0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 27.

A minőségi szőlőtermés segítői

Kétszeresen is izgalmas volt a mai napon Neszmélyben tartott tanácskozás. A KITE Zrt. által bemutatott eszközök, nem csak kiváló munkaminőségük miatt, hanem a közelgő kertészeti géptámogatás tükrében tartottak igényt nagyobb figyelemre. Másrészt az i...

A házigazda Hilltop Neszmély Zrt. területén két művelőeszközzel is ismerkedhettek a gazdák. Az olasz Orizzonti által gyártott kétsoros soraljművelő sokoldalú beállíthatóságával, precíz, növénykímélő munkájával hívta fel magára a figyelmet. A Pellenc levelezője – ablakolója – sok kézimunkaerőtől kíméli meg a termelőket. Egyedi felépítésének – a cég szabadalmának – köszönhetően a fürtöket nem sérti meg, s a leveleket is pontosan távolítja el.
A Syngenta szakemberei az idei év sajátosságaira hívták fel a figyelmet. Csapadékos február után márciusban két meleg hullám is következett, majd április súlyos fagykárral köszöntötte a termelőket. A lisztharmat korán jött, ami nagy problémát jelent az ültetvényekben. Ugyanakkor a peronoszpóra és a szürkepenész is fejtörést okoz. Neszmélyen Syngenta-technológiát alkalmaztak, ami – főként a kontroll sorokkal összevetve – látványos eredményt hozott.

Sorlajművelő, a gazda jobbkeze (Fotó: Viniczai Sándor)

 

Növényvédelmi megoldások Syngenta-módra (Fotó: Viniczai Sándor)

Forrás: