Az optimálistól eltérő környezet, illetve a nem okszerű termesztéstechnológia az anyagcsere-folyamatok megváltozását eredményező stresszhelyzetet válthat ki a szőlőben.
amelyek a tőkék produktivitásában, külső megjelenésében, illetve funkcióinak beszűkülésében is testet ölthetnek. A termőhelyek adottságain belül a talaj tápanyag-szolgáltató képessége a legjelentősebb környezeti tényezők egyike, hiszen egy-egy tápelem növények számára fölvehető formáinak hiánya, illetve az akadályozott felvételi folyamata korlátozhatja a sikeres szőlőtermesztést.
Rövid áttekintést adunk a tápelemek élettani szerepéről, a talajbani előfordulásukról és a növények általi felvételük körülményeiről. Foglalkozunk a hiánybetegségek leggyakoribb okaival, tüneteivel, valamint az ellenük való védekezés lehetőségeivel is, a teljesség igénye nélkül.
A talajok nitrogénháztartása
A nitrogén az egyik legfontosabb, a szőlő növekedését és fejlődését alapvetően befolyásoló tápelem. Nélkülözhetetlen alkotórésze a fehérjéknek, az anyagcsere-folyamatok színteréül szolgáló sejtszerveknek, a biokémiai reakciókat szabályozó (enzimek), a tulajdonságok öröklődéséért felelős (nukleinsavak), és más, jelentős élettani hatással bíró vegyületeknek. A talaj összes N-tartalmának túlnyomó többsége (akár 95%-a) szerves vegyületek formájában van jelen, amelyen belül a növénytáplálás szempontjából fontos a talajok humuszanyagaiban található nitrogén mennyisége. A talajok N-készlete gyarapodhat a bennük szabadon, illetve a pillangósvirágú növényekkel szimbiózisban élő baktériumok N-kötése, a légköri ülepedés, a növényi maradványok, illetve az állati ürülékek talajba kerülése, valamint a trágyázás révén. A talajszelvény N-tartalma ugyanakkor a növények tápanyagfelvétele, a nitrátionok denitrifikációja, és a gyökérzónából történő kilúgozódása, az ammóniumionok agyagásványokon történő lekötődése, illetve a lúgos talajokon fellépő gázalakú ammóniaveszteség következtében csökkenhet.
E bonyolult folyamatok irányát és sebességét a talaj kémhatása, tömődöttsége, nedvességtartalma és hőmérséklete, a lebontandó szerves anyag mennyisége, valamint a lebontást végző mikroorganizmusok népessége határozza meg. A talajok fölvehető N-tartalma a tenyészidőszak során nagymértékben változhat, és jelentős eltéréseket mutathat az egyes évjáratokban. Fontos látnunk, hogy a talaj N-forgalmában kulcsszerepet játszanak a mikrobiológiai folyamatok, ezért az ültetvényeinkben törekednünk kell az intenzív talajélet fenntartására. Több a nitrogén A tőkék főként nitrát- és ammóniumionok formájában veszik föl a nitrogént a gyökérzetükkel a talajból, kisebb jelentőségű az egyes kismolekulájú szerves vegyületek formájában, illetve a levélfelületen történő N-felvétel (pl. levéltrágyázás). A tőkék fiatal, élettanilag aktívabb ré- szei rendszerint több nitrogént tartalmaznak, mint az idősebbek. Bár a szőlő nem tartozik a kifejezetten N-igényes növényfajok körébe, a huzamos időn át tartó negatív N-mérleg következtében a tőkéken kialakulhatnak a N-hiány tünetei. Olyankor a fajtára jellemzőnél vékonyabb és rövidebb szártagú hajtások képződnek, a levelek kisebbek, egyöntetűen sárgászöldek, az alsók sárgulnak, a főerek között esetenként világosbarnás, szigetszerű nekrotikus foltokkal tarkítottak, gyakran idő előtt lehullnak. A levélnyél gyakorta rózsaszínes, pirosas árnyalatú. A bogyók aprók maradnak, a mustminőség romlik (pl. alacsonyabb a cukor- és az élesztőgombák számára asszimilálható N-tartalom).
Kialakulására elsősorban az alacsony humusztartalmú, homokos alapkőzeten lévő talajokon, valamint erodált, illetve a tereprendezés során nyesett felszínű termőhelyeken számíthatunk, tartósan negatív N-mérlegű szőlőtermesztési gyakorlat esetén azonban bármely ásványi talajon felléphet. Nitrogénbőség esetén a szőlő hajtásrendszere a kívánatosnál erőteljesebben fejlődik, a levelek a fokozott klorofillképződés következtében sötétzöldek, nagyok. A tőkék érzékenyebbé válnak a kórokozók és a kártevők támadásaival szemben, a vesszők télállósága csökken. A vegetatív időszak jelentősen kitolódhat, késleltetve az érést, rontva a mustminőséget.
Rendszeresen pótoljuk
A feltalaj N-készleteinek tartós feltöltésére nincs, vagy csak rendkívül költséges eljárásokkal van lehetőségünk, az okszerű N-trágyázást a termesztéstechnológia rendszeres elemévé kell tennünk. Erre a célra változatos módszerek (pl. pillangósvirágú fajok termesztése sorköztakaró növényként önállóan vagy különböző magkeverékekben, mikrobiológiai készítmények alkalmazása stb.), valamint szerves, illetve ásványi trágyaszerek nagy választéka áll rendelkezésünkre. A szőlészeti-borászati filozófiánknak leginkább megfelelő módszert válasszuk.
A nélkülözhetetlen foszfor
A foszfor a növények számára nélkülözhetetlen, mással nem helyettesíthető tápelem, a növényi fejlődés, a virágzás, a bogyó- és magképződés folyamatainak fő letéteményese. Fontos alkotórésze az élő sejt legalapvetőbb biokémiai folyamatait irányító nukleinsavaknak, a különböző enzimeknek és a biokémiai energiaátvivő rendszerek vegyületeinek, amelyek révén gyakorlatilag minden lényeges növényélettani reakcióban részt vesz.
Az összes P-tartalom közel fele szerves vegyületek formájában van jelen, ami a nitrogénhez hasonlóan mikrobiális folyamatok eredményeként mobilizálódhat. A túlságosan savanyú, illetve a lúgos kémhatás nehezen oldható vagy vízben oldhatatlan P-vegyületek képződését eredményezheti a talajokban. A különböző foszforvegyületek oldhatósága és fölvehetőségének eredője a gyengén savanyú (pH 5,5- 7,0) tartományban a legkedvezőbb. A kálium töredéke fölvehető A kálium a szőlő anyagcserefolyamataiban az egyik legnagyobb jelentőségű tápelem, a fiatal, élettanilag aktív szövetek jellegzetes kationja. A növényi sejtek fizikokémiai tulajdonságaira (vízmegkötő képesség, hidratáltsági állapot, rugalmasság stb.) gyakorolt hatása révén jelentősen növeli a szőlőtőkék szárazságtűrő képességét, csökkenti a párologtatásukat. Fontos szerepet játszik a szénhidrátok képződésében, a növényen belüli vándorlásukban, a gázcserenyílások működésének szabályozásában, illetve a szállítóedénynyalábok képződésében.
