Az ANPCA nevű fokhagymaszövetség – amelynek tagjai a spanyol fokhagyma közel 80 százalékát értékesítik – ismét a kormányhoz fordult, hogy jelezze, sürgős intézkedésekre van szükség az idénymunkások beutazásának engedélyezése terén, ha azt szeretnék, hogy a fokhagymaszezon viszonylag rendezetten folyjon le – számolt be róla a fruchthandel.de spanyolországi tudósítója.
Mint írják, a mezőgazdasági foglalkoztatást érintő, április elejétől
bevezetett intézkedésekből a fokhagymaágazat nem tud profitálni,
egyebek között azért, mert nagyon sok kicsi területen zajlik a termesztés, elszórtan az egész országban, olyan, ritkán lakott térségekben is, ahol helyi lakosokkal képtelenség lenne megoldani a munkákat. Egyetlen hektár fokhagyma felszedéséhez 50 ember kell, az átlagos birtokméret pedig körülbelül 24 hektár – jelezte a szövetség. Nem beszélve arról, hogy a helyi, tapasztalattal nem rendelkező dolgozók betanítására sem lenne idő.
Megoldásként a Német- és Franciaországban már működő modellt, vagyis
a mezőgazdasági idénymunkások kontrollált beutaztatásának engedélyezését javasolják
nemcsak a fokhagymatermesztők, de az exportőrök szövetsége, a FEPEX is.
Ahogy nyilván nem csak a fokhagymások érintettek a kérdésben. Ugyanez a helyzet például a csonthéjas gyümölcsök betakarításával is, ami a legkorábbi, andalúziai termőtájakon már meg is kezdődött. A FEPEX szakértői szerint áprilisban 16 ezer, májusban 18 ezer, a nyári hónapokban 21-28 ezer, szeptemberben pedig 15 ezer idénymunkás kellene, hogy le tudják szedni a barackot, cseresznyét és más csonthéjas gyümölcsöket.
További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.


