0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A csehek nem bíznak saját élelmiszereikben

A csehek többsége nagyítóval jár vásárolni, mert mániákusan tanulmányozza, hogy milyen összetevőkből áll, amit megvesz. Bizonyos termékeket sokan külföldről szereznek be, mert úgy vélik, Csehországban ugyanabban a dobozban más minőséget kapnak.

A csehek közel nyolcvan százaléka úgy véli, súlyos probléma, hogy bizonyos áruknak kétféle minősége van: egy a nyugati és egy keleti piacra – írja a napi.hu a Radio Praha-ra hivatkozva. Minden hetedik cseh lakos bizonyos termékeket inkább külföldön vásárol, és minden harmadik inkább nem vesz meg márkás árukat, mert úgy véli, hogy gyengébb minőséget kapna az igazinál.

A kelet-közép-európai országok polgárai, köztük a csehek is panaszkodnak arra, hogy bizonyos termékeket, például élelmiszereket vagy mosószereket ugyanazon a márka- és terméknév alatt gyengébb minőségben szállítanak a gyártóik a keleti piacokra, mint a nyugatiakra.

Szakértői vizsgálatok szerint ezek a kifogások helyenként meglapozottak.

A KPMG tanácsadó cég felmérése kiderítette, hogy az ügy befolyásolja a fogyasztói szokásokat. Az 55 és 54 év közöttiek négyötöde figyelembe veszi ezt az ügyet vásárlásaikor, a vevők háromnegyede tanulmányozza a termékek összetevőit, mielőtt zsebébe nyúlna. Az emberek 57 százaléka figyeli az áruk összetételét és többet költenek vásárláskor, hogy elkerüljék a rosszabb minőségű termékeket.

A vizsgálatból kiderült, hogy a hústermékek esetén a vevők 93 százaléka veszi figyelembe azok összetételét. Közel 90 százalék azok aránya, aki figyeli, hogy honnan érkeztek az áruk,

50 százalékuk a pékáruknál is figyelembe veszi ezt. A vevők 98 százaléka csak cseh kenyeret vagy péksüteményt vásárol, majdnem 70 százalékuk előnyben részesíti a helyi pékségeket.

Forrás: Napi.hu