Talajaink összes K-tartalma meglehetősen változó, a feltalaj 30 centiméteres rétegében 100 kilogramm K2O/ ha (durva homok) értéktől 50 000 kilogrammig (nehéz agyag) terjed, túlnyomó többsége szervetlen kötésben fordul elő. A növények a kolloidok felületén adszorbeált (az összes K-tartalom 1-2%-a), illetve az oldott állapotban lévő (az összes K-tartalom 0,1-0,2%-a) K+-ionokat képesek fölvenni a talajból. A talaj primer szilikátjainak kristályrácsában lévő, illetve az agyagásványok rácssíkjai közé beépülő kálium a K-készlet döntő része, ám ez a tőkék számára gyakorlatilag nem elérhető. A talajban lévő, illetve az oda jutó szerves anyagok K-tartalma, azok mikrobiális lebomlása révén válik hasznosíthatóvá. A talajoldat nagy Ca2+ és Mg2+-ion aktivitása gátolja a K-felvételt, ami miatt a meszes talajú termőhelyeken még fokozottabb gondot kell fordítani a szőlőültetvények okszerű K-ellátására.
Ritkán látható
A hazai szőlőültetvényekben szemmel is fölismerhető P-hiány viszonylag ritkán fordul elő, ám az elvégzett levélvizsgálatok olykor elégtelen P-ellátásról tanúskodnak. Olyankor a hajtásnövekedés gátolt, a tőkék lombozata a szokásosnál sötétebb, a levéllemez rendszerint kisebb, merev, deformált, a felszíne olykor fémes csillogású. Szélsőséges esetben az idősebb levelek szélén a fokozott antociánképződés következtében barnás, lilás foltok alakulnak ki, amelyek később klorotikus színátmenettel a főerek elágazási pontja irányába terjednek. A P-hiánytól szenvedő tőkék esetében korlátozott a termékeny rügyek differenciálódása, a virágképzés és a termékenyülés, kevesebb és apró bogyókból álló fürt képződik. A vesszők beérése késik, a fagytűrő képesség számottevően romlik. Mivel a foszfátionok jelentéktelen mértékben mozognak lefelé a talajszelvényben, lehetőségünk van az ültetvények talajának feltöltésére a telepítés előtt. Ennek során azonban figyeljünk arra, hogy bár a talajban kialakuló foszforbőségnek nincs közvetlen káros hatása a tőkékre, a talajoldatban lévő ortofoszfátionok egyes fémkationokkal (pl. Zn2+) oldhatatlan csapadékot képeznek, gátolva a felvételüket, ami végeredményben e mikroelemek hiányához vezethet.
Forgassuk be a káliumtrágyát
Káliumhiány kialakulására nagyobb eséllyel számíthatunk a gyenge K-szolgáltató képességű homoktalajokon, valamint az erodált felszínű, a tereprendezés során letermelt feltalajú, sekély termőrétegű, rossz vízbefogadó és vízvezető képességű talajokon, illetve azokban az ültetvényekben, ahol a tőkék gyökérzete valamilyen oknál fogva károsodott.
E tápelem kiemelkedő szőlészeti-borászati jelentősége indokolja, hogy a lehető legteljesebb mértékben kielégítsük a szőlőültetvényünk K-igényét, a túlzott K-ellátás azonban kerülendő, mivel Mg-hiányt válthat ki. A hiány kiküszöbölése, illetve a talaj K-szolgáltató képességének fenntartása trágyázással oldható meg, amit minden esetben pontos talaj- és levélvizsgálatokra alapozzunk. Mivel a K+-ionok sem mozognak a talajszelvényben, lehetőségünk van a telepítést megelőző tápanyagfeltöltésre. E célra ásványi és szerves trágyák állnak rendelkezésre. Az előbbiek alkalmazása esetén vegyük figyelembe a szőlő kloridérzékenységét is. A termőültetvények K-trágyázása során törekedjünk a trágyaszerek talajba forgatására úgy, hogy a tőkék gyökérrendszere a lehető legkevésbé sérüljön. Mérsékeltebb hiánytüneteket mutató ültetvényekben, illetve a K-felvétel időszaki zavarai esetében K-domináns levéltrágyák kijuttatása lehet indokolt, de tudnunk kell, hogy megfelelő színvonalú K-ellátás kizárólag a talaj közvetítésével valósítható meg.
