Back to top

"Robotkutya", mint a gazda leghűségesebb társa?

A "Spot" nevű, más területen már bizonyított robottal most egy új-zélandi techcég kísérletezik: egyebek mellett juhok terelésére kezdték el használni a "robotebet", melyben nagy lehetőségeket látnak.

Szűk két hete röppent fel a hír, miszerint a szingapúri hatóságok a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként „robotkutyával” hívják fel a parkokban sétálók figyelmét arra, hogy tartsanak távolságot egymástól. A feladatra az amerikai Boston Dynamics „Spot” névre hallgató robotját kezdték el használni: az eszköz az érzékelői segítségével, az esetleges ütközéseket elkerülve közlekedik az emberek között, miközben „felmondja” nekik az előre telepített figyelmeztetést.

A fejlesztésben fantáziát látott egy új-zélandi robotikai vállalat, a Rocos is, amely a fejlesztőkkel együttműködve azzal kísérletezik, hogyan lehetne kiaknázni a mezőgazdaságban is a „Spot”-ban rejlő lehetőségeket.

A techcég egy, a Youtube-csatornájára feltöltött videóban látható, ahogy a „roboteb” gyümölcsösökben teszi a dolgát, vagy éppen juhokat igyekszik egyben tartani. Tegyük hozzá: „Spot” látszólag nehezen tud lépést tartani a nyájjal, ugyanakkor ne feledjük, egyelőre ez még csak a tesztelési fázis.

Autonomous farm work - enter the robots

A fejlesztők hangsúlyozzák, a robot képes egyedül, a többi hasonló eszközzel összehangolva dolgozni, miközben folyamatosan szolgáltatja az adatokat a felhasználónak, illetve az sem utolsó szempont, hogy a nehéz terepviszonyok közepette is elboldogul. Hangsúlyozzák, az ehhez hasonló eszközök a jövőben fontos szerepet tölthetnek majd be a gazdálkodásban, enyhítve a munkaerőhiányt, növelve az élelmiszer-előállítást hatékonyságát.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
farminguk.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb görögdinnye lesz Spanyolországban

Míg 2021 januárjában a Filomena vihar és a nyomában érkező fagyok és havazás bénította meg Spanyolországot, addig ezen a télen a szokatlanul enyhe időjárás következményeitől tartanak. Már decemberben is sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, a dél-spanyol régióban 2022-ben volt minden idők legmelegebb decembere.

Hűtő és melegítő hatásúak

Nyáron túl meleg van, télen pedig hideg, mondhatnánk, az időjárás soha nem optimális az ember számára, legalábbis így érezzük. A táplálkozásunk során ezt a kellemetlenséget tudományos alapon is korrigálhatjuk, hiszen egyes növényeknek hűtő, míg másoknak melegítő hatásuk van.

Valós értéket tükrözzön az ár

Steven van Schilfgaarde, a Royal FloraHolland virágtőzsde vezérigazgatója szerint 2022 nehéz és különösen kiszámíthatatlan év volt. A tőzsde kiadványa szerint azonban év végére így is átlépte a forgalom az ötmilliárd eurós határt, ami viszont csaknem 600 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mikor ébred a szőlő?

Sokan, sokszor tették fel a címben említett kérdést az elmúlt években az egyre változó, gyakran egészen enyhe téli időjárást tapasztalva. A szőlő ébredése, rügyfakadásának időpontja azért is fontos számunkra, mert az azt követő kedvezőtlen idő hatására az egész évi termésünk elveszhet, fagykárt szenvedhet.

Bevételek, kiadások Hollandiában

A Wageningen Economic Research éves bevételbecslésének összeállítása alapján 2022-ben Hollandiában minden mezőgazdasági és kertészeti ágazatban növekedtek a költségek. A nagyobb kiadásokat a szántóföldi gazdálkodásban és az üvegházi termesztés bizonyos ágaiban bőven ellensúlyozta az értékesített termékek ára, a dísznövénykertészetben viszont olyan mértékben zuhantak az eladási árak, hogy számottevő az érintettek bevételcsökkenése.

Valaha súlyosabban károsítottak

Több olyan károsító is van, amely tömegszaporodásával rendkívüli károkat okozott a mezőgazdaságban az elmúlt hatvan év során, mára azonban szerencsére jóval kevésbé kell tartani tőlük.

A növényfejlődés irányítása, stresszkezelés

A Siófokon tartott Szimbiózis Kertésztalálkozó tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem szekciójának előadásai egyebek mellett a növényfejlődés hatékony irányításával és a növények stresszkezelésével foglalkoztak.

Tudnivalók a növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónos kijuttatásának kérelmezéséről

Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nébih munkatársaihoz annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra. Az alábbiakban összegyűjtötték a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.

Ültessünk méhlegelőt! Ültessünk méhlegelőt?

Ez az írás az emlékezés szándékával, és nem a siránkozásért íródott.

Friss évjáratú borokat értékeltek Egerben

Első alkalommal rendezték meg az Egri Csillag Egri Borvidéki Újborverseny január közepén. A megmérettetés lehetőséget nyújtott a reduktív eljárással készített, friss, 2022-es évjáratból származó borok értékelésére.