Back to top

Kecskefejés csárdásléptekkel

Városiként költöztünk pár éve falura, az első pillanattól kezdve az önellátás szándékával, állatokat tartva, növényeket nevelve. Korábban kecskéink kalandos nászáról, elléséről, a gidanevelés hétköznapjairól írtunk, most pedig arról, hogyan tanultunk meg fejni.

A sorozat előző részét itt találja

A nappaliból egy-másfél hét elteltével, kissé megerősödve és talpraállva újra a helyükre, a fából épült, fedett ólba kerültek vissza a kis kecskék, s kezdődött el egy olyan április és május, amikor ugyanúgy a „szoptatás” határozta meg a mindennapjainkat, mint amikor egy kisgyerekről kellett gondoskodni. A konyha egyik szeglete átalakult állatos résszé. Itt tároltuk a cumisüvegnek kinevezett flakont, mellette a két cuclival, s a kicsi kis üvegmosó kefével, amivel átmostuk az egész készletet, ha nem is rendszeresen, de akkor legalábbis, amikor enyhén savanyú tejszagot éreztünk a karimája körül. Sajátos rituáléja alakult ki az időbeosztásunknak: a reggeli kávét alighogy megittuk, fél kézzel már a kecsketejet langyosítottuk, aztán az üveget zsebre vágtuk, a gumicsizmát félálomban felhúztuk, s mentünk etetni a kicsit.

Apropó, gumicsizma

Falusi létünk egyik legerősebb jelképe ez: mióta itt élünk, a cipős boltban nem a csini kis tűsarkúakat mustrálgatjuk – mondjuk azokat előtte se –, hanem indulunk rögvest a sportosabb polcok felé, hátha megpillantunk ott egy-egy kényelmesebb darabot. Vagy míg emberünk különféle fogók, csavarok és fűrészek között matat a barkácsboltban, kertészeti áruházban, addig mi a cipős gondolák felé kanyarodunk észrevétlen, s rendszerint csalódottan állapítjuk meg, hogy negyvenestől felfelé adódik csak lábbeli. De azért itt-ott ügyesen beszereztünk már rövid szárú, hosszú szárú, munkás fekete és hétvégi piros, valamint egy igazán csajos, rózsás példányt is, ott sorakoznak kint az eresz alatt.

Sárba süllyedni, kacsák után a patakon átgázolni, kutyával eső után a hegyre menni, nem kell ezeknél jobb.

Akkor is ebbe bújtunk, amikor este tizenegykor, a nap végén még utoljára lementünk a kecskeólba, megetetni az árván maradt gödölyét. Gyenge lámpafénynél, hogy a többi állatot ne zavarjuk, csendben, észrevétlen.

Dédanyánk sajtárja

Annyi fény azonban volt, hogy lássuk a mellettünk kérődző anyakecskét, amelyik látszólag egykedvűen nézte ügyködésünket, de aztán odaengedte magához a saját gidáját, miközben a szemében mintha valami kaján, csúfondáros pillantás ötvöződött volna, harmóniában a szája szögletében viháncoló vigyorral. Nem, nem képzelődtünk, ez a kecske rajtunk röhögött, fene a jó dolgát, még a telihold is besegített, hogy jobban lássuk az állati fölényt.

Nyolc hétig tartott ez, de két hónap után eljött az igazság pillanata: nekünk addigra meg kellett volna tanulni fejni, a két kicsinek meg elvileg le kellett szoknia a tejről.

A mesterségesen tápláltnál ez utóbbi gyorsan ment, egyre kevesebbet adtunk neki a cumisüvegből – egy idő után már az éjszakai kalandok is elmaradtak –, ő szépen rászokott a legelésre, s az esti szénára, abrakra. Mivel a „mostoha anyakecske” napközben rendszeresen odébb zavarta, így a két gyimesi rackához csapódott, azok mellett téblábolt, mintha tőlük tanulta volna meg, melyik fűfélét honnan válogasson. A kérődzés ellustult pihenőidejében inkább hozzájuk közelebb telepedett le, semmint a két másik kecske mellé, de azért távolságot mindenkitől tartott. Sajnáltuk, hogy egyedül van, ezért jóval többet is babusgattuk, mint a többit, meg aztán ő amúgy is „emberesebb” lett, hisz anyja híján miránk nézett szülőként. Noha lassan már fél éves lesz, ez a bensőséges viszony azóta is tart: ha levágott fűzfaágakkal vagy épp a kertből kigyomlált tarackkal, parlagfűvel közelítünk, a többi állat azonnal odamegy, ahová általában dobni szoktuk a halmot, míg ő előbb hozzánk rohan, kicsikar egy kis „dögönyözést”, s csak utána lohol a többiekhez.

