0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szárnyal a bioalma piaca

A bioalma a koronahelyzet nyertesi közé tartozott tavasszal – állapította meg az agrárpiaci adatok elemzésére szakosodott német AMI –, kérdés, hogy ősszel mi lesz. Mindenesetre, ahogy a fruchthadel.de portál által hivatkozott közleményből kiderül, egyelőre jól fogy az áru, és nem kellett a termesztőknek árat csökkenteniük.

Az Európai Bioalma-termesztők Fórumának adataiból kiindulva – a szervezet tagjai állítják elő a nyugat-európai bioalma-termés mintegy 50%-át – úgy tűnik, van elegendő áru az európai piacon. A bioalma-fórum tagjainál mintegy

185 ezer tonna az idei termés, ami a 2018-as rekordot is felülmúlja, a tavalyihoz képest pedig 40 ezer tonna a plusz.

A szervezet által lefedett szinte valamennyi régióban bőven van alma, egyedül Ausztriából jelentettek fagykárokat az idei tavaszon – összegzi az AMI.

A szezon eddigi heteiben az értékesített mennyiségek meggyőzőek, az árak pedig stabilak. Kérdés, hogy a következő hetekben, az erősödő koronavírus-nyomás által teremtett piaci helyzetet is ki tudja-e majd használni a bioalma a tavaszihoz hasonlóan. Emlékeztetőül:

márciusban és áprilisban 25-30%-kal megugrott a biogyümölcs forgalma

a 2019-es azonos időszakhoz képest, miközben a nem bio almából nem volt elég.

Még nem sok idő telt el a szüret óta, egyelőre még komoly versenyt támaszt az áruházlánci almának a saját kertekben megtermett gyümölcs – főleg, hogy idén sokkal nagyobb a hangsúly az önellátáson –, emiatt a konvencionális alma forgalma még elég vontatott. A bioalmáé mindenesetre zavartalanul szárnyal, foglalta össze az AMI információi alapján a fruchthandel.de.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu