A közösségi eseményen kialakítandó méhlegelőt a résztvevő családok bevonásával hozzák létre. Előzetesen a rézsűt megtisztították, de a méhlegelő és környékén a szemétszedés folyamatosan zajlik.
Majd ezt követi maga a vetés, amihez 35 fajta növényből álló magkeveréket alkalmaznak.
A kezdeményezés eredetileg Burján Ferenc, Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának alpolgármester ötlete, megvalósulásában a Stromajer Andrea, az Ébredj! mozgalom vezetője volt a segítéségre.
„Keveset foglalkozunk a méhekkel és más rovarokkal, pedig nagyon fontosak a természet, és maga az emberi lét számára is.
Az önkormányzat ezért a „méhek mögé állva” méhlegelőt alakít ki élőhelyüket kiszélesítséért.
Remélem, a későbbiekben a családok bevonásával a kezdeményezés a kerületen belül több helyen is megvalósul, illetve akár más kerületek is kedvet kapnak a projekthez, azonban mindehhez össztársadalmilag szemléletváltásra van szükség” – mondja Burján Ferenc alpolgármester.
Az önkormányzat további célja, hogy a későbbiekben az útszakasz másik oldalának a rézsűjén is méhlegelőt hoznak létre.
A magánszemélyek által életre hívott Ébredj! mozgalom gyerekes családok összefogásával és az azonnali cselekvés szándékával alakult. A szervezet több természet- és környezetvédelmi akciót valósított már meg. Tavaly országos faültetési akciókat szerveztek iskolák, óvodák kertjében, önkormányzatok által felajánlott területeken – összesen 20 ezer fát ültettek el a programnak köszönhetően. Pályázatot hirdettek szintén iskolák, óvodák és családok körében a kisállatok téli áttelelésének segítésére.