Back to top

Hatékony fegyver a varasodás ellen

Az idei szezontól egy újabb hatásos eszköz kerül az alma- és körtetermesztők kezébe, engedélyt kapott a Luna Care fungicid. A Bayer Hungária Kft. legújabb készítménye a varasodás és a lisztharmat ellen jelent ezentúl megbízható védelmet – hallhattuk a cég Gyümölcs Szimpoziumának akasztói állomásán.

Előadásában az egyre gyakrabban fertőző varasodás veszélyét emelte ki Lovász Csaba. A Bayer marketing menedzsere az almafa varasodásról elmondta, a gomba áttelelése a lehullott fertőzött levelekben, gyümölcsökön történik. Egy termőtest akár 1200 aszkospórát – téli vagy ivaros spórát – is termelhet, s ha kiszámoljuk, hogy egy levélen 200 termőtest is lehet, akkor levelenként 240 ezer spórával számolhatunk.

Lovász Csaba: Egyre gyakrabban jelenik meg a varasodás
Fotó: Török Levente

Tavasszal az aszkospórák eső hatására 1-5 centiméter magasra lökődnek ki, amit a szél kilométerekre is elsodorhat. Ennek ellenére a spórák általában ott fertőznek, ahol keletkeztek.

Tapasztalatok szerint a nedvesség szükséges, a hideg viszont kevésbé befolyásolja a gomba áttelelését, legfeljebb késlelteti a spórák beérését.

Egyértelműnek tűnik, hogy az áttelelés elsődleges forrásainak kiiktatásával – a fertőzött levelek és gyümölcsök – csökkenthető lenne a spórakészlet. Ám – tette hozzá a szakember – nincs elég munkaerő arra, hogy „kisöpörjük” az ültetvényt.

A fluopirám és foszetil-alumínium tartalmú Luna Care az egyik legjobb varasodás és lisztharmat elleni szernek bizonyult almában és körtében. A foszetil nem ismeretlen szakmai körökben, hiszen bevezetése már a 80-as években megtörtént hazánkban, a Mikal 75 WP bevált hatóanyaga. A gazdanövény saját védelmi rendszerét stimuláló készítmény felszívódó, kuratív és preventív hatású. Fontos, hogy az egyedi hatásmódját a gyökér és a csúcs irányába való szállítással teszi teljessé. A Lunából már ismert fluopiram hatásmechanizmusa a mitokondriális légzésgátláson alapul. Széles betegség spektruma teszi kiváló partnerré. A két hatóanyag szinergizmusa igazi védőoltássá avanzsálja a Luna Care-t.

A világon egyedülálló kombináció ütőképes fegyver a varasodás és a lisztharmat ellen. Ugyanakkor nem csak a kijuttatás után megjelenő hajtásokat védi, de azt tapasztalták, hogy a virágzást is segítette.

Tegyük hozzá, hogy alkalmazásával a következő évben kisebb volt a varasodási nyomás, akár 53 százalékkal kevesebb aszkospórát is számoltak. Ráadásul egy Luna Care kezelés két kontakt kezelést vált ki a virágzás utáni időszakban.

„A Luna Care előreható védelmet jelent” – magyarázta Fogl Tamás, a Bayer fejlesztőmérnöke. A beépített rezisztenciával rendelkező termék nem csak varasodás és lisztharmat, hanem a tűzelhalás ellen is sikeresen bevethető. Felhasználásánál figyelembe kell venni, hogy alacsony hőmérséklet mellett hosszan tartó, párás-nedves időszakban a Golden fajtakör érzékeny, alkalmazása nem ajánlott sem virágzásban, sem virágzáson kívüli időszakban. A kijuttatás nedves lombfelület esetében kerülendő. Viszont jó hír, hogy körtében nincsen sem fenológiai fázisra, sem fajtára korlátozás.

Fogl Tamás: A Luna Care alkalmazása az alma virágzás idején nem ajánlott
Fotó: Török Levente

A tavalyi évben bevezetett Sivanto Prime alkalmazásának előnyeit ecsetelte Hegyi Tamás. A Bayer fejlesztőmérnöke elmondta, a termék számos gyümölcs, szölő és zöldségkultúrában is használható kártevő rovarok ellen. Hatékony megoldást jelent almában levéltetvek, körtében levéltetvek és körte-levélbolha ellen.

A kezelést a levéltetvek felszaporodásának kezdetén, az első telepek megjelenésekor célszerű elvégezni.

