A helyzet egyre feszültebb. A tiltakozások erőszakossá váltak a múlt hónapban, amikor a menetelők áttörték a rendőrségi vonalakat és rövid időre ugyan, de elfoglalták a főváros Vörös Erődjét.
A gazdák a megélhetésükért küzdenek. Attól tartanak, hogy az új törvények, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy előzetes szerződéseket kössenek a vevőkkel és termékeiket az állam által ellenőrzött piacokon kívül értékesítsék, a nagyvállalatok és kartellek általi kizsákmányolásnak teszik ki őket. Ráadásul attól is félnek, hogy a reformok véget vetnek a rizs és a búza kormányzati beszerzéseinek, amelyek régóta támogatják jövedelmüket. Követelik a törvények hatályon kívül helyezését, és hogy a kormány garantálja a terményeik minimális felvásárlási árát.
Nem kérdés, hogy az indiai mezőgazdaságnak reformra van szüksége. Az indiaiak mintegy 60%-nak a megélhetése közvetlenül vagy közvetetten a mezőgazdaságtól függ, ennek ellenére az ágazat az indiai GDP alig 16%-át adja. Az új törvények végső soron a mezőgazdasági termelők hasznára válhatnának, megszabadítva őket az erőszakos közvetítőktől és növelve a vevők közötti versenyt.
A kormánynak ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynia a gazdák félelmeit. Ki kell egészítenie azokat a rendelkezéseket, amelyek megakadályozzák a gátlástalan vásárlók általi kizsákmányolást és módosítania kell a törvényt, hogy a gazdálkodók bírósághoz fordulhassanak, ha szükséges. Ki kell alakítania egy olyan biztonsági tervet is, amely megvédi a gazdálkodókat a hirtelen jövedelemkieséstől.
A tüntetők elutasították a kormány reformjait és 18 hónapra fel akarják azokat függeszteni.
Az indiai gazdák tovább folytatják a tüntetést
A gazdák megélhetése a tét – történelmi méretű tüntetés Indiában