0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Ötből egy zöldség a pisztráng mellé – ez a Bocuse d’Or magyar döntője alapanyagokban

A barna csiperkegomba, a csicsóka, a karfiol, a káposzta vagy a cékla lesz az idei Bocuse d'Or 2020. évi magyar döntőjének kötelező alapanyaga. A versenyt 6 séf részvételével február 5-én rendezik meg a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoRaCe szakkiállítás keretében Budapesten.

A Bocuse d’Or hazai döntősei a METRO kiállítási standjának mintegy 1000 négyzetméteres piacáról válogatják össze versenyfogásaikhoz a friss alapanyagokat és akkor derül ki sorsolással az is, hogy az öt zöldség közül melyik lesz az, amelyet kötelezően használniuk kell a verseny során.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia és a Sirha Budapest elnöke kiemelte:

„A magyarországi döntő győztese képviseli majd az országot a világ legjelentősebb szakácsversenyének májusi európai döntőjén Tallinnban.”

A Bocuse d’Or versenyek két témája közül a hús idén a fürj és a kacsamáj, a másik téma a hal, amely a budapesti versenyen a pisztráng lesz. Az egyes témákhoz választott élelmiszerek Tallinnban még változhatnak.

A Bocuse d’Or selejtezőjét jelentős előnnyel Veres István nyerte, második helyen Palágyi Eszter, a harmadikon pedig Haraszti Zsolt végzett. A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A további három továbbjutó között van Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.

Forrás: MTI