Back to top

Új támogatásra pályázhatnak a szarvasmarha tenyésztők

Az Agrárminisztérium még az idei évben új támogatási programot indít el a húshasznú szarvasmarha- és bivalyágazat termelési hatékonyságának, valamint az állomány genetikai színvonalának növelése érdekében. A támogatási konstrukció 2019. évi működésére összesen 700 millió forintot különített el az agrártárca.

A húshasznú szarvasmarha állomány az elmúlt években jelentős mértékben növekedett. A húshasznú tehenek száma 2019 júniusában 164,7 ezer volt, 2010. óta közel a két és félszeresére emelkedett. Ezen belül meghatározó volt az egyéni gazdaságok állatállományának növekedése is. Érdemben bővült a húsmarha ágazat termelése: a vágómarha termelés 2018-ban 99 ezer tonna volt, 2010. óta 23 százalékkal emelkedett.

A megfelelő minőségű és genetikai értékű apaállatok tenyésztésbe állításához az állattartók a támogatás iránti kérelmet 2019. szeptember 1-20. időszakban nyújthatják be papíralapon a Magyar Államkincstárhoz,

a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben az elkövetkező hetekben közzéteendő nyomtatványon.

Fontos, hogy a tenyésztőszervezetnek a támogatási kérelem nyomtatványon kell majd igazolnia, hogy a kérelemben megjelölt ENAR-számú és központi lajstromszámú állategyed apaállatnak minősül és azt a kérelmező tenyésztésbe is állította a támogatási időszakban.

A támogatást húshasznú, hústípusú magyartarka, magyar szürke, illetve bivaly tenyészbikák támogatási időszakban megvalósult beállításához lehet majd igényelni a szintén közeljövőben megjelenő miniszteri rendeletben foglalt fajlagos támogatási összegek erejéig.

Tekintettel arra, hogy a csekély összegű támogatási program induló évében a támogatási időszak 2018. szeptember 1. és 2019. augusztus 31. közé esik, fontos, hogy a potenciális kedvezményezetti kör - több mint ezer állattartó - mielőbb tájékozódjon az új támogatási lehetőségről és a lehetőségekhez mérten fel tudjon arra készülni.

A támogatás igénybevételének részletes feltételeit és az érintett állattartók konkrét teendőit a következő időszakban megjelenő miniszteri támogatási rendelet, valamint a Kincstár közleményei fogják tartalmazni.

 

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egy jobb sorsra érdemes régi tojófajta

Az ardenni tyúk (gyakorta nálunk is ardennernek nevezik) származási helye Belgium, ahol a legrégebbi belga fajtaként tartják számon. Pontos származási helye az Ardennek hegység belga része és a szomszédos francia területek. Nem tudni, hogy oda honnan került, és hogy melyik baromfi tekinthető e ritka és életerős jószág ősének. Szívós mivolta miatt Belgiumban mindig is nagy elismerés övezte.

A méhek pótlását is akadályozza a világjárvány

A kanadai méhészek hívták fel a figyelmet arra, hogy a lezárt határok miatt a méheket nehezebb pótolni, megvásárolni. Ez pedig jóval alacsonyabb hozamot eredményez majd.

Tindalláció a konyhában

Mit tegyünk, ha már nincs hely a fagyasztóban? Arra az esetre van egy régóta ismert, de ritkán alkalmazott módszer, amellyel megmenthetjük a felesleges húsételeket, hosszú távra tartósíthatjuk, és tehetünk az élelmiszer pazarlás ellen.

Önkéntes véradásra buzdít az agrárminiszter

E vészterhes időkben is nagy szükség van a véradókra - hangsúlyozza Nagy István agrárminiszter a cikkünkben látható videóban. Ebből kiderül, mit kell tudnia annak, aki szeretne most élni az önkéntes véradás lehetőségével.

Koronavírus: az agrárszakképzés is átállt

A koronavírus a diákok életét is felborította: Orbán Viktor miniszterelnök március 13-án jelentette be az iskolák bezárását, és életbe lépett a tantermen kívüli digitális munkarend. Az első iskolán kívüli oktatási hét után, a mezőgazdasági szakképzést folytató intézmények vezetőit kérdeztük arról, hogyan sikerült az átállás, milyen a diákok eszközellátottsága és miben lenne szükségük segítségre.

Hiánypótló "méhes" applikáció tanuláshoz - beeQuiz

A méhekről való tanulásban/tanításban hiánypótló androidos applikáció jelent meg magyarul. Az applikáció beeQuiz néven fut és a Google Play Storeból lehet ingyen letölteni.

"Aranyáron" mérte a csirkét a hentes - 300 ezer forintos bírságot kapott

Megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon a csirkehúst túlzott árakon áruló kereskedő ügyében, a vállalkozásra 300 ezer forintos bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

2027-ig nem változik a tenyészkoca állatjóléti támogatási program

Változatlan feltételekkel folytatódhat 2021 után is a tenyészkoca állatjóléti támogatási program.

OKSZ: elmarad az ünnepi vásárlások értéke a korábbiakétól

Visszafogottabbak a húsvéti beszerzések a koronavírus-járvány miatt, az ünnepi vásárlások értéke elmarad a korábbi években tapasztalttól - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére.

Módosultak az egyszerű programok keretében igénybe vehető támogatás feltételei

A Kincstár módosította a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekhez az egyszerű programok keretében igénybe vehető támogatás feltételeiről és a kérelembenyújtáshoz rendszeresített nyomtatványokról szóló 13/2018. (III. 9.) számú kincstári közleményt.