0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Helytakarékos konyhakert: növények egymás után…

Egyes növények nem foglalnak helyet kertünkben tavasztól őszig, mert rövidebb a tenyészidejük. Egy saláta, vagy hónapos retek ágyás a betakarítás után még sok minden mással beültethető, így az adott helyet több növény termesztésére is használhatjuk a kertben a tavasztól őszig terjedő időszakban.

A természetben is egy éven belül is van meghatározott növényi sorrend.

Előbb az aljnövényzet hagymásai virágoznak egy erdőben, mire felettük kilombosodnak a fák és árnyékot vetnek a talajra ezek már vissza is húzódnak…

A vetésforgónak és a másodvetemények (utóvetemények) alkalmazásának a mezőgazdaságban és a kertészeti termesztésben több fontos szerepe van. Ezeket érdemes alkalmazni kicsiben is, egy házikertben, mert így kisebb területen több termést tudunk szüretelni, aminek munkaszervezési előnyei és növényvédelmi hasznai is vannak.

A vetésforgó lényege, hogy megtervezzük a növények egymás utáni sorrendjét (házikertben egy éven belül is). Egyes növények jó, mások rossz előveteményei egymásnak – bár ezt inkább nagyméretű üzemi területeken szokás figyelembe venni. A napraforgó például talajzsaroló növény, nagyon kevés tápanyagot hagy a talajban a maga után következőnek. A pillangósvirágúak, a bab, a borsó jó előveteménynek számítanak, mert nitrogénben gazdag marad a talaj utánuk.

A paprika, paradicsom, retek, saláta azért jó elővetemények, mert termesztésük alatt csökken a talaj gyomfertőzöttsége.

Némelyiknél általunk történik ez, mert rendszeresen kell kapálni, némelyiknél azért, mert záródik a lombja, és annyira beárnyékolja a talajt, hogy azon nem nő ki a gyom.

Rövid tenyészidejűek után jöhet még más

Ahhoz, hogy a vetési sorrendben egy adott helyre egy tenyészidőszakon belül több növényt is betervezhessünk, fontos, hogy az oda tenni kívánt növények tenyészideje a tavasztól ősz végéig terjedő időszakba beférjen.

Kora tavasszal az adott részre, ha vetettünk hónapos retket, annak – mint neve is mutatja – egy hónap körüli a tenyészideje, tehát májusban már ismét üres a terület. Ekkor választhatunk mondjuk paradicsomot, vagy borsót. Ha paradicsomot ültetünk a retek helyére, válasszunk egy hosszú tenyészidejű fajtát, és akkor arról egészen az első fagyokig szedhetjük a termést. Ha ezt az utat jártuk, akkor az adott területet két növénnyel hasznosítottuk.

Amennyiben a retek után zöldborsó vagy zöldbab kerül májusban a területre, akkor augusztusra ismét megüresedik a hely, hiszen ezek a növények két hónap alatt leszüretelhetők.

Augusztusban még ugyanoda tehetünk rövid tenyészidejű karalábét, vagy salátát. Amennyiben ezt az utat választottuk, a vizsgált helyen retek, borsó, karalábé – azaz háromféle zöldség – termett meg a tenyészidőszak 7-8 hónapos ideje alatt.

Ezért hasznosak a fajtacsoportok

A legtöbb zöldségnövény fajnál különböző fajtacsoportokat, azokon belül fajtákat találunk, amelyek között hosszabb és rövidebb tenyészidejűek is vannak. Így faj, és azon belül fajta alapján kiválaszthatjuk a megfelelőt, ami beilleszthető a tervezett vetési sorrendbe.

Arra ügyeljünk, hogy például káposztafélék esetén számos rövid tenyészidejű fajtát találunk, mind fejes káposztából, karalábéból, még karfiolból is, ám ezek, bár rövidebb idő alatt betakaríthatók, de kisebbek lesznek, és általában nem jól tárolhatók. A zöldségnövények közül a hosszabb tenyészidejű fajták azok, amelyek tárolásra alkalmas termést hoznak.

A térgazdálkodás fontos

Egy házikertben is fontos, hogy minél kisebb helyen minél több növényt tartsunk, egységnyi területről minél több termést szüretelhessünk. Ennek számos praktikus oka van. Egyik, hogy a haszonkert-rész kevésbé látványos, így az minél kisebb, annál több hely marad a díszkertnek, ami esztétikailag látványosabb a ház körül – bár az hasznot a pihentetésen kívül nem hoz.

Minél kisebb a haszonkertünk, de a termesztés rajta nagy hatékonyságú, annál kisebb területet kell gyommentesen tartani, növényvédelmi probléma esetén kisebb területen kell vegyszerezni, ez mind munka és pénz megtakarítást jelent.

Sokan a zöldségeskertben hosszú sorokba vetnek, mások az ágyásos művelést részesítik előnyben.

Ágyásba a vízigényesebb növényeket célszerű tenni, hiszen ott bakhátat húzva köré az öntözővíz jobban hasznosul.

A hosszú soros művelés ott indokoltabb, ahol nagyobb területen egyféle növényt, vagy hasonló gondozást igénylő növényeket vetettünk, hiszen hosszabb sorban gyorsabban halad a munka, mint ágyásos rendszerben.

A házikerti zöldségest érdemes fűszer-, és gyógynövényekkel körbeültetni. Ezek az aromás, illatos növények sokféle kártevőt elriasztanak illatukkal. Ugyanezt teszi a bársonyvirág és az összes hagymaféle is, ezekkel is érdemes körberakni a zöldségeskertet. Igazán akkor hatásosak e bio-védőnövényként is funkcionáló fajok, ha nem csomókban, ide-oda ültetünk belőlük, hanem a védendő területet szabályosan körberakjuk velük.

Klasszikus példa

Régen nagy hagyománya volt a helytakarékos növényi elrendezésnek. A csemegekukorica mellé például rövid tenyészidejű futóbabot vetettek, ami felfutott a kukoricaszárra, így nem kellett azt karózni. Azaz egységnyi területen két növényt termesztettek egy időben. Az lényeges, hogy a babot akkor vetették a kukorica mellé, amikor már a kukