0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 15.

Mérlegen a mezőgazdaság

Ugyan a hódmezővásárhelyi Metripond Plus Mérlegtechnikai Kft. rendszeresen részt vesz az OMÉK-on, ám ahogyan a cég ügyvezetője, Molnár Sándor elmondta, nehéz pontosan kiszámolni, milyen termékkel is jelenjenek meg a kiállításon.

Mivel ezen a területen nagy a konkurencia harc, így a típusmérlegek piacán nehéz versenyelőnyhöz jutni. A szakember elmondása szerint főként a távol-keleti, kínai, tajvani áruk nyomják le az árakat. Éppen ezért keresik azokat a piaci réseket, amelyek a külföldi beszállítók számára kevésbé izgalmasak. Ilyenek a kiszerelő berendezések, amelyek személyre szabva, illetve a technológiához illesztve készülnek. „A tervező mérnökünk a helyszinre utazik, s az alapján dönti el, adott helyre milyen eszközre is van szükség”- magyarázta az ügyvezető.

Nagy lehetőséget jelent a romániai piac, ahol újabban olyan berendezéseket keresnek, amely 5-10 kilogrammos kiszerelésre alkalmas, s ezekből többet is legyártottak az elmúlt időkben. Amit viszont az OMÉK-ra is elhoztak, az a térfogat elven működő adagoló, amely 100-300 gramm közötti szemcsés anyagok kiszerelésére alkalmas.

Molnár Sándor kiemelte, folyamatosan részt vesznek fejlesztési projektekben, ám a pályázati pénzek elbírálása ezen a területen az utóbbi időben elhúzódott. Így olyan, több funkciós adagolóval ellátott berendezés fejlesztése várat magára, ami különféle anyagok kiszerelésére lenne alkalmas.

Beszélgetésünk végén a szakember rámutatott, a magyar gazdák árérzékenyek, alaposan meggondolják, mire is költik a pénzüket. Éppen ezért nem is a minőség területén, hanem az árban zajlik a konkurenciaharc.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu