Mintegy 230 vállalat tartozik az Agrofert Holdinghoz, és a csoport árbevételének jelentős része vegyipari tevékenységből származik. Négy műtrágyagyárával Európa második legnagyobb nitrogénműtrágya-gyártó kapacitásával rendelkezik a vállalat. Övék a duslói műtrágyagyár, a lovosicei vegyi konszern – ahol a lombtrágyákat állítják elő –, illetve a peremartoni üzem, ahol szintén műtrágyákat gyártatnak.
Ennek a szakmai háttérnek köszönhetően egyedi termékekkel állnak a felhasználók rendelkezésére.
– A legtöbb gazdaság nem tiszta profilú. Gyakori, hogy aki szántóföldi kultúrákkal foglalkozik, az a kertészet területén is érdekelt – mondta el Noel Gábor, az IKR Agrár Kft. kertészeti ágazatvezetője, hogy milyen megfontolásból indították el új portfóliójukat.
Noel Gábor másfél éve került az IKR-hez, azzal a feladattal, hogy a már meglévő szántóföldi inputanyag-forgalmazás mellett a cég kertészeti termékkínálatát is felépítse, illetve bevezesse a piacra.
Az IKR Agrár Kft. 2016-ban lépett be a kertészeti műtrágyák piacára. Ezen a területen
Munkájuknak köszönhetően a fóliás kertészetek körében népszerű Ducanit is megtalálható már a társaság termékpalettáján, sőt, mivel a duslói gyár magyarországi márkaképviseletét is ellátják, ők a kizárólagos forgalmazói hazánkban.
Egy GG minőségű, tehát 100 százalékban vízoldható, magas kalciumtartalmú, apró szemcsés, granulált nitrogénműtrágyáról van szó, ami gyakorlatilag tiszta mésznitrát, így a termék 15,5 százalék nitrogén mellett több, mint 26 százalékos kalciumhatóanyag- tartalommal készül. A vízben való feloldás után felhasználható az öntözővízzel kijuttatva, lombtrágyaként, illetve hidropóniás termesztésben is.
A Magyarországon 2014-ben bevezetett Hunfert termékcsalád márkaneve a stabil minőséget, a kiváló árérték arányt és a magyar gyártási tapasztalatot képviseli.
– hangsúlyozta a szakember. A Hunfert Extra NPK 9-12-24 egy jól oldódó, melegen granulált szulfátos műtrágya, mikroelemsorral kiegészítve.
Tavaly egy új összetételű kertészeti műtrágyát is piacra dobtak:
– Mivel a legtöbb kollégánk a szántóföldi területen dolgozik, ők eddig kevésbé fektettek hangsúlyt a kertészetre – jegyezte meg Noel Gábor arról szólva, hogy miért vált szükségessé önállóan is megjeleníteni az ágazatot a cégen belül.
Noel Gábor segítségével indult a kertészeti portfólió. – Azt a megbízást kaptam, hogy indítsam be ezt az ágazatot is – érzékeltette a szakember, hogy milyen komoly feladatot jelent elsősorban a vállalat saját termékeit megismertetni és megszerettetni a gazdákkal. Noel Gábor a korábban kiépített kapcsolatrendszerére alapozva néhány hónap alatt már mérhető eredményt tudott felmutatni. Ehhez teljes önállóságot és bizalmat kapott a vezetéstől. További segítséget jelent munkájában az IKR Agrár infrastruktúrája: országos hálózata, raktárbázisa, szakemberháttere.
Bár ezek a termékek eddig sem voltak teljesen ismeretlenek a magyar agrárium körében, igyekeznek új felhasználókkal is megismertetni őket.
