Talán még mindig kevesen gondolják úgy, hogy a húsmarhatenyésztésben is hasznos lehet a termékenyítések (végül is az ellések) tudatos tervezése. Nem tartom a legjobb gyakorlatnak azt, amikor egész évben termékenyítünk/fedeztetünk, noha tudom, hogy sokan így csinálják. Főleg kisebb állományokban hasznos, ha egyszerre sok a borjú, hisz így a piacon nagyobb tétellel tud megjelenni a gazda. De felügyelet szempontjából is fontosnak tartom, hogy ne egész évben, hanem csak bizonyos időszakokban kelljen fokozott odafigyelést alkalmaznunk.
A mesterséges termékenyítést folytató gazdaságok egyedei „kézben” vannak, de az ütemezés itt is igen hasznos lehet, míg a gulyabikákat használó (természetes fedeztetést alkalmazó) gazdaságoknál még ennél is fontosabb a tudatos tervezés (várható ellések behatárolása).
E borjak fogantatása az április második dekádjától július közepéig terjedő időszakra tehető. Ez három hónapos időszakot ölel fel. Az ideális az lenne, ha a teheneink 80-85 százaléka ez alatt a három hónap alatt leellene. Nos, ez nem mindig jön össze, de mit tehetünk az ellésszabályozás érdekében?
Tavaszi fedeztetés
Azt mondják, minél hosszabb a fedeztetési idény, annál jobb lesz a vemhesülési százalék. Nos, nem biztos, hogy ez így igaz, el is magyarázom, hogy miért gondolom így. Az egyértelmű, hogy rövid fedezetési ciklusok esetén romlik a vemhesülés (nincs idő a termékenyülésre), tehát optimálisan kell megállapítani a ciklus hosszát. Általában három ivarzási ciklusnak elegendőnek kell lenni az eredményes termékenyüléshez (a szarvasmarha ivari ciklusa 21 nap, tehát legalább 63 nappal érdemes számolni) (1. táblázat). 
A kérdés gyorsan adódik, hogy a 63 nap helyett miért adtam meg akkor mégis három hónapot? Azért, hogy azt a 85 százalékot teljesíteni tudjuk, illetve az ellési időszak végén ellett teheneknek is legyen esélyük vemhesülni még az első (tavaszi) fedeztetési ciklusban.
A fedezetési idény vége június 30. Ezután szüneteltetjük a fedeztetést, általában amúgy is jön egy száraz forró időszak, amikor lecsökken a nemi aktivitás, ilyenkor a legkisebb az esély az eredményes termékenyítésre/fedeztetésre. A „pihenőidő” két hónapos. Ezen időszak alatt folyamatosan figyelemmel kell kísérni az ivarzókat, ebből lehet némi következtetést levonni, de ha nem látunk ivarzót, akkor sem lehetünk nyugodtak a vemhességvizsgálatig, mert a nagy forróság miatt nem mindig „mozog” az állat. Augusztus közepén, végén elvégezhetjük a vemhességvizsgálatokat, ekkortól már tudjuk, milyen eredményességgel zárult az előző ciklusunk.
Időközben a borjak választása is megkezdődött, s amelyik tehén nem vemhesült, az a borjú leválasztása után, javuló kondícióval, kedvezőbb időjárási körülmények között jó eséllyel indul neki az új vemhesítési időszaknak. Az előző évről üresen maradt tehenek és a vemhesítendő üszők közül, amelyik üresen maradt, azt vizsgáltassuk meg, hogy mi lehet ennek az oka (nem „termelt”, nincs „konkurense” a vemhesülésnek).
Miért nincs egyenes arányban a vemhesülési százalék és a ciklus hossza? Amelyik tehén 3-4 ivarzási ciklus alatt sem vemhesült, az feltételezhetően az 5. és a 6. ciklusban sem fog. Ennek lehet az oka valamilyen kóros elváltozás a belső nemi szerveken, ásványianyag-hiány vagy egyszerűen olyan energiahiányos állapotban van a tehenünk (magas tejtermelés), hogy nem képes vemhesülni.
Őszi fedeztetés
Szeptember elsején indulhat a második fedeztetési ciklus, ekkora már feltehetőleg az időjárás is újra kedvezni fog nekünk (vemhesítésnek), hisz az őszi enyhülés és a csapadékosabb időjárás biztató a sarjú fűhozamára és a kedvező termékenyülési eredményekre.
Így lehetőségünk van szükség esetén némi plusz abrakkiegészítést is etetni anélkül, hogy feleslegesen etetnénk azt olyan egyedekkel is, amelyeknek nincs erre szüksége (2. táblázat). 
