A céginformációs szolgáltató most megjelent összegzése szerint az elmúlt évben közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult az országban. Ez jóval több, mint a korábbi időszakokban. A területi megoszlások alapján a legtöbben Szabolcs-Szatmár Bereg megyében láttak fantáziát a mezőgazdaságban. 2017-ben négyezer növénytermesztő, állattenyésztő és vadgazda vágott bele az egyéni termelésbe, szolgáltatásba. Hajdú-Bihar megyében közel 2000 új egyéni agrárvállalkozás indult, de a többi megyében is az első három legnépszerűbb tevékenységi terület között volt a mezőgazdaság.
– Immár öt éve folyamatosan és meredeken növekszik az egyéni vállalkozások száma Magyarországon, ezzel mára az egyik legnépszerűbb gazdasági formává nőtte ki magát – mondta Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója. – Az egyéni vállalkozások felfutása egyrészt a többi gazdasági formára ható szigorító tényezőnek köszönhető, másrészt az új adózási formák is erősen hatottak az egyéni vállalkozások növekedésére. 2012 óta ugyanis a cégbíróságra bejelentett vállalkozások esetében folyamatosan szigorodnak a cégjogi szabályok, míg az egyéni vállalkozások továbbra is viszonylag alacsony adminisztrációs szint mellet tudtak és tudnak működni. A kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) is komoly hatással volt e vállalkozói forma növekedésére: számos cégnek, egyéni vállalkozásnak is ideális adózási forma ez, emiatt sok magánszemély is az egyéni vállalkozást választotta. A magas szám annak is köszönhető, hogy sokan az egyéni vállalkozásukat cégeikkel párhuzamosan működtetik, ezzel is szélesítve az adóoptimalizálási lehetőségeket.
Tavaly Magyarországon 69 127 egyéni vállalkozást jegyeztek be, ez 20 százalékkal magasabb, mint a 2016-ban, és több mint dupla akkora, mint 2012-en volt. Az induló egyéni vállalkozások száma nemcsak önmagában nézve magas, hanem más gazdasági formákhoz képest is. 2017-ben például több mint 2,5-szer több egyéni vállalkozás indult, mint az összes többi cégformában.
Az egyéni vállalkozások száma jelenleg már több mint 450 ezer, amely érték már erősen megközelíti a cégek számát. Az igazgató szerint egy-két éven belül az egyéni vállalkozások száma meg is haladhatja a cégek számát, lévén előbbiek száma erősen növekedik, míg utóbbiaké évek óta csökkenőben van. Az egyéni vállalkozás, mint gazdasági forma, ágazatonként is jelentősen eltérő népszerűséget mutat. A felülreprezentált ágazatok között van a mezőgazdaság is.
Az Opten adatai szerint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén 13 354 cég és 25 507 egyéni vállalkozás működik.
Az egyéni vállalkozások magas száma ugyanakkor makrogazdasági szinten érdekes kérdéseket vet fel az igazgató szerint. – Kétségtelen, hogy az egyszerűsített adminisztráció és az alacsony költségszint gazdaságösztönző hatású lehet, ugyanakkor pont ez jelenti a veszélyforrást is. A transzparencia alacsony szintje, az alacsony tőkeellátottság és az esetleges adóoptimalizálási hatások rossz esetben bizonytalanságot is vihetnek a gazdaságba, különösen ekkora volumennél – jegyezte meg.
Mint mondta, az egyéni vállalkozók ugyanakkor távolról sem jelentenek homogén halmazt, számos megbízható és nagy múlttal rendelkező egyéni vállalkozó is működik hazánkban. A mikroméretű egyéni vállalkozások száma a legmagasabb, de ezek mellett például jelenleg is több mint 500 olyan egyéni vállalkozó működik, amelynek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot.


