Így valószínű, hogy a magyarok is már a honfoglalás előtt alkalmaztak vadászatokon agárszerű kutyákat. A magyar agár ősei vélhetően a népvándorlással kerültek hazánkba, mai példányai előbb a helyi, már a honfoglalás előtt is itt élő, majd később keleti, elsősorban török agárfajtákkal, utóbb az angol agárral keresztezve jöttek létre.
Mátyás király is agarászott
Magyarországon a honfoglalás korától az 1940-es évek közepéig szinte eredeti formájában művelték az agarászatot, s Európában talán hazánk büszkélkedhet a legnagyobb múltra visszatekintő agaras vadászatokkal.
Az agarászatot Mátyás király is nagyon kedvelte, és mivel kitűnő lovas volt, elsősorban a lovas agarászatot űzte. Halála után az agarászat hanyatlásnak indult, az ország három részre szakadásával a királyi vadászatok ideje lejárt. A török megszállás ideje alatt az agarászat nemes sportból feltűnés nélküli élelemszerző tevékenységgé vált.
A reformkor idejében az agárversenyek társadalmi eseménynek számítottak, és az ország jelentős személyiségei ezeken rendszeresen vettek részt. 1839-ben azonban az angol telivér lovakkal egy időben megérkeztek hazánkba az angol agarak is. A magyar agár előnye a kitartása, a jobb terepmunkája volt, futógyorsaságának javítása érdekében azonban elkezdték keresztezni az angol agárral. Emiatt a fajta ősi fajtajellemzőinek jellegzetes vonásai valamennyire elmosódtak.
A fajtaleírás megszületik
A magyar agár standardját 1904-ben alkották meg, amelyet a Franklin társulat által nyomtatott, a „Magyar Telivér Kutyafajtákat Tenyésztők Szövetségének” kiadványában olvashatunk.
A II. világháború utáni jogi szabályozás megtiltotta az agarakkal történő vadászatot, s ezért az 1960-as évek elejére a törzskönyvezett magyaragár-állomány létszáma jelentősen lecsökkent. Bármennyire is furcsán hangzik, a törvényt kijátszó orvvadászoknak köszönhető a fajta megmenekülése a kipusztulástól. A titokban végrehajtott agaras vadászatokon az orvvadász a vadászati képességeket részesítette előnyben, a jól vadászó agárnak becsülete volt. Az egyik ilyen agarászós területnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsedet és környékét tartották. Szigethy Kálmán, a Mafilm gödöllői filmtelepének vezetője egy Mátyás királyról forgatott mozifilm miatt 1962–63-ban erről a területről szerzett be néhány, a fajta standardjának nagyjából megfelelő példányt, melyekből a hatvanas évek derekán kezdte rekonstruálni a régi típusú magyar agarat.
Az állományt ugyan odaadó munkával sikerült rögzíteni, számos ősi típusjegye azonban a múlt homályába veszett.
A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (Fédération Cynologique Internationale – FCI) 1966-ban fogadta el önálló fajtaként a magyar agarat. Jelentős áttörés az ezt követő évtizedekben sem történt a magyar agár elterjesztése, népszerűsítése terén.
1991-ben alakult újjá az 1835-ben alapított Országos Agarász Egyesület, amelynek tagjai a mai napig az 1904. évi standard alapján tenyésztik a magyar agarat, míg a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének mai fajtaleírása sokban különbözik a korábbi standardtól.
Kutyaközpontú kutyatartás
A kilencvenes évek közepétől elindult a fajta létszámbeli növekedése, majd megjelent a Földművelési Minisztérium rendelete, amely szigorúan meghatározott jogi keretek között engedélyezi az agarászatot, de csak a magyar agárral. Tény azonban az is, hogy a magyar agárral történő vadászat engedélyezése óta csak kevés agaras vadászatot rendeztek, kevés résztvevővel.
mi azonban Susztek Tiborral, az Országos Agarász Egyesület elnökségi tagjával értünk maradéktalanul egyet, aki így nyilatkozott: „A magyar agarat ugyanis nem azért tartjuk, hogy nyulat fogjon, s nem keresztezzük sem angol agárral, sem más fajtával, hogy biztosabban megfogja a nyulat. Azért tartjuk, mert magyar agár, mert a mi nemzeti örökségünk, hagyományaink része, mert szeretjük; és nem a nyúlpecsenyéért visszük vadászni, hanem azért, mert ez életének az értelme.” Ez pedig a kutyaközpontú kutyatartás szép példája.
