Back to top

Közös megoldást kell találni az újjáépítés finanszírozására

Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli szerdán az alábbi nyilatkozatot tette az eurócsoport értekezlete kapcsán. "Most a szokásosnál nagyobb erőfeszítésre van szükség. Európaiak, vállalatok, családok, fiatalok aggódnak a bizonytalan jövőjük miatt, mert ez a válság, és a vele járó egészségügyi vészhelyzet minden uniós országban több millió munkahelyet pusztít el.

Az Európai Unió megmozdult az elmúlt hetekben, és megfelelő válaszokat adott a válságra. Ilyen volt például az állami támogatási szabályok lazítása azért, hogy a tagállamok hathatós segítséget nyújthassanak állampolgáraiknak és vállalataiknak.

Azonban ahol az Unió nem avatkozott be, oda szinte alig, vagy egyáltalán nem érkezett segítség. Ezért pedig nagy felelősség terheli a tagállamokat.

Mert a vészhelyzet megoldásához elengedhetetlen eszközökre most van szükség, és az újjáépítést is most kell elkezdeni. Fel kell készülnünk a válság várható hatásaira, nem várhatjuk azokat ölbe tett kézzel.

David Sassoli
David Sassoli

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet friss adatai szerint világszerte két és fél milliárdan érzik a válság negatív hatását. Vajon hány millió európai van közöttük? Kötelességünk megvédeni őket északon és délen, keleten és nyugaton. Már eddig is több lényeges intézkedést fogadtunk el: támogatjuk a nemzeti hatóságokat abban, hogy a munkanélküliséget a minimálisra szorítsák (a SURE programmal), felülvizsgáltuk az Európai Stabilitási Mechanizmus igénybevételének feltételeit az érdeklődő országok segítésére. Az Európai Befektetési Bank refinanszírozást biztosít elsősorban kis- és középvállalkozások számára, az Európai Központi Bank pedig új programot indított a bankok likviditásának megőrzésére és az állampapírok és vállalati kötvények vásárlására.

Azonban most még többre van szükség. Létre kell hoznunk egy olyan forrást, amellyel megoszthatjuk a gazdaságaink újraindításának költségét.

A gazdaság felépülése rengeteg pénzbe fog kerülni, az uniós költségvetés ehhez nem elegendő. Új, kivételes és közös finanszírozási megoldást kell találnunk. Nem csak a szolidaritásról van szó, hanem mindnyájunk elemi érdekéről, hiszen az európai gazdaságok kölcsönösen függenek egymástól. Az egyik ország bedőlésének a többi tagállamban is elkerülhetetlenül drámai következményei lennének. Ezért is kell az eurócsoport tagjainak most olyan megoldást találniuk, amely összhangban áll a kihívás nehézségével.

Kormányainknak és az európaiaknak hinniük kell Európa erejében, amely hetven évnyi békét és együttműködést hozott el. Most minden eddiginél fontosabb, hogy befektessünk a közös jövőnkbe."

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
Európai Parlament sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Támogatások: elnyerni, felhasználni, megtartani

Az utóbbi időben kiírt vidékfejlesztési pályázatok segítségével több, mint 1500 milliárd forrás jutott el az agráriumba. Az elmúlt KAP-ciklus tapasztalatai azt mutatják, a gazdák sokszor részben vagy akár egészben is elbukják a korábban elnyert támogatást, mert a sok teendőjük mellett elsikkad a projekt pontos végrehajtása. Mire kell tehát figyelni a pályázatok megvalósításánál egy kisgazdaságban?

Alig változik az almatermés az EU-ban

Mindössze egy százalékkal emelkedik az európai almatermés a 2022-23-as idényben, állapították meg az augusztus elején Belgrádban rendezett Prognosfruit tanácskozáson. Körtéből ötödével többet takarítanak be, mint tavaly.

Európa a madárinfluenza elleni védőoltás elfogadását szorgalmazza

Az év első felében nagyon sok európai országban kellett baromfiállományokat leölni a madárinfluenza miatt, ezért az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei szeretnék megvizsgálni a vakcinák jövőbeni felhasználását a járványok elleni küzdelemben.

Mentességi lehetőségek a 2023-as támogatás igénylési évre egyes vetésváltási és parlag kialakítási szabályok alól

A tagállamok kérésére az Európai Bizottság a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt 2023-ban átmeneti mentességet tesz lehetővé a gazdálkodók számára a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó egyes vetésváltási és parlag kialakítási szabályok alól annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb mértékben élelmiszertermelésre használhassák.

Gabonapiaci tendenciák a francia (szak)sajtó tükrében

A Les Échos gazdasági napilap rendszeresen elemzi az élelmiszergazdaság előtt álló kihívásokat, így figyelemmel kíséri a piaci árak alakulását is. Étienne Goetz július 8-án közölt cikkében azt írják, a márciusi csúcs után továbbra is nagyon magas az élelmiszerek ára (magasabbak, mint 2021-ben), ennek ellenére folyamatosan csökkennek, aminek a viszonylag jó globális terméskilátás a fő oka.

Az ukrán gabonaszállító hajók már Nyugat-Európa felé is elindultak

Újabb három, gabonával megrakott hajó indul el Ukrajnából a Fekete-tengeren át pénteken, ebből kettő Nyugat-Európába tart. A hajók összesen mintegy 58 ezer tonna kukoricát szállítanak, közben újabb üres hajó indult el Törökországból, hogy felvegye rakományát Odesszában. A tengeri kereskedelem a héten indult újra a háború kitörése óta. A hajók biztonságát orosz, ukrán, török és ENSZ közreműködéssel szavatolják.

A jövőben többször várható egyszerre aszály és hőség

A klímaváltozás hatására egyre gyakrabban várható egyszerre hőség és szárazság, ha nem mérsékeljük a globális kibocsátásokat. Ez azt jelenti, hogy a világ népességének 93-95 százaléka a jelenlegi száraz és forró események számának több mint kétszeresét fogja tapasztalni a 21. század végére - hívja fel a figyelmet Kis Anna meteorológus, az ELTE tudományos munkatársa.

Ezt kell tudni a hamarosan induló Agro-ökológiai Programról

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk, ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot.

Élő állatokat 36°C feletti hőmérsékleten, víz nélkül szállítottak

Az Essere Animali olasz állatvédő szervezet nyomozói közúti ellenőrzéseket tartottak, amelyek során olyan, a napon parkoló teherautókat találtak, amelyekben disznók ziháltak, és kifulladtak. Az általuk rögzített drámainak nevezett jelenetek azonban nem minősülnek törvénysértésnek, köszönhetően „az állatok konkrét védelme szempontjából abszolút nem megfelelő uniós szabályozási rendszernek"

Aszály: nincs mire várni, lépni kell

Az aszályhelyzet halasztást nem tűrő megoldást követel az európai mezőgazdaság súlyos helyzetére és talajnedvesség rekonstrukciójára - figyelmeztetnek az ELTE kutatói, akik aszálytérképükön mutatják be Európa legkritikusabb területeit, amelybe Magyarország is beletartozik.