Ezt megelőzően is próbálkoztak kontinensünkön az oroszlánkölyök-áldás megfékezésével. Nem egy helyen a legegyszerűbb módszert alkalmazták, azaz a hímeket kiherélték. Igen ám, de ezek ettől nemcsak ellustultak, hanem fenséges megjelenésüket, királyi ékességüket, a sörényüket is jószerivel elveszítették.
Az elmúlt évtizedekben ugyanakkor egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy Afrikába utazzanak vadász- és fotószafarikra. Így ott valóságos oroszlánhiány alakult ki, sőt, azokra a helyekre is be kellett telepíteni, ahonnan már korábban kipusztították őket.
Különösen Dél-Afrikában erősödött meg a turizmus, ahol az erre szakosodott nagybirtokokon többnyire a vagy csak fotó-, vagy csak vadászszafarikat szerveznek. A fotószafarikat rendező nagybirtokokon általában intenzív vadtenyésztés is folyik – a patásokat is nagy mennyiségben szaporítják. Az oroszlánokat nemritkán kisebb kifutókban tartják és tenyésztik, különösen értékelik a fekete sörényű példányokat. Ezeknek a kilövési ára többszöröse is lehet a barna sörényűekénél. Ottjártamkor a nagymacskatenyésztő telepeken jellemzően lóhúst kaptak az állatok, mivel Dél-Afrikában ez volt a legolcsóbban beszerezhető húsféleség.
A vadászoké az állat gereznája, de az állat testének többi része sem vész kárba. Ezeket különböző feldolgozottsági formában leginkább Kínába exportálják. A nyúzott oroszlántest ugyanis megtévesztésig hasonlít a tigrisére, így „tigrispótlóként” kerülhetnek forgalomba.
