Back to top

A mezőgazdasági kutatások lendülete nem tört meg

A mezőgazdaságot kiszolgáló fejlesztések és kutatások jelenthetik a következő években a K+F szektor egyik motorját világszerte – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint míg számos ágazat a mostani bizonytalanságban nehéz helyzetbe került, az aránylag stabil mezőgazdaság továbbra is perspektivikus terület, ezért világszerte folyik tovább az innováció ezen a területen.

malatinszki_gyorgy_portre.jpg

Malatinszki György
A már eddig is élénk fejlesztési kedvet ráadásul várhatóan nem töri meg a most már világosan mérhető és érezhető válság sem.

Ahogy a 2008-as válságban is megfigyelhettük, vélhetően a mostani krízis során is a mezőgazdaság lesz az az ágazat, amely nem csupán állja a sarat, hanem az innováció motorját képezi majd azzal, hogy erre továbbra is tud forrásokat biztosítani – mondta el Malatinszki György. A speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. ügyvezető igazgatója szerint

a bajban lévő ágazatok hajlamosak a fejlesztési forrásaikból is visszavenni, ám a továbbra is stabilnak mondható mezőgazdaság, illetve az erre épülő tudományos, technológiai kutatások előtérbe kerülhetnek a következő években.

„Az agráriumban az innováció már az elmúlt években, évtizedekben is hihetetlen eredményeket produkált. Ez most még kifejezettebb lehet, hiszen egy gazdasági válságban számos ágazat nem engedhet meg magának nagyívű kutatási programokat” – fogalmazott. Arra, hogy a mezőgazdasághoz kapcsolódó kutatási elképzeléseket a koronavírus sem tudta zárójelbe tenni, a legjobb példa talán az olasz Valagro jelenleg is épülő laboratórium-komplexuma. A létesítmény a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés egyik kiemelkedő központja lesz és – dacára a járvánnyal járó eddigi korlátozásoknak – még az idei évben elkészül. A Valagro hazai partnereként világosan látjuk, hogy az olaszországi események nem voltak tartós negatív hatással az ottani kutatásokra.

a_valagro_epulo_olaszorszorszagi_laboratoriuma.jpg

A Valagro épülő olaszországi laboratóriuma

Hosszú távon gondolkodnak

Malatinszki György szerint a mezőgazdaságban hosszabb távon kifejezetten fontos a kutatás-fejlesztés, amelyet a világ leghatékonyabb szereplői és a velük partnerségben dolgozó kutatóintézetek, cégek már felismertek és folytatnak. Az évtizedek óta zajló folyamat azonban mintha ezekben az években kapna új lendületet. Ebben ráadásul nem lesz akadály a most már érezhető gazdasági válság sem.

Bár számos gazdasági tevékenység akadályoztatva van, és több terület nehézségeket él meg mostanában, a K+F tevékenység továbbra is folyik. „Erre igény és finanszírozási lehetőség, forrás is lesz a továbbiakban is” – szögezte le Malatinszki György.

Globális igények

A kutatások fő hajtóereje az a tény, hogy a világ bizonyos részein a népesség rendkívül gyorsan nő, ráadásul az egyre bővülő középosztály egyre igényesebben táplálkozik. Az egészséges, változatos táplálékra való igény mind növekvő kapacitású és egyben egyre hatékonyabb termelési módozatokat követel meg. Ennek köszönhetően az agrárium szerkezetváltása, módszereinek professzionalizálódása és termelési hatékonyságának javulása olyan gyors volt az elmúlt években, és

olyan nagy lehetőségeket tartogat a következő időszakra, hogy számos szakértő szerint egy új agrárforradalom zajlik napjainkban.

Várhatóan a mezőgazdasági fejlesztések lendülete nem törik meg az elkövetkező években sem.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

 

 

Forrás: 
sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nyitott pincék, nem csak Pünkösdkor

Pünkösdkor országszerte számtalan pincészet tárja szélesre kapuit az érdeklődők előtt. A kedvezményes kóstolók mellett sok helyen lehetőség nyílik a pince és a szőlőbirtok bejárására, s finom falatok is kerülhetnek a vendégek asztalára.

Megállapodni látszanak a jeladós erdei szalonkák

Friss információkkal szolgált a SZIE Vadbiológia Tanszék azokról a nyomkövető eszközzel megjelölt erdei szalonkákról, amelyek vonulását a „szalonka monitoring” keretében az Országos Magyar Vadászati Védegylet megbízásából – az Agrárminisztérium támogatásával – követnek nyomon a Tanszék munkatársai. A jelölt madarak az elmúlt hónapok során sikeresen folytatták útjukat költő területeik felé.

Koronavírus: több millió megtévesztő reklám tűnt el az online térből

Európai Bizottság és a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok koordináltan fésültek át weboldalakat azzal a céllal, hogy feltárják, az Európai Unió fogyasztóit hol célozzák hamis állítások vagy átverések a koronavírussal kapcsolatba hozható termékeket érintő hirdetésekben.

Koronavírus - Eldobott gumikesztyűk és maszkok szennyezik a Földközi-tengert

Szennyezett gumikesztyűket és arcmaszkokat találtak környezetvédők a Földközi-tenger mélyén, a franciaországi Antibes közelében, az Opération mer propre (Tiszta tenger művelet) nevű francia civil szervezet tagjai megpróbálják megtisztítani a Cote d'Azur tengerpartját az eldobott védőeszközöktől.

Franciaország: helyi és funkcionális, a járványhelyzet hívószavai

A COVID-19 világjárvány fokozta a helyi termékek iránti keresletet Franciaországban, és pozitív hatást gyakorolhat a funkcionális élelmiszerek piacára – derül ki a Mintel piackutató tanulmányából.

Érzékelhetően emelkedtek az agrárárak

Az első negyedévben nagyobb mértékben nőttek a mezőgazdasági termelői­ árak, mint a ráfordítások – derül ki a KSH adataiból. Az elemző szerint az emelkedés a következő hónapokban mérséklődik, majd árcsökkenés jön.

A száműzött lóbab

Már a bibliai időkben is széles körben jelen volt a táplálkozásban, évszázadokkal ezelőtt kezdték termelni és fogyasztani a Földközi-tenger medencéjében, ahol ma is nagy népszerűségnek örvend, és az ázsiai konyhának is kedvence. Mi miért nem fogyasztjuk?

Gyorsul a birtokkoncentráció Németországban

A német szövetkezeti takarékpénztárak frankfurti székhelyű központi bankja, a DZ Bank tanulmánya szerint a következő 20 évben felgyorsul a birtokkoncentráció a német mezőgazdaságban.

Vége a rendkívüli állapotnak Szerbiában

A járvány még tart, de a kijárási tilalom megszüntetésével már szabadon közlekedhetnek a mezőgazdasági termelők. A belgrádi parlament május 6-ai döntésével megszüntette a koronavírus-járvány miatt március 15-e óta tartó rendkívüli állapotot Szerbiában. Ezzel vége a szigorú kijárási tilalomnak is, ami 53 napon át akadályozta a mezőgazdasági termelők tevékenységét a nyugat-balkáni országban.

Nem mindenkinek előnyös a TAO-könnyítés

Nem minden vállalkozásnak előnyös a járványhelyzet miatt bevezetett adózási könnyítés, hogy a beszámolót és a kapcsolódó társaságiadó-bevallást idén a szokásos május végi határidő helyett szeptember 30-ig lehet benyújtani, és az adókat is eddig kell megfizetni. A MAZARS lefrissebb összefoglalójából kiderül, hogy kiknek éri meg ezzel a könnyítéssel élni.