Együtt él a nagycsalád Válban: nagyszülők, szülők, gyerekek. Még van baromfiudvar, pedig a többségnek már falun sincs. Dávid szülei sem a tradicionális vidéki életformát gyakorolják, a nagyapjától tanulta az első tennivalókat. A tizennyolc esztendős Dávid Budapesten tanul, a patinás Szent Margit Gimnáziumban, s a családi legendárium szerint háromévesen kijelentette, hogy ő állatorvos lesz!
Okát sem tudja, hogy miért, de kiskamaszként a szárnyasok, pontosabban a színes tollú kacsák tetszettek meg neki, s a kutya-macska korszak után ezek lettek a kedvenc háziállatai. Tíz éve tart pézsmarécéket – így hívják tudományosan a falusiasan csak némakacsának nevezett jószágokat.
– Kolumbusék hozták Európába a pézsmarécét, Magyarországon száz éve él ez a nem költöző víziszárnyas – ad szakszerű ismertetést a kacsákról Dávid a baromfiudvarban. Hívó füttyjelére rohannak felé a színes madarak, úgy tűnik, ezek a „tyúkeszű” állatok is megismerik gazdájukat, s valamiképpen kimutatják érzelmeiket irányába. Dávid komoly, fegyelmezett fiatalember, visszafogottan mosolyog, de amint körbefogják a kacsák, mégis csak ellágyul a tekintete.
– Eszem húst, szárnyast is, de amelyiket én gondozom, azokból nem. Az általam gondozott kacsák sem hagynak el soha, s ha kiengedjük őket a patakra, kivétel nélkül visszatérnek – mondja. Az idős tenyésztők is tisztelik Dávidot, sokat tud a madarairól. Tagja a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének, az Érdi Baromfitenyésztők Egyesületének, cikkei jelennek meg a Kertész Magazinban, s másutt is. Az országosan elismert szakgenetikus-agrármérnök Kökény Krisztián előadásaira jár, s képezi magát.
– Maszkos, álarcos réce, fekete, barna, kék, gyöngyszürke, lila, sávozott, fodrozott, bronz és buff tollazatú – sorolja a színek és a fejükön látható mintázatok alapján e tarka udvar lakóinak jellemzőit. Van fekete és smaragdzöldben csillogó, s eredeti vadszínű köztük, csakugyan nagyon szépek. Németország vezető díszbaromfitartó ország, az ottani standard alapján tenyészti Dávid a kacsáit, feljegyzéseket készít róluk. Némelyik lábgyűrűt visel, ez alapján az adataik beazonosíthatók, amint a galamboknál ismeretes.
A pézsmarécén kívül tart vadkacsát, holland törpekacsákat, frank parlagi ludat – ők olykor összetűzésbe kerülnek a baromfiudvar tyúkjaival, vagy inkább a kakassal, de hamar megbékélnek. Kiállításokra jár, hívják is az ifjú tenyésztőt. Szlovákiában nagyobb a kultusza ezeknek a díszes víziszárnyasoknak, a versenybírálatokból sokat lehet tanulni. Nemrégiben a Nyitrán tartott szakkiállításra vitt három barna színű párt, a 100-ból 93 pontot ért el velük.
– Négyévente európai kiállítást szerveznek a díszbaromfiaknak, Dániában lesz 2018-ban, úgy tervezem, ott leszek. Vettem már madarakat Csehországból, Szlovákiából, Franciaországból, Németországból, nem olyan magas az áruk. Nincs tökéletes madár, de törekszünk a minél szebbek szaporítására. Itthon hiányzik a jó baromfiorvos, ez a tapasztalatunk – mondja. Mert errefelé indulna, ha felveszik az egyetemre majd. Budapesti gimnazista, de vidéken szeretne élni később is, Válban vagy kisvárosban, s arról álmodik, hogy lesz egyszer saját tava. Most a Tabajd-Vál közötti horgásztóra jár, s persze a Váli-vízhez.
– Szeretem nézni, ahogy repülnek. Nagy a szívük, ezért viszonylag hosszú ideig élnek. Ismerek húszéves récét is. Igaz, a varjú szíve sokkal nagyobb a testéhez képest, ezért száz évig is elélnek – tűnődik szokásos komolyságával. De többet nem beszél a fekete madárról.
