Efajták közös jellemzője a kellően (de nem túlságosan) nagy test, az erőteljes fejlődési erély, a kedvező szaporodóképesség, a jó takarmányértékesítési képesség, az elsőrendű húsformák, a fiókák telt alkata, az élő és a vágott súly kedvező aránya, a különösen széles mellkas, a kicsiny fej és lábak, valamint a betegségekkel szembeni ellenálló képesség. 
A galambhús-előállításban fontos szerepet kaphat a római galamb, melynek legfontosabb jellemzőit az alábbiakban ismertetjük.
Toronyban éltek
A római galambot az egyik legrégebben tenyésztett fajtaként tartjuk számon, s így tudomásunk szerint szerepet játszott több mai nagytestű fajta, a magyar díszposta, a magyar begyes és a magyar óriás fajták kialakításában is. A galambok tenyésztését a római szakírók is tárgyalják, Varro leírása szerint e tollasoknak boltozatos tornyot építettek, amelyben akár 5000 egyedet is tarthattak. A tornyok bejáratait magasan helyezték el, a külső falakat pedig sima vakolattal látták el. Ebbe márványport kevertek, hogy a kígyók és gyíkok bejutását megakadályozzák.
Dr. Szűcs István 1990-ben közreadott írása szerint a fajta már az ókorban eljutott Franciaországba, majd kedvező tulajdonságai miatt egész Európában elterjedt. A szárnyast Dél-Franciaországban nemesítették tovább, később a tenyésztés egyik központja a francia főváros, Párizs lett. Németországban is elterjedt a fajta. Napjainkban a római galamb majd minden országban fajtaklubbal rendelkezik, és a legjobb minőségű madarak is jellemzően az ilyen országokban találhatók.
A római galamb Magyarországon soha nem volt elterjedt. Tenyésztői közül az 1940-es években tevékenykedő Vajnai János békéscsabai tenyésztőt, a szintén békéscsabai Sólyom Bálintot és a hódmezővásárhelyi Zoltán Bélát emelhetjük ki.
Nagy teret igényelnek
A galambok óriásának kifejlett korban a csőrétől a farok végéig terjedő hossza 50-55 centiméter, de esetenként megközelítheti a 60 centimétert is. Szárnyfesztávolsága meghaladja az 1 métert. Súlya 1,0-1,3 kilogramm, minél nagyobb élőtömegű, annál értékesebb. A csőre hosszú, erős, a fekete és kék tollazatúaknál sötét, minden más egyednél világos szaruszínű. Törzse széles, mély és rövid, közel vízszintes tartású. A farok hossza a szárnyevezők végét csak kevéssé haladhatja túl. Leggyakoribb színváltozata a fehér, vörös, sárga, kékszalagos, fakószalagos, de előfordul fekete színváltozatban is.
Ha római galambokat akarunk hústermelésre beállítani, akkor figyeljünk arra is, hogy a nagytermetű galambok különösen térigényesek, nagyobb egyedi élettérre van szükségük, a zsúfoltság stresszorként hat rájuk.Zsúfolt körülmények között nem tudnak igényeik szerint pihenni, mozogni, párosodni, sőt még utódnevelésük, takarmányuk, ivóvizük felvételében is akadályozottak lehetnek. Vásárláskor minden beszerzett galambnak egészségesnek, jól fejlettnek, kiváló vitalitásúnak kell lennie, hiszen a gyengén fejlett, gyógykezelésre szoruló egyedek soha nem lesznek jó húsgalambok. Induláskor fiatal példányokat vegyünk, és lehetőleg egy tenyésztőtől. Így kerülhetjük el, hogy a több helyről összevásárolt galambok számukra idegen mikrobiális környezetbe kerüljenek. Bizonytalan körülmények között római galambot vásárolni nem ajánlatos, részben a nem ellenőrizhető származás, részben a kiszámíthatatlan állategészségügyi kockázatok miatt.