– A cégcsoport alaptermékei mellé más gyártók kínálatát is behoztam az üzletágba – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy
A Ducanit mellett többféle vízoldható műtrágyát ajánlanak szabadföldre és termesztőberendezésekbe, emellett a már meglévő kalcium-nitráton túl kálium-nitrátot, mono és komplex vízoldható műtrágyákat is kínálnak. Az első évben csak Ducanitból 2 ezer tonnát értékesítettek, akárcsak a többi vízoldható műtrágyából. A szilárd Hunfert mellé újabb, különböző összetételű készítményeket szereztek be. Mindezt tovább bővítik mikroelemműtrágyákkal és a hajtatásban alkalmazható savakkal. Kiváló kapcsolatot ápolnak az izraeli Haifával, az ICL-lel és a német K+S-sel, amelyek mind kiváló minőségű termékeket gyártanak.
– Korábban évente 240 tonna keserűsót forgalmazott az IKR, de amióta a kertészeti ágazat is bekapcsolódott az értékesítésbe, közel 700 tonnára futott fel a forgalma – mondta el Noel Gábor, kiemelve, hogy maguk a németek is elismerték a munkájukat. Mindezek mellett kiemelkedő minőségű talajtakaró fólia és csepegtető szalag is megjelent a kínálatukban.
– Ehhez jön még a vetőmag, és szinte minden, amit egy kertész igényelhet.
A kertészeti üzletágban is termelőközpontú kereskedelmet valósítunk meg – hívta fel a figyelmet Noel Gábor arra, hogy ezt az elvet nemcsak a minőségben és szolgáltatásaik színvonalában, hanem az áraikban is érvényesítik.
Kizárólag olyan termékeket forgalmaznak, amelyek magas minőséget képviselnek. Mint a szakember elmondta, megesett, hogy egy gazda tőlük függetlenül bevizsgáltatta a Hunfert terméket – és az kifogástalannak találtatott. Termékeiken túl a finanszírozásban is segítséget tudnak nyújtani partnereiknek.
Szolgáltatásuk elsősorban azoknak a gazdálkodóknak szól, akik tisztában vannak vele, hogy a szakszerű tápanyagpótlás a költségek racionális felhasználása mellett a környezet védelmét is szolgálja. Emellett arra a már jól működő képviselői hálózatra építenek, amely szaktudásával szolgálja a gazdákat. Igyekeznek minden segítséget megadni a termelőknek, hogy ki tudják használni a termékeik alkalmazásában rejlő előnyöket.
Az egyszemélyes projektnek indult profil mára önálló ágazattá vált az IKR Agrár keretein belül.
– A kertészeti üzletág központja nem véletlenül került Kecskemétre – árulta el, elvégre szerettek volna minél közelebb kerülni a termelőkhöz. Pest, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyék kiszolgálása innen könnyedén megoldható. Emellett Szabolcs-Szatmár- Bereg megye kertészeinek elérése érdekében tavaly ősszel felvették a korábban szaktanácsadóként tapasztalatokat szerzett Kaponyás Ilonát, aki a kelet-magyarországi régióban található területekért felel.
– A kertészeti piac sokszereplős, sokszínű – vezette fel az ágazatról alkotott véleményét szakember. Akik kisebb területen, gyenge infrastruktúrával és intenzitással dolgoznak, sokkal kiszolgáltatottabbak a környezeti hatásoknak és a kereskedelemnek, és lassan eltűnnek a piacról. Az árak hullámzása kiszámíthatatlanná teszi a gazdálkodást, ezért nem szabad egyéves távlatban gondolkodni, hosszabb távra kell tervezni. Viszont azok a termelők, akik komolyan gondolják a termelést, beruháznak és tovább erősödnek.
– Jelen pillanatban ez még nem érzékelhető a forgalmunkon – mondta el Noel Gábor, aki ugyanakkor optimista a kertészeti területet nézve; lát az ágazatban akkora potenciált, hogy a cég múlt évi 1 milliárdos forgalmát rövid időn belül meg tudják többszörözni.
Noel Gábor elmondta, minden csatornát kihasználnak annak érdekében, hogy az ajánlataikat eljuttassák a termelőkhöz: kiállításokon és bemutatókon vesznek részt, de emellett fontosnak tartják a személyes kapcsolatokat. Az információátadást azzal is segítik, hogy több termelőnél tervezik kísérletek beállítását a közeljövőben.