Tünet az idősebb leveleken
Kálium hiányában csökken a tőkék szárazanyag-produkciója (hajtásnövekedés, fürttömeg), a kedvezőtlen klimatikus hatásokkal szembeni alkalmazkodó képessége, a kórokozókkal szembeni ellenálló képessége és romlik a must minősége (kevesebb cukor, íz- és zamatanyag). A K+-ionoknak kimagasló a szerepe a mustban található szerves savak közömbösítésében, vagyis a túlzott K-ellátás növeli a must pH-ját, ami ronthatja a bor minőségét és csökkentheti a színanyagok stabilitását. Ez az összefüggés különösen a vörösborok esetében nagy jelentőségű.
A klorotikus levélszél fölfelé hajlik, a fokozott párologtatás következtében elszárad és részlegesen kitöredezik. A túlterhelt ültetvényekben a bogyók zsendülését követően kialakuló K-hiányra a fehér bogyójú fajták esetében a levéllemez feketésbarna (3. kép), a kék bogyójúak esetében pedig vöröses elszíneződése hívja föl a figyelmet, ami a tőkék napsugárzásnak jobban kitett oldalán jelenik meg gyakrabban.
A K-hiányban szenvedő tőkék kondíciója romlik, kevesebb, és apró méretű, egyenetlenül színezett, savanykás bogyókból álló fürtöt nevelnek.
Magnéziumhiány
egyes termőhelyeken A magnézium a klorofill rendkívül fontos alkotórésze, ennél fogva jelentős szerepet tölt be a fotoszintézis folyamatában. De nélkülözhetetlen a növényi légzés, a zsír-, szénhidrát- és fehérjeszintézis biokémiai reakcióiban, befolyásolja a szőlőtőkék foszfátfölvételét és részt vesz a foszfáttranszportban is. Megfelelő színvonalú Mg-ellátás esetén kiegyensúlyozott hozamokra, kedvező betegségekkel szembeni jobb ellenálló képességére számíthatunk. A talajok Mg-tartalmának túlnyomó része különböző szilikát és karbonát ásványok formájában található. A növények számára legkönnyebben hozzáférhető Mg-formákat az oldott és a talajkolloidok felületén adszorbeált magnézium adja. A szőlő is kétértékű kation (Mg2+) formájában veszi föl a talajoldatból ezt a tápelemet, amelynek során érvényesülnek az ionantagonizmus törvényszerűségei. Amíg a talajoldat nagy Ca2+-, illetve K+-ion tartalma gátolhatja a Mg2+-ionok fölvételét, addig a jó P- és N-ellátottság segíti azt.
Hiánya elsősorban a kolloidszegény, valamint a káliummal jól ellátott savanyú talajokon, illetve meszes (pl. löszös) termőhelyeken tapasztalható.
E foltok fokozatosan az érközi területek irányába terjedve összeolvadnak és a fehérbogyójú fajták esetében szalmasárga (4. kép), a kékbogyójú fajtáknál pedig vörösesbarna (5. kép), ék alakú mintázatot rajzolnak, amelyen belül később szövetelhalások figyelhetők meg. Miközben a főérmenti területek éles átmenettel zöldek maradnak. Szélsőségesen kedvezőtlen K/Ca+Mg arány esetében hozamveszteséghez vezető fürtkocsánybénulás alakulhat ki, aminek az esélyét a fajtatulajdonságok, illetve a bórellátási problémák jelentősen növelhetik. A szőlő kifejezetten Mgigényes növény, így a Mg-hiányt mutató szőlőültetvényekben rendszeresen pótolnunk kell. E célból különböző talaj- és levéltrágyák, illetve talajjavító anyagok (pl. önporló dolomit) alkalmazhatók. A levéltrágyázás során tartsuk be a gyártónak a felhasználásra (dózis, időzítés, gyakoriság stb.) vonatkozó javaslatait.
Szerző: Dr. Zsigrai György
(tudományos főmunkatárs
Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft.)
