A növényeknek számos életműködéséhez elengedhetetlen a víz, csak az ebben oldott tápanyagokat képesek felvenni, és azok, valamint az asszimilátumok szállításához is víz kell. A gyökéren felvett és oldott tápanyagok egy vízoszlop formájában indulnak el felfelé, amihez az is kell, hogy a növény gázcserenyílásai nyitva legyenek, hiszen az ott történő párologtatás egy szívóhatást képez, többek között ez is nagyban hozzájárul a növények nedvkeringéséhez.
Tehát a víz hiánya a növény táplálkozását is lelassítja… A növény turgor-állapotát is meghatározza a víz, azaz ha jól ellátott vele az egyed, akkor szövetei feszesek, ha kevés áll rendelkezésére, akkor a növény lankadni, fonnyadni kezd. E folyamat egy ideig visszafordítható (öntözéssel), ám bizonyos mérték után már visszafordíthatatlan.
Sok minden elrontható
Csapadékhiányos időszakban öntözéssel szoktuk orvosolni a problémát. Egy milliméternyi magasságú talajra hulló vízoszlop, alatta egy centiméternyi mélyen nedvesíti be a talajt. Amikor csak „locsolgatunk” a talaj felszínét benedvesítjük ugyan, de az sokszor arra sem elég, hogy elérjen a növény gyökérzónájáig. Minél nagyobb termetű egy növény, annál mélyebben van a gyökere ahova az öntözővíznek le kellene jutni. Felszíni permetezgetés helyett inkább ritkábban, de nagy vízadaggal öntözzünk.
Míg ha ritkábban, de nagy vízadagot kap, akkor a gyökerei mélyebben lesznek, és az öntözés elmaradása esetén is önellátóbb lesz a növény. Hasznosabb, ha a permetező öntözés helyett a tövek köré öntözünk, nagyobb adagokkal.
Vízveszteség
A kijuttatott víznek sajnos nem minden cseppje hasznosítható a növények számára, a vízveszteség miatt. Ez adódhat abból, hogy a talajfelszínről meleg időben egy része elpárologhat. Ha a talajnak lejtése van, akkor a víz egy része nem a talajba szivárog be a növény körül, hanem elfolyik a talaj felszínén, ez sem hasznosul. Ha gyomos a területünk, akkor a gyomok is a kultúrnövénynek szánt csapadékpótlást csapolják.
A homokos talaj a vizet hamar elnyeli, és mélyre szivárog, esetleg a gyökérzóna alá – ez is veszteség.
Az agyagos talaj pedig lassan szívja be a vizet, azaz több idő marad párolognia a felszínről. A talaj kapillaritása is kipárolgást okoz, ez ellen úgy tehetünk, ha öntözés után, amikor már nem ragad a talaj, kicsit megkapáljuk a felszínét, így e kapilláris csövessége megszakad, jobban megtartja a vizet. Amennyiben mulccsal, fűkaszálékkal takarjuk a talajt növényeink körül, akkor a Nap kevésbé képes felmelegíteni azt, ami szintén a vízmegtartó képességét fokozza.
Relatív vízhiány
Olyan is előfordulhat, hogy van víz, de még sincs. Egyik példa erre, amibe sok örökzöld belehal télen, hogy ha hetekig fagyott a talaj. Az örökzöldek, még ha minimálisan is, de télen is párologtatnak, lévén van rajtuk levél. A talajban meg van víz, csak fagyott, a szilárd halmazállapotú vizet azonban nem képes felvenni a növény. Ilyenkor takarni kell a talajt, hogy legalább néha legyen benne valamennyi olvadt jég, amiből vizet tudnak felvenni.
A napközbeni öntözés nyáron előnytelen, mert a felforrósodott levelek rosszul viselik a hideg vizet. Marad a reggeli, vagy esti öntözés. A reggelivel az a gond, főleg ha nem alaposan végezzük, hogy hamarosan felmegy a hőmérséklet, és nagy párolgási veszteségünk adódik. Lesz víz, de mégsem elég ideig áll a növények rendelkezésére, hogy felvegyék. Ezért jobb az esti öntözés, mert akkor egész éjszaka van ideje a növények lakmározni ebből.
Ezzel sokat nem tudunk tenni, árnyékolással védekezhetünk, ami nem mindig kivitelezhető, de egy cserepes növényt mondjuk fa alá tudunk vinni. A lebetonozott udvarokon gyakrabban jelentkezik ez a probléma, hiszen nem csak fentről kapja a hőt a növény hanem a beton alulról is sugározza rá. Ha van egy kerti tavunk, annak párolgása némileg ezt képes ellensúlyozni kedvező mikroklíma kialakításával, de még jobb, ha nem betonozunk le mindent…