Back to top

Egy bagoly okozott komoly fennakadást egy holland iskolában

Hollandiában egy bagoly okozott fennakadást az oktatásban. Teljesen elzárta az iskola kapuját, így a tanulók nem jutottak be az épületbe, viszont élőben tanulmányozhatták az uhu méreteit.

A hulsti Nobelhorst általános iskola iskolaudvarán a diákokat igen meglepte egy bagoly látogatása hétfőn reggel. Mivel a bagoly az iskola udvarának bejáratánál helyezkedett el, a gyerekeket el kellett terelni a bejárattól, míg a bagoly csendesen a helyén maradt.

Fotó: illusztráció/fotografierende
Eleinte a szülők meg voltak győződve arról, hogy a baglyot szándékosan helyezték el ott - mondta Marjolein Hart van Nederland tanárnő a De Telegraaf-nak.

„Zöld iskola vagyunk, a természetre összpontosítva. Tehát néhány szülő úgy gondolta, azért ül a bagoly a kerítésen, mert ez az új témánk része.”

A madár rendkívül otthon érezte magát, a gyerekzsivaj sem riasztotta el. A kis tanulók nagyon örültek a váratlan vendég látogatásának. Az sem zavarta őket, hogy a kerítésen vagy másik bejáraton keresztül kellett bejutniuk, de a bagoly sokkal érdekesebb volt számukra, mint a tanórák. Nem akarták elijeszteni a váratlan és különleges látogatót.

Végül az állatmentők segítségét kérte az iskola a bagoly eltávolításra, de mire megérkeztek a vendég tovább állt.

A gyerekek csalódottsága nem tartott túl sokáig, mert a madár mégsem repült túl messze, hétfő délután látták az iskola közelében lévő fészer tetején.

Az NU internetes holland portál emlékeztet arra, hogy Hollandiában ritkán fordul elő a vadonélő uhu. Az eurázsiai uhu a Strigidae családba és a Bubo nemzetségbe tartozik. Ez a madár a világ legnagyobb bagolyfaja közé tartozik, magassága eléri a 75 cm, a szárnyhossza megközelíti a két métert.

Forrás: 
farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tetoválással a sólyomnepperek ellen

Kétségbeesett kísérlet történik a Szibéria tollas kincseként ismert kerecsensólymok védelme érdekében. A szibériai ornitológusok úttörő kezdeményezése során 12 ritka ragadozó madár csőrére tetoválták a nemzetközi SOS kódot, a lábukra a karmok fölé pedig a 22-es számot.

Gyomnövényből lett az egyik legkedveltebb zöldség

A Wageningeni Egyetem kutató DNS-elemzéssel próbálták visszavezetni a zöldség pontos útját, amely során gyomnövényből kedvelt zöldséggé vált.

Hol fáj a legjobban rovarcsípés, és melyikük a bajnok a fájdalomokozásban?

Némely kutatók a tudomány kedvéért szívesen vetik alá magukat kínzásoknak. Így derült ki az is, melyik testrészünk a legérzékenyebb a csípésre.

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől az ausztráliai Új-Dél-Walesben - írta a The Guardian online kiadása.

Tízből kilencen támogatják a műanyagok visszaszorítását

Az emberek 89 százaléka támogatja a kormány egyszer használatos műanyagok visszaszorítását célzó lépéseit; a magyar és az európai polgárok több mint 80 százaléka szerint az államnak a környezetszennyező cégekkel szemben határozottan fel kell lépnie - hívja fel a figyelmet a Klímapolitikai Intézet elemzése, amelyhez a Századvég szolgáltatott közvélemény-kutatási adatokat.

Egyre többen szeretnének Ifjú Kócsagőrök lenni

Rekordszámú jelentkezés érkezett az Agrárminisztérium Ifjú Kócsagőr Programjára, amely a természetvédelmi őrök munkájába nyújt betekintést. A kezdeményezés évről-évre egyre népszerűbb a természet védelme iránt elkötelezett diákok körében. A korábbi résztvevők közül már többen választották hivatásul ezt a területet, és azóta természetvédelmi őrként dolgoznak.

Kedvezőbbek az aranykalászos gazdaképzés feltételei

Az új szabályozás alapján nem kell jogosítvánnyal rendelkezni az aranykalászos gazdatanfolyam elvégzéséhez - mondta Nagy István agrárminiszter kedden az MTI-nek.

Tavaszi összegzés: sokat és sokoldalúan intézkedett a Nébih Állami Halőri Szolgálata

Több mint 50 helyszíni ellenőrzést tartott, 5 esetben indított eljárást, 2 alkalommal tiltotta meg a kihelyezendő hal telepítését, 15 esetben jelenleg is vizsgálatot folytat és összesen több mint 3 millió forint halgazdálkodási bírságot szabott ki a tavaszi ellenőrzések során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata.

Madarak a környezetünkben

Természetes környezetünkben sok szép madár él, amelyek sokszor nemcsak érdekes életükkel, szépségükkel, hanem hangjukkal és „ösztönös segítségükkel” is felhívják magukra figyelmünket. Leggyakoribb segítőink közül mutatunk be néhányat.

Újabb cseh-lengyel környezeti vita

Cseh környezetvédelmi szervezetek a Csehország és Lengyelország határán található Králický Sněžník nevű hegy tetejére tervezett kilátó építésének azonnali leállítását szorgalmazzák. Szerintük a torony, amelyet 2020 ősze óta építenek, megsérti az építési engedélyekre vonatkozó szabályokat, és veszélyt jelent az élővilágra.