Illusztráció

Lélekben és agyban is felkészültünk a fejésre. Eszünkbe jutott dédanyánk, aki minden kora este elindult a négylábú székkel az istálló felé, s magával vitt egy darab nedves fehér vászonkendőt, amivel a tehenek tőgyét letisztogatta. Azután leült az oldalukhoz, s határozott mozdulattal nyomta majd húzta a tőgyüket, beleirányítva a tejet egyenesen a kék zománcos sajtárba, amit másfelé neveznek zsajtárnak, zsé­tár­nak, rocskának, vagy egyszerűen csak fejőnek. Aki először lát efféle rituálét, felületesen azt hiheti, könnyű munka, de aztán megpróbálja, s rájön menyire nem az. Ráadásul az idegen kéztől, az eltérő mozdulatoktól még a legbékésebb jószág is ingerültté válhat.

Hogy kiműveljük magunkat, a szakirodalmat is bújtuk. Itt olvastuk, hogy „a tőgyet a hüvelyk és mutatóujjunkkal kell megfogni és gyengéden húzni kell lefelé.

Viszont nem szabad túl erősen húzni, mert ezzel felbőszíthetjük a kecskét és akkor már biztos, hogy fel fogja rúgni az edényt. A tőgyet addig kell tartani, amíg ki nem csöpög belőle a tej, majd megismételni a mozdulatot. A kecskét közben azzal tudjuk lefoglalni, ha elé teszünk egy jó nagy adag takarmányt. Ilyenkor fejés közben vígan ellegelészik és ha minden jól megy, észre se veszi, hogy fejik.”

Kecskékkel táncoló

Vittük hát az abrakot Mekinek, kezünkben a négylábú kisszékkel, igen, a dédanyánkéval. Megőriztük, bordóra festettük, tetejére úgynevezett „noszvaji kék” színű szívecskét is pingáltunk, de persze a külcsínnél sokkal fontosabb maradt a belbecs. Egyrészt, amiért emlék, másrészt, mert ennél stabilabb fejőszékünk nemigen akadt a házban.

Odaültünk a kecske mellé. Kicsit alacsonynak tetszett a tőgy állása, jó lett volna egy kis dobogó, afféle miniszínpad: a következő jelenetek amúgy is kívántattak volna a bénázásunkon derülő közönséget, ha vastapsot nem is. Miként Kevin Costner táncolt a farkasokkal kultikussá vált filmjében, úgy lépegettünk mi is a négylábú székkel egyet jobbra, egyet balra, mert a kecske mintha csárdást járatott volna velünk. Nem lesz ez így jó, állapítottuk meg önkritikusan. Az abrak láthatóan hidegen hagyta, s nemhogy észre sem vette, hogy fejik, hanem hátrafordulva egyenesen a képünkbe bámult, lesújtó pillantással kissé oldalra csavarva a fejét, azt üzenve, esze ágában sincs hagyni, hogy mindez megtörténjen.

Ketten kellettünk hát az eredményes művelethez megint, mint oly sok mindenhez ebben a gazdaságban.

A férfierő elől fogta a nyakörvet, de ez nem adott kellően szilárd tartást, a kecske odébb slisszolt, nem a fejével, hanem a farával.

Ekkor ráült a hátára, és két combjával tartotta erősen, míg én oldalt, aztán hátul, aztán megint oldalt próbáltam a tőgyből kipréselni legalább néhány cseppet, de a kecske a lábával mindeközben folyamatosan ide-oda rugdalt. Fél óra elteltével már nemcsak a homlokomból csurgott a víz, de még mintha a gumicsizma sarka is verejtékcseppekkel lett volna tele.

Feladtuk

Másnap érkezett hozzánk a környék legjobb juhásza, megnyírni a két gyimesit. Helyre kis géppel szinte pillanatok alatt megszabadította őket hosszú, valóban rackás bundájuktól, s meg is körmölte mindkettőt, ahogyan máskor is szokta. Éreztem, hogy ezt az embert nemcsak a munka, hanem az ég küldte ide, hogy segítsen megoldani egyéb gondjainkat.

