteni tanúsítvánnyal. A Dunamenti régió országaiból származó szójából csupán 120 ezer tonna szójababot láttak el Donau Soja tanúsítvánnyal 2015-ben. A GMO-mentesség felára a tanúsítványok függvényében, tonnánként 50-120 euró között ingadozik.
A szója globális termelése 2024-ig 370 millió tonnára bővülhet. Ebből 40 százalék, azaz 150 millió tonna kerül a nemzetközi kereskedelembe, a három fő exportőr ország, Brazília, az USA és Argentína 85 százalékos exportrészesedése pedig tovább nő. A szójaliszt globális termelése eléri a 250 millió tonnát, és 30 százaléka kerül a világkereskedelembe. A növekvő szójatermelés középtávon kedvező világpiaci árakkal kecsegtet.
Kína szójaimportjának növekedési üteme csökken a következő évtizedben. Ma Kína az évi közel 80 millió tonnás importjával a világ első számú szójaimportőre (ez a világkereskedelem 62%-a), ezzel szemben az EU a maga évi 12 millió tonnás behozatalával a nemzetközi kereskedelem 10 százalékát képviseli.
A 320 millió tonna szójababból csaknem mintegy 210 millió tonna szójalisztet állítottak elő. A szójaliszt világkereskedelmében Argentína, Brazília és az USA együttes részesedése közel 90 százalékot tesz ki. A globális szójalisztimport 30 százalékával az EU a legjelentősebb importőr. Sőt, a jövőben a behozatal szerény mértékű további emelkedésére számíthatunk, mert az intenzívebb állattenyészés az EUban több magas fehérjetartalmú takarmányt, vagyis szójalisztet igényel.

Hozamok

A jövőben a biodízelgyártás alapanyagigénye stabilizálódik, ami elsősorban a repcét érinti. A 2015–2025 közötti időszakban a repce termelése enyhén csökken, a napraforgónál nem lesz változás, a szójabab előállítása viszont nő. A repceterület 6,4-ről 6,2 millió hektárra, a napraforgóé 4,2-ről 4 millió hektárra csökken. A szójaterület nagysága a jelenlegi 0,8 millió hektár körül stabilizálódik, terméshozama pedig a mai 2,1-ről 2,4 tonnára emelkedik, ami elhanyagolható volumen az EU 31 millió tonna szójatermék-felhasználásához viszonyítva. A szójaterület már 2015-ben is 235 ezer hektárral közel 0,8 millió hektárra bővült, mindenekelőtt Olaszországban, Franciaországban, Magyarországon és Horvátországban.
A szója és a repce hektáronkénti hozama továbbra is magasabb lesz a napraforgóénál. Az EU-ban a szójaliszt növekvő importjának trendje 2005-ben megfordult, a repcedara- előállítás gyors felfutásával egy időben. Az EU-ban a repce már elérte felső határát a vetésforgóban, ráadásul a biodízelgyártás sem mutat növekvő érdeklődést a repceolaj iránt. 2015–2025 között, a szójaliszt felhasználásának növekedésével párhuzamosan az EU behozatala is nő. Az egyéb fehérjeforrások behozatala viszont csökken a szója versenyképes importja miatt.

Sebezhető állattenyésztés

Az EU teljes fehérjenövény-termelése (takarmányborsó, lóbab, csillagfürt) mindössze évi 4 millió tonna, és ebből alig 2 millió tonnát használ fel a takarmányipar. A fehérjenövények (és a szója) termelése nő az egyes tagországokban bevezetett többlettámogatás és zöldítés, valamint a fehérjeforrás iránt mutatkozó növekvő kereslet hatására. Ennek ellenére 2025-ig a vetésterület és a termelés csak szerény mértékben nő. Ehhez hasonlóan a fajlagos hozam is emelkedik, a fehérjenövényekkel kapcsolatos kutatás és szaktanácsadás javulásával párhuzamosan. A fehérjehordozó takarmány nagymértékű behozatalával az EU állattenyésztési ágazata továbbra is rendkívül sebezhető az árvolatilitással szemben.
Az EU-ban az állattenyésztés évi 170 milliárd euró bruttó termelési értéke a mezőgazdaság kibocsátásának 42 százalékát jelentette 2014-ben. Az EU állattenyésztése évi 480 millió tonna takarmányt igényel, és ennek mintegy 30 százaléka keveréktakarmány. A legfontosabb behozott fehérjetakarmányok közé tartozik az olajmagdara és -liszt. Ennek importhányada a behozott takarmányalapanyag csaknem 80 százaléka szójaliszt-egyenértékben kifejezve, ugyanis a 12 millió tonna importált szójababból 10 millió tonna szójaliszt az EU-ban készül. Az Európai Unió évi mintegy 12 millió tonna szójabab- és 19 millió tonna szójalisztimportjának 80-90 százaléka a világ három legnagyobb szójatermelőjétől – USA, Brazília, Argentína – és Paraguayból származik. Az EU-ban a saját szójatermeléssel együtt mindössze 10-15 százalék GMO-mentes szójalisztet használnak fel a takarmánykeverék- gyártásban. Az egyéb olajmagdara felhasználása a keveréktakarmányban 12-13 millió tonnát tesz ki, a fehérjenövényeké (takarmányborsó, lóbab és csillagfürt) csupán 2 millió tonnát.

Hazai szójatermesztés az alternatíva

Az EU a közeljövőben csak szerény mértékben képes csökkenteni függőségét az importált mezőgazdasági nyersanyagoktól. A szója és a szójaliszt nagyobb arányának kiváltásához nincs elég egyéb fehérjeforrás a nemzetközi piacon. Az olaj- és fehérjenövények vetésterületének és hozamának növelésével az importált szója és szójaliszt legfeljebb 20 százaléka helyettesíthető. A helyettesítő fehérjeforrásokkal szemben az a minimális elvárás, hogy hektáronként minimum egy tonna fehérjehozamot érjenek el a fehérje legalább 80 százalékos emészthetősége mellett. Hosszú távon az EU-ban is a hazai szójatermelés tűnik a legjobb alternatívának a szójaimporttal szemben. Ennek feltétele a hektáronkénti 4-5 tonna terméshozam elérése. Hosszabb távon azonban komoly potenciált jelent a fű és lucerna. Ennek feltétele a fehérje költséghatékony kinyerése és a tápérték pontos meghatározása.
Az akvakultúra eredetű fehérjeforrások (alga, békalencse) is szóba jöhet alternatívaként hosszabb távon az alacsony földhasználat és a jó fajlagos fehérjehozam alapján, és ehhez szintén nélkülözhetetlen a tápérték meghatározása, illetve a szárítási költségek csökkentése. A halliszt és a rovarfehérje ára ma még többszöröse a szójalisztének, ezért piaci alapon csak hosszabb távon jelenthet fehérjeforrást. A mikrobiális fehérje, vagyis az élesztő kitűnő fehérjeforrás, habár az összetétele a fajok, a táptalaj és a feldolgozás függvényében változik, így a feldolgozás optimalizálására és a termék standardizálására van szükség. A globális takarmánykiegészítő- piac forgalma 2013-ban 15 milliárd USD volt, és 2020-ra eléri a 20 milliárd USD-t. Ebből a takarmánykiegészítőként használt aminosavak forgalma közel 6 milliárd USD-t tesz ki. A szintetikus aminosavak közül főleg a lizin, a metionin, a treonin és a triptofán szolgál takarmánykiegészítőként. Ezek termelése mintegy 4-5 százalékkal nő évente, de egyelőre túlárazottak. A takarmányozásban használt aminosavak világpiacán a lizin részaránya évi 2,3 millió tonna termelésével 70 százalék, ezzel szemben a másik három aminosav – triptofán, metionin és treonin – évi 1 millió tonna előállított mennyiséggel csupán 30 százalékot képvisel. A takarmányozási célra használt aminosavak legnagyobb fogyasztója ma Kína, India és Brazília.