Ha kedvezőtlen eredmények születtek a vemhesség-vizsgálatokon, akkor szükséges lehet a második ciklust meghosszabbítanunk november végéig, esetleg december közepéig. Azonban ne feledjük, hogy az őszi ciklusban fogjuk termékenyíteni a nyáron leellett (jelenleg még szoptató) teheneket is. Ha az üresen maradt és a leellett tehenek létszáma lehetővé teszi, akkor akár egy gulyába is összevonhatjuk őket. Háremszerű fedeztetés alkalmazása esetén arra kell odafigyelni, hogy a tehenek létszáma és a bika teljesítőképessége arányban legyen egymással.
Az őszi ciklus másik nagy hátránya, hogy a teleltetés időszaka alatt is vannak szoptató teheneink, ami a szakszerű csoportosítást és a téli tartást nehezíti meg. Másfelől ezt a felosztást alkalmazva az ősszel vemhesített egyedeknek a következő évben is „csak” ősszel lesz lehetőségük vemhesülni.
Annak érdekében, hogy a nyáron ellett teheneket is a tavaszi ellési ciklusba tudjuk integrálni, kizárólag e tehenek számára indíthatunk egy nyári fedeztetési ciklust is. Ez azt jelenti, hogy július 20-tól kezdhetjük a fedeztetést. A fedeztetési ciklust október végéig tervezzük, ez egybeesik az őszi fedeztetési ciklus végével.
Többszázas állományoknál
Nagyobb állománnyal rendelkező gazdaságok esetében szintén javallott a 2-3 hónapos fedezetési ciklusok bevezetése, annyi különbséggel, hogy ott nem az egész állományra, hanem gulyákra szabva érdemes ezt megtenni. Munkaszervezési és borjúnevelési szempontból érdemes úgy ütemezni az elléseket, hogy nagy csúcsok lehetőleg ne legyenek, hisz ebben az esetben az újszülött illetve a néhány napos borjak megfigyelése/szükség szerinti ellátása problémássá válhat. Ebből az is adódhat, hogy februártól szeptemberig folyamatosan lehet ellésünk, annak ellenére, hogy szakaszoltuk a fedeztetéseket.
Ha jók az adottságok a téli csoportosításokra
Azokon a telepeken/állományokban, ahol jól megoldható a téli borjúnevelés (a nyári és őszi ellésekből születtek a borjak), ott alkalmazható a kéthónapos fedeztetés kéthónapos „pihenőidő” rotációja. Ezt a munkát az alábbi táblázat mutatja be (3. táblázat).
Ez utóbbi ütemezés azonban csak akkor lehet sikeres, ha tudjuk biztosítani teheneink/borjaink megfelelő téli takarmányozását, tartását. Itt a szakszerű csoportosításon és a különtartáson van a hangsúly.
Felpörgetve…
Annak érdekében, hogy teljes legyen a kép, a főleg árutermelő állományokban használt gyakorlatról is beszélni kell. A rendszer lényege, hogy ezekben 2-3 hónap alatt igyekeznek a lehető legtöbb tehenet vemhesíteni (ez eddig nem tér el az eddigiektől). Nyilván az elléseket a legkedvezőbb időszakra kell időzíteni. Azokat a teheneket és üszőket, amelyek nem vemhesültek, a borjak választása és a kondíció javítása után értékesítik. Az értékesítést természetesen a tartási kötelezettségek figyelembevételével teszik meg. Igy gyakorlatilag az átteleltetett tehenek egytől egyik vemhesek, ami a lehető legköltséghatékonyabb megoldás. Ennek a módszernek alapfeltétele, hogy elegendő vemhesítendő üsző álljon rendelkezésre a kiselejtezett tehenek pótlásra. Gazdaságossági oldalról is mérlegelni kell, hogy minden évben lemondok az üszők egy részének az értékesítéséről a nagyobb pótlás érdekében, de a több selejt tehén után bevételem is több, plusz a nagyobb növendékállomány miatt több egyedet tudok szerepeltetni az anyatehén támogatásban.
Amennyiben a termelési eredményekre is szelektálni akarok, akkor még további pótlásról kell gondoskodnom. Plusz előnye ennek a rendszernek, hogy nincs széthúzódó ellési időszak, minden tehén egy időintervallumon belül ellik, így az újravemhesítést is egy időszakban lehet megvalósítani.
Véleményem szerint ennek a módszernek a létszám a korlátja, ugyanis nagyobb állományokban nagy ellési dömpinget eredményez, amit, ha nem tudunk jól kezelni (ellések megfigyelése, borjúmegfigyelés, szükség esetén szoptatás, itatás, kezelés), akkor a nagyobb borjúkiesés negligálja a kiváló ellési eredményeket.
Példák és jó gyakorlati megoldások rendelkezésre állnak, a gazdának meg az a feladata, hogy ezeket a saját maga lehetőségei és elképzelései szerint alkalmazza a saját gazdaságában.
