0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

AM: nem késlekedhetünk a közös agrárpolitika 2021 utáni átmeneti időszakára vonatkozó szabályainak elfogadásával

A gazdáknak a jelenlegi közös agrárpolitika (KAP) ez év végi kifutása után is meg kell kapniuk az őket megillető támogatásokat - mondta a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2020. január 27-i brüsszeli ülését követően az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint.

Egyetértettek az uniós agrárminiszterek abban, hogy a 2021. január 1-jével kezdődő átmeneti időszakban is biztosítani kell a kifizetéseket, ezért minél előbb el kell fogadni az ennek jogalapját megteremtő KAP átmeneti rendeletet – hangsúlyozta a magyar tárcavezető.

Magyar szempontból fontos alapelv lesz a most kezdődő tárgyalások során, hogy az új KAP elfogadásáig terjedő átmeneti időszakban már az új költségvetés terhére, de még a jelenleg hatályos szabályok szerint történjenek a kifizetések.

A visegrádi négyekkel együttműködésben mindent megteszünk majd a következő hónapok tárgyalásai során azért, hogy az érzékeny mezőgazdasági ágazatokban tevékenykedő közép-kelet-európai gazdák számára kiemelten fontos átmeneti nemzeti támogatások is megmaradjanak az átmeneti időszakban – emelte ki Nagy István a szaktárca közleménye szerint.

Az átmeneti rendelet elfogadására az új KAP reform tárgyalások elhúzódása miatt van szükség azért, hogy 2021. január 1. után is biztosítottak legyenek az agrártámogatások. Az EU elnökségét ellátó Horvátország célja, hogy legkésőbb június végéig elfogadásra kerüljön a KAP átmeneti rendelet.

Forrás: AM/MTI