– hangsúlyozta Feldman Zsolt. Az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára azon a sajtótájékoztatón emelt szót őshonos fajtánkért, amelyet a „Magyar szürke marha húsának népszerűsítése külpiacokon” címmel tartottak. A szakember elmondta, mérföldkőhöz érkezett az állattenyésztésben a szürke marha sorsa, hiszen uniós forrást találtak a hústermék bemutatására a harmadik országokban. Piaci oldalról megközelítve az ágazatot, az állattartókat is könnyebb fejlesztésre biztatni. Bár a szaktárca több csatornán keresztül is megtámogatta a szürke marha tartókat, ám – ahogy a helyettes államtitkár kiemelte – ez nem pótolja az értékesítési lehetőségekben rejlő lehetőségeket.
„A „magyar szürkemarhahús” használhatja az EU földrajzi árujelzőket védő logót, és Európa-szerte védett termék”- hallhattuk Baracskay Lajost, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnökét. A szakember elmondta, ennek is köszönhető, hogy egy ilyen kis, szakmai egyesület uniós pályázatot tudott nyerni. Az így kapott 300 ezer eurós összegből reklámfilmeket készítenek, kiállításokon, rendezvényeken népszerűsítik a szürke marha húsát, minden kommunikációs csatornát igyekeznek megtalálni, hogy közelebb vigyék a fogyasztóhoz. A pályázatnak köszönhetően három országot – Svájc, Kuvait és Szaúd-Arábia – céloznak meg, s a nemzeti sajátosságokra épülő marketing munkába kezdenek.
– hangsúlyozta az egyesület elnöke. A fajta genetikai adottságaihoz igazított tartástechnológiával olyan egészséges állatokat tartunk, melyek természetes körülmények között nevelkednek, a betegségeknek ellenállnak, gyógykezelést nem igényelnek, környezetszennyező anyagoknak közelébe se kerülnek, húsuk így a legegészségesebb tápanyagforrások közé sorolandó.
A szakember elmondta, bár szeretnének a tőkehúson kívül feldolgozott termékekkel is megjelenni, ám ma hazánkban még kevés az olyan üzem, ami ezzel foglalkoznak. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, ha sikereket lehet felmutatni, akkor nőni fog a szürke marha állomány, hiszen sok még a hasznosítatlan legelő Magyarországon.
Természetese ami keresett, azt hamisítják is. Baracskay Lajos felhívta a figyelmet az egyesület által kidolgozott sms rendszerre. Minden a „Magyar Szürkemarha hús” vagy „Eredeti magyar szürkemarha termék” névvel forgalomba hozott termék esetében az alapanyagul szolgáló egyed vágását megelőzően Fajtaazonossági-igazolást adnak ki. Ez az igazolás a kereskedelemben tanúsítja a termék eredetét. Mivel az igazolás fizikailag képtelen a terméket a teljes élelmiszerláncban követni, továbbá könnyedén hamisítható, ezért a kiadott tanúsítványokra a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete egy SMS alapú terméktámogatási rendszerrel az igazolások elektronikus kivonatát egyszerűen elérhetővé tette a fogyasztók számára. Ez minden olyan termék esetében használható amely fajtaazonossági igazolással hitelesített „Magyar szürkemarha hús” alapanyag került felhasználásra.