Elsőként a vadregényes, gazdag halállománnyal rendelkező, ugyanakkor könnyű pályának távolról sem nevezhető Ipoly kapta a főszerepet. Mihelyst feltűnt a távolban a Visegrádi-hegység csúcsán magasló Fellegvár, mindjobban úrrá lett rajtam az izgalom, hiszen tudtam, már nem járok messze úti célomtól, melyet néhány nappal korábban, a soron következő horgászatomat tervezve tűztem ki magam elé.
Tekintve, hogy ekkor jártam először e festői szépségű víz partján, igyekeztem minél hosszabb szakaszát bejárva élményeket gyűjteni. Volt, ahol a vízben gázolva, másutt a meredek partoldalról dobáltam az apró műcsalijaimat, melyekkel a nap végére három domolykót sikerült fognom. Noha egyik sem volt nagy, sikerként éltem meg ezt a néhány órásra tervezett túrát, annál is inkább, mivel korábban sosem fogtam ebből a halfajból.
Úgy ismeri, akár a tenyerét
Mivel a tavasz, ezzel együtt pedig a ragadozó halaink többségére vonatkozó fajlagos tilalmi időszak beköszönte sok pergetőhorgászt ösztönöz ilyenkor arra, hogy üldözőbe vegye a jelenleg még fogható domolykókat, szemernyit sem kételkedtem abban, hogy cikksorozatunkat az Ipoly bemutatásával kell kezdenem. Ehhez igyekeztem szakavatott segítséget kérni, így felkerestem Juhász Jánost, aki annak a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Horgász Egyesületnek az elnöke, mely 1952-ben elsőként alakult meg az ipolyi egyesületek közül – nem mellesleg Nógrád megye egyik legnagyobb taglétszámú civil szervezetének számít.
Tapasztalatai révén jól tudja, hogy az adott szakaszokon milyen mély a víz, s azt is, hogy ott milyen halakra számíthat a horgász.
– Az Ipoly több mint 40 halfajnak ad otthont, a domolykón kívül sok benne a védett faj – például a csíkhalak vagy éppen a sujtásos küsz –, de szép számmal él benne harcsa, süllő, csuka, keszeg, ponty, amur és márna is – magyarázta. Szerinte az Ipoly a legvadregényebb hazai folyónk, különösképpen a felső szakasza, melyet a folyamszabályozások kevéssé érintettek. Nem véletlen, hogy annak idején tömegével úsztak fel rajta tavasszal az ívásra készülő dunai halak, egészen addig, míg a folyó alsó szakaszára épült zsilipek útjukat nem állták.
Példa nélküli kezdeményezés
Éppen ezért különösen fontos az az úttörő – a szó mindkét értelmében – kezdeményezés, melyet öt éve indított el a Horgászegyesületek Nógrád Megyei Szövetsége az Ipoly Szakbizottsággal és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal közösen.
– Ívás idején lehalásszuk az alsó szakaszon a márnát, a paducot és a szilvaorrú keszeget, s még a helyszínen lefejjük és termékenyítjük haltejjel az ikrát. Az ivadékokat előneveljük, majd pedig a folyó felső szakaszába helyezzük – részletezte Juhász János, kihangsúlyozva a szakemberek munkáját, akik igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az Ipoly minél halgazdagabb, ezáltal közkedveltebb legyen a horgászok körében.
A tapasztalatai azt mutatják, az ipolyi pecások (a folyó mentén hét horgászegyesület működik két és félezer taggal) sajátjukként tekintenek a mintegy 212 kilométer hosszú folyóra, és e szerint óvják, vigyáznak rá. A Mikszáth Kálmán Horgász Egyesület tagjainak száma napjainkban 1000 fő körül mozog, ami szép számnak tekinthető, különösen annak fényében, hogy az Ipolyon távolról sem egyszerű a horgászat.
Bizonyos részek elsőre megközelíthetetlennek tűnnek, ám az ágak és gallyak sűrűjétől nem megrettenő horgászok csodás horgászhelyek képében nyerhetik el jutalmukat. A horgászegyesület elnöke azonban figyelmeztet: az Ipoly államhatár, ezért a folyó mértani közepén túl a magyarnál eltérő, annál jóval szigorúbb szlovák horgászrend van érvényben – erre érdemes figyelni annak, aki a vízben gázolva hódolna szenvedélyének.
A horgászat és a természet szeretete
Juhász János azt is elmondta, hogy bár az Ipoly vize rendkívül tiszta, sajnálatos módon az utóbbi időben rengeteg olyan ember – legyen szó kirándulókról vagy túrázókról – kezdte el a folyót látogatni, akik a természetet nem tisztelve óriási mennyiségű szemetet hagynak maguk után a parton. Éppen ezért az egyesület évről évre több alkalommal szervez hulladékgyűjtési akciót, mindeközben pedig nagy hangsúlyt fektet a szemléletformálásra is.
Az elnök büszkén számolt be arról, hogy a Mikszáth Kálmán Horgász Egyesület versenycsapat tagjai hosszú évek óta a megyei finomszerelékes válogatott magját alkotják.
Ugyanakkor nem tagadta, elmúltak már azok az idők, amikor a helyi horgászok hétről hétre összegyűltek az egyesület máig nagy becsben tartott horgásztanyáján, ahol a nagyteremben kártyáztak, miközben megosztották egymással vízparti élményeiket. Noha az idők és a szokások változnak, a horgászat iránti szenvedély cseppet sem hagyott alább az Ipoly környékén.
– Az évnek ezen szakaszában sok pergetőhorgász érkezik hozzánk, ugyanakkor fontos tudni, hogy az Ipoly március közepén rendszerint még igencsak hideg, körülbelül 3 Celsius-fokos.
– árulta el Juhász János, hozzátéve, tapasztalatai szerint a parti horgászat kecsegtet a legjobb eredménnyel. Nem véletlen, hogy nem is olyan régen itt, az Ipolyon rendezték meg a Parti Pergető Országos Bajnokságot.