Körte-levélbolha ellen, a készítmény lárvaölő hatására alapozva, előrejelzés alapján, a fiatal lárvák ellen célszerű időzíteni. Fontos, hogy triazol fungicidekkel tankkeverékben virágzásban csak méhkímélő technológiával juttatható ki.

Hegyi Tamás: A Sivanto Prime szőlőben, gyümölcs- és zöldségkultúrában is hatásos rovarirtó szer
Fotó: Török Levente

Elek Rita, a cég területi képviselője kiemelte, mivel almában az alacsonyabb, 0,4 l/ha-os dózis vegetációnként csak egyszer használható, nagyon fontos a pontos időzítés.

Fontos, hogy almában a magasabb, 0,6 l/ha-os dózis és körtében a 0,9 l/ha dózis ugyanazon a területen legfeljebb kétévente használható.

Körtében, mivel lehetővé teszi a virágzás alatti kezelést, nem marad ki 2-4 hét a körte-levélbolha elleni védekezésben. Ráadásul megkíméli a hasznos élő szervezeteket.

Elek Rita.: A Sivanto Prime megkíméli a hasznos élő szervezeteket
Fotó: Török Levente

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bioracionális hagyma

A hazai hagymatermesztők dolgát is megnehezíti, hogy a növényvédelemben engedélyezett hatóanyagok listája folyamatosan szűkül, miközben újabb károsítók jelennek meg, a szermaradékok határértékeit pedig fokozatosan szigorítják a fogyasztóknak kínált termékekben.

Szuperétel, rendkívül egészséges, mégis gond van vele

Ez a szuperételként is emlegetett gyümölcs rengeteg jótékony tulajdonsággal rendelkezik. Évről évre nagyobb az igény rá, ezzel viszont egyre komolyabb gondokat okoz.

Változnak az uniós támogatások

Jelentős változásokra kell felkészülniük a gazdálkodóknak az új európai uniós támogatási időszakban, és azt már most biztosra vehetik a termelők, hogy csak akkor juthatnak majd területalapú támogatáshoz, ha eleget tesznek a környezeti szempontból előnyös gazdálkodás feltételeinek - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Amikor a méhek permeteznek – videó

Lehetséges-e méheket alkalmazni növényvédő szerek felhordására? Az Egyesült Államokban és Kanadában igen, Európában hamarosan, ugyanis elkészült az első olyan gombaölő szer, amelyet kizárólag méhek hordanak fel növényekre.

Új, természetes kínai peszticidek

Az évszázadok során a hagyományos kínai orvoslásban a parazitafertőzések – például bélgiliszták és fejtetvek – ellen a Stemona sessilifolia növényt használták gyógyszerként. A kutatók magyarázatot találtak a növény hatékonyságára.

Miért kell Új-Zélandról hozni a hagymát?

Nagyon messze van Új-Zéland, mégis egyre több hagyma érkezik ebből a távoli országból Európába és Magyarországra is. Európában több hagymatermő nagyhatalom is van, például Spanyolország, Hollandia, de Lengyelországot és Németországot is ide sorolhatjuk. Mi történt a hagymával?

Egyelőre csak néhány megyében látványos mértékű a vaddisznógyérítés

Bár pontos adatok nincsenek, az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megállítására elrendelt vaddisznógyérítés a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint folyik, és a vadászok, valamint a házisertés-tartók kártalanítására már több mint 4,6 milliárd forintot fizettek ki.

Visszavonta az Európai Bizottság a klórpirifosz és a klórpirifosz-metil hatóanyagok engedélyét

Az Európai Bizottság a növényvédő szer hatóanyagok felülvizsgálati programja során a klórpirifosz és a klórpirifosz-metil hatóanyagok megújításának elutasításáról döntött. Ennek értelmében 2020. február 16-ig az Európai Unió minden tagállamában visszavonják a legnagyobb mennyiségben felhasznált rovarölő szer hatóanyag, a klórpirifosz, valamint a klórpirifosz-metil összes készítményét.

Melyiket igyuk inkább: zöld teát vagy matcha teát?

Mindkettő zöld tea, mindkettő egészséges, de mégis különböznek. Nem csak az ízviláguk más, de az előállításuk és a bennük lévő tápanyagok mennyisége is eltérő.

Téli tanfolyam zárásaként metszésbemutató

Hatalmas érdeklődés kísérte a metszésbemutatót, amelyet a vidék újdonsült gyümölcskertészeinek szerveztek a téli tanfolyam zárásaként a Pro Agricultura Carpatika és a facsemetéket előállító Holland Plant Ukrajna szakemberei.