Back to top

Komoly áttörésre lenne szükség az akkumulátorok fejlesztésében

A jövő technológiának tárgyalásakor kihagyhatatlan az elektromos hajtás kérdése, és a modern akkumulátortechnológiával lassan a mezőgazdasági gépeket is eléri a villanyosítási hullám.

Az Agco óriáskonszern szerint a kisebb traktorok esetében egyértelműen van helye a villanyhajtásnak, aminek igazolására el is készítették a Fendt 200-as sorozatú traktorok alapjaira épült E100 elektromos modellt. Az alapvető számítás egyszerű: egy ilyen 70 lóerős traktor négy órán át tartó működtetéséhez 50 százalékos terhelésen nagyjából 100 kWh-nak megfelelő energia szükséges, amit a mai technológiai szinten egy 0,3 köbméteres, 600 kg tömegű akkumulátor képes szolgáltatni.

Egy ilyen gép a gyártó szerint már most is hasznos lehet egyes speciális felhasználási területeken, de azt ők is elismerik, hogy

ahol valóban komoly vonóerőre van szükség, ott az akkumulátoros traktorok egyelőre nem rúghatnak labdába: egy 517 lóerős 1000-es sorozatú Fendt traktor 50 százalékos terhelésen való működtetéséhez 12 órás műszakban már egy 15 tonnás, 5 köbméter térfogatú akkumulátorcsomagra lenne szükség.

Ez egyben azt is jelenti, hogy amíg nem következik be újabb, komoly áttörés az akkumulátorok energiasűrűségében, illetve nem csökkennek az elektromos hajtástechnológia összköltségei, addig a belső égésű motorok pozíciója megingathatatlan lesz a mezőgazdaságban.

 

Forrás: 
Future Farming

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagysebességű tehergépjármű gumiabroncs

A terephasználatra tervezett hajtás- és alváztechnikával rendelkező mezőgazdasági teherjárművek egyre fontosabbá válnak a mezőgazdaságban és az erdészetben.

Fejlesztési versenyben a Kubota

A megalapítása 130 éves jubileumát ünneplő japán Kubota új fejlesztésű, elektromos meghajtású kommunáltraktorokat, kisméretű forgógémes árokásó rakodókat (baggereket) és kis méretű, elektromos meghajtású, rizsparcellák betakarítására használható rizskombájnokat mutatott be nemrég.

Hatékony mintázat, speciális összetétel

Egyre hatékonyabb és még sokoldalúbb: rajtol az Alliance 585 gumiabroncs új méreteinek forgalmazása.

ModulaJet ültetőgép: segít a gyomok elleni küzdelemben is

A biológiailag lebontható műanyag fóliák használata nagy hagyományokkal bír a kapásnövények termesztésében. A sor műanyag fóliával való fedése a gyomirtás igen praktikus módja. Ezenkívül a fólia csökkenti a víz párolgási sebességét, és melegíti a talajt, ami mind elősegíti a korai kelést és csökkenti a vegetációs időszakot.

Több nyugat-európai országban is nőttek a traktoreladások

A 2018-ban történt visszaesés után tavaly nőttek a traktoreladások Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Ausztriában is.

Elmarad a 2020. évi NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) vezetősége – tekintettel a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedésekre – felelős főszervezőkként úgy döntöttek, hogy az idei NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva rendezvény elmarad.

Több géppel többet dolgoznak a földeken, mint tavaly

Ez derül ki a flottakövetési szolgáltatást is nyújtó i-Cell járműkövető rendszerének adatai alapján. Az adatok természetesen az i-Cell ügyfeleinek járműmozgását mutatják, így tendenciákra lehet belőlük következtetni, de nem tekinthetők országosan reprezentatívnak.

Koronavírus: így látja a helyzetet az agrárminiszter

A koronavírus agráriumra gyakorolt hatásairól beszélgetett, s a téma legfontosabb kérdéseit járta körül Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a "Szóvetés" című podcast-sorozat legfrissebb epizódjában.

A kijárási korlátozás nem befolyásolja a KITE Zrt. működését

Magyarország Kormánya - a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében - az ország egész területére vonatkozó kijárási korlátozást rendelt el a 2020. március 28-tól április 11-ig terjedő időszakra. A rendelet 4. §-ában foglalt - ide vonatkozó - pontok szerint a korlátozás a KITE Zrt. működését nem befolyásolja.

Koronavírus: egyelőre nincs hiány gépalkatrészből

A koronavírus-helyzetre való tekintettel kulcskérdés: rendelkezésre állnak-e hazánkban azok az alkatrészek, melyekre az élelmiszer-előállításhoz nélkülözhetetlen mezőgépek esetleges meghibásodásakor van szükség. A többi közt erről is beszélgettünk Umenhoffer Péterrel, az Axiál Kft. marketingigazgatójával.