Illusztráció
Fotó: Csatlós Norbert

Meg sem kérdeztem, tud-e fejni, magától értetető volt, hogy tud. Juhászember nyájában mindig van egy-két kecske, részben, hogy lelegelje a kórót, részben, hogy tejet adjon. A kecske a parasztember tehene, mármint – tettem hozzá gondolatban – azé a parasztemberé, aki nem könyvből tanulta a szakmát, hanem belenőtt, beletapasztalódott. Így inkább azt kérdeztem, megmutatná-e, miként tanítsuk szolid engedelmességre makacs anyánkat.

Kivezettük hozzá a kecskét. Meki pedig fél szemmel azonnal felmérte, hogy itt nem amatőrrel van dolga: szinte alig kellett tartani a fejét, azonnal beállt abba az enyhén rogyasztott pózba, ami a tőgy rendes érintésekor szinte automatikus.

Emberünk nem oldalról, hanem hátulról fejt, két hatalmas tenyere közé szorítva egy-egy tőgyzacskót, kicsit stimulálva előtte a tőgyvégeket. Pazar sugárban lövellt ki tej, hosszan, elnyújtottan, s omlott rá zöld pázsitra, Fradi-karikákat rajzolva körénk. Tálat nem hoztunk, nem lett volna fair, elvégre nem fejni kértük, hanem tanítani.

– Ó, hát hol van nekem ilyen szép, széles tenyerem, amiben szinte elvész a kecsketőgy, s olyan marokszorításom, amitől így ömlik a tej – mondtam neki félig irigykedve, félig sajnálkozva. Belülről fájlaltam, amiért nem a kertszomszédban lakik, hanem három faluval arrébb, nem lehet csak úgy áthívni, ha újból elakadunk.

– Édes asszonyka, ne féljen, megtanulja hamar! – biztatott. De persze nem tanultam meg, vagy legalábbis nem teljesen olyanformán, ahogy ő megmutatta…

Forrás: 
Kistermelők Lapja

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az EU-ban betilthatják a kolbász elnevezésű vegán termékeket

E tárgykörben a végső szavazásra várhatóan két hét múlva kerül sor az Európai Parlamentben, melynek tagjai azt szeretnék megakadályozni, hogy a növényi eredetű termékeket gyártók ne használják a hús- vagy tejtermékekkel jellegzetesen kapcsolatos kifejezéseket, ennélfogva betiltanák az olyan szókapcsolatok, mint például a „vegetariánus burger”, „yoghurt stílusú” vagy „sajtpótló” használatát.

A családi gazdaságokat érintő új szabályozásról tárgyal az Országgyűlés

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára.

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

Mérsékelt ármozgások

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

13 millió euró gyorssegély a fair kereskedelemnek

Segélyalapot hoznak létre Németországban, célja a fejlődő országokban fenntartható gazdálkodást folytató kistermelők támogatása, hogy a koronavírus-válság idején is meg tudják tartani a dolgozóikat.

Bevetik az anyatejet a Covid-19 ellen

A koronavírusfertőzésen átesett szoptatós édesanyák teje olyan antitesteket tartalmaz, amelyek alkalmasak lehetnek a fertőzés elleni védekezésben. Ezt holland orvosok jégkrém formájában képzelik el. Az amszterdami Emma Kinderziekenhuis kórház orvosai arra a következtetésre jutottak, hogy az értékes összetevőkből álló anyatej fogyasztása segít a koronavírus megelőzésében, legyőzésében.

Fejőrobotok Mezőhegyesen – sikeres a tehénállomány beszoktatása

Október 2-án 181 tehén áthajtásával kezdődött meg a 2,7 milliárd forintos beruházással elkészült robotizált istállók beüzemelése Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tejgazdaságában. Ilyen léptékű beszoktatásra még nem volt példa, mint ahogy arra sem, hogy a tejtermelés az első napokban nem, hogy visszaesett volna, hanem 6%-kal nőtt.

Időutazás egy élő majorságban

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely ősszel is szeretné megismertetni a kicsikkel és nagyokkal a régi idők szokásait és a kertművelést, valamint felhívni a figyelmet a felelős állattartásra.

Hogyan barátkozzunk macskákkal?

A sussexi és a portsmouthi egyetem pszichológusainak egy csoportja megfejtette a macskákkal való kapcsolatépítés titkát. Nem kell más csak egy lassú pislantás…

Önpusztító GM-hernyó

Egy angol biotechnológiai cég, amelyik genetikailag módosított (GM) szúnyogot hozott létre a dengue láz és a Floridában, illetve Texasban előforduló más, vérrel terjedő betegségek ellen, most önpusztító GM-hernyót fejlesztett ki. A cél a kukoricát és a rizst világszerte károsító kártevő megállítása volt.