Bizalmatlan termelők

Fehérjeforrásként a bioüzemanyag- termelés melléktermékei is egyre fontosabb szerepet játszanak. A bioetanolgyártás során ma világszerte évi 41 millió tonna DDGS-t (ebből az USA 36, az EU 4, Kína 1 millió tonna) és 4 millió tonna CGM-t és CGF-t (ebből az USA 3 millió tonna) termelnek. Ez már jelentős volumennek számít a globális szinten előállított 300 millió tonna olajdara és olajliszt mellett. A hazai állatállomány jelenlegi szerkezete mellett a DDGS felhasználásának elméleti maximuma 300-350 ezer tonna közé tehető. A Pannonia Ethanol évi egymillió tonna kukorica feldolgozásával 325 ezer tonna DDGS előállítására képes, de Magyarországon sok termelő még mindig bizalmatlan a DDGS-sel szemben, ezért nagyon keveset értékesítenek belőle itthon. A globális biodízelgyártásban évi 6 millió tonna szójaliszt és 5 millió tonna repcedara képződik, de ennek mérsékelt hatása van a takarmánypiacra, ugyanis évi 210 millió tonna szójalisztet, 40 millió tonna repcepogácsát és 15 millió tonna napraforgódarát termelnek világszerte. Magyarországon 2014-ben 1,2 millió tonna olajmaglisztet és -darát állítottak elő, ebből 0,7 millió tonnát tett ki a napraforgómag, 0,11 millió tonnát a repcedara és 0,35 millió tonnát a kukoricaglutén takarmány. A nettó felhasználás közel 1,1 millió tonnát tett ki, ebből a napraforgódara 380 ezer, a szójaliszt 310 ezer, a kukoricaglutén takarmány 280 ezer és a repcedara 100 ezer tonna volt. A hazai cukoripar és konzervipar leépülésével manapság főleg a szeszmoslék és a sörtörköly játszik még szerepet fehérjeforrásként.
A feldolgozott állati zsírok globális termelése évente mintegy 9-10, a feldolgozott állati fehérjéké pedig 12 millió tonnát tesz ki világszerte, és ennek a mennyiségnek 15 százaléka kerül exportpiacokra. A világ legtöbb országában tiltják a hús- és csontliszt felhasználását a kérődző állatok takarmányozásában, de az együregű gyomrú állatok etetésére számos országban engedélyezett. Az USA-ban és az EU-ban kiterjedt a használata a hobbiállat- eleségek gyártásában és az akvakultúrában. A halliszt globális termelése évi 5 millió tonnát tesz ki, a halolajé 1 millió tonna körül alakul, és várhatóan ezen a szinten stabilizálódik. Az akvakultúra hasznosítja a halliszt és halolaj 75-80 százalékát. Ennek oka a magas piaci ár.

Az intenzív állattenyésztés igényei

A hazai termelési és külkereskedelmi adatokat elemezve a magyarországi állattenyésztés az elmúlt években évi 530-850 ezer tonna szójadarát, extrudált szóját és full-fat szóját használt fel évente fehérjealapanyagként. Ennek a mennyiségnek csupán néhány százaléka származott magyar forrásból, miközben hazánk évi 50-100 ezer tonna szójababot és szójalisztet exportált. 2010– 2014 között a hazai feldolgozóipar számára előállított saját termelésű szójabab mennyisége 36 százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan növekedett a szójabab kivitele is, a vizsgált időszakban 40 százalékkal, és 2014-ben megközelítette a 44 ezer tonnát (ez az éves termelés 39%-a), a szójababszármazékok exportja pedig a kétszeresére nőtt. Így a hazai feldolgozóipar 14 százalékkal járult hozzá a belföldi szükséglet kielégítéséhez 2014-ben. A hüvelyes növények mintegy 20 ezer hektáros területe és évi 45 ezer tonnás hozama elhanyagolható a magyar állattenyésztésben felhasznált fehérjehordozó takarmányok mennyiségéhez viszonyítva. Magyarországon alacsony a magas fehérjetartalmú alapanyagok bekeverési aránya az ipari takarmányba, a jövőben az intenzívebb állattenyésztés több szóját igényel a keveréktakarmányban.

Magas a be- és kilépők aránya

Magyarországon 2015-ben mintegy 77 ezer hektárt tett ki a szója vetésterülete (a szántóterület 1,8%-át). A szójatermesztő gazdaságok száma csaknem 5200-ra nőtt 2015- ben, mert új belépőként mintegy 2700 gazdaság fogott hozzá a termesztéséhez. A szója területének 80 százalékos növekedését a kedvezőtlen időjárás miatt az előző évinél 30 százalékkal alacsonyabb, 1,85 t/ha-os átlaghozam kísérte, így a gazdák 142 ezer tonna szójatermést takarítottak be. Ugyanakkor a hazai termésátlag az ötéves átlagát tekintve messze elmarad a nyugat-európai versenytársak 2,9 t/ha-os átlaghozamától, ami főként a technológiai ismeretek hiányára vezethető vissza.
A szójatermesztőknél magas az évenkénti belépők és kilépők aránya. 2005–2014 között az újonnan belépő gazdaságok száma 286 és 1195 között változott évente, 2015- ben pedig 2723 gazdaság kezdett szójatermesztésbe összesen 23 ezer hektáron, vagyis az összterület 30 százalékán. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy 2015-ben az 5157 gazdaságból 1116 (22%) termesztett szóját már 2014-ben is, akkor eszerint az új belépők mintegy 20 százaléka (500-600) folytatja majd a szójatermelést.
A főbb szójatermesztő területek azokban a megyékben alakultak ki Magyarországon, ahol adottak a feltételek a termesztéséhez (Baranya, Tolna, Veszprém, Vas, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Zala, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar). Az 1988. évi, rekordnak számító országos területből kiindulva Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun- Szolnok és Nógrád megyében van még bőven kihasználatlan potenciál, ezekben a megyékben közel 20 ezer hektáron termesztettek szóját korábban. A 2015. évi szójaterülettel együtt mindez közel 100 ezer hektár termőterületet jelent. A szójaterület látványos növelését hátráltatja, hogy a hazai takarmányipar és az állattenyésztés nem veszi meg a drágább hazai GMO-mentes szóját, mert nem tudnak ekkora felárat megfizetni, a hazai fogyasztók ugyanis nem fizetik meg a takarmány többletköltségét. A hazai állattenyésztés fehérjemérlegében a genetikailag módosított szója és szójadara behozatala továbbra is meghatározó lesz.

Hátráltató tényezők

A termelés felfuttatásában segítséget jelent az osztrák Donau Soja kezdeményezés, amelynek célja, hogy a minőségi, szigorúan GMO-mentes szójatermeléssel kielégítse mind a takarmányozási, mind a humánélelmezési igényeket a Duna térségében (ebbe beleértve néhány EU-n kívüli területet is). Becslésük szerint a Duna térsége évi 4-5 millió tonna szójabab előállítására alkalmas. Ezzel szemben az unió éves szójatermelése az elmúlt öt évben 1,2-2,1 millió tonna között mozgott, és az EU előrejelzése legfeljebb évi 2,4 millió tonna szójaterméssel számol. Említést érdemel a Magyar Szója Nonprofit Kft. is, amely 2013-ban jött létre a főbb piaci szereplők együttműködésével. Fontos szerepet játszik a tudástranszferben, amit elsősorban szakmai publikációk terjesztésével és fajtabemutatók szervezésével végez.
A szójatermelők integrációját számos tényező hátráltatja. A szójatermelő gazdaságok köre nem tekinthető stabilnak, így a termelők mellett a vetésterület nagysága is óriási fluktuációt mutatott, ráadásul elaprózott a szójaterület. A sertéságazati stratégiában megfogalmazott célok teljesítésére, vagyis a sertésállomány számottevő növelésére középtávon kevés az esély, de még ha csak részben valósul meg a stratégia, akkor is több fehérjetakarmányra lesz szükség. A sertésstratégia megvalósítását hátráltatja a többlettermék (hús vagy élő állat) exportkényszere is, mert a versenyképes Dániával, Hollandiával és Németországgal kell megküzdenünk.

Árérzékeny ágazat

Az EU-ban ma a szója és a szójaliszt importjának mintegy 5-10 százaléka tekinthető GMO-mentes terméknek, ami évi 2-3 millió tonnának felel meg szójaliszt-egyenértékben kifejezve. Leginkább a baromfihús és a tojás esetében van realitása a GMO-mentes takarmányozás növekedésének. Németországban a baromfitáp 50 százaléka GMO-mentes szójából készül, ezzel szemben a szarvasmarha- és sertéságazatban egyelőre nincs erre igény. Az Egyesült Királyságban hasonló a helyzet, ott a baromfitáp mintegy 30 százaléka tekinthető GMOmentesnek. Franciaországban és Olaszországban a GMOmentes baromfitáp mellett a szarvasmarhatáp (tejhasznú) iránt is nő a kereslet, és szerény mértékben a GMOmentes sertéstáp értékesítési mennyisége is nő.

A GMO-mentes szója felhasználásának alakulását a mindenkori felár is befolyásolja, ami 2013 óta a GM szója árának 20-30 százaléka. A baromfiágazat ugyanakkor nagyon érzékeny a felárra, mert a takarmányozásában magas a szójatermékek aránya. A tejágazat kevésbé érzékeny a felár alakulására, a sertéságazat pedig a kettő között helyezkedik el. Összességében nem várható átütő elmozdulás a GMO-mentes takarmányozás irányába, csak néhány ágazatban, elsősorban a baromfi- és a tejágazatban nő a szerepe. Magyarországon kérdéses a fizetőképes kereslet növelése a GMO-mentes védjeggyel ellátott élelmiszerek iránt, ezért a hazai szójatermékek egy része továbbra is a felárat megfizető exportpiacokra megy, elsősorban Németországba, Olaszországba, Ausztriába, esetleg Franciaországba.

Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2016/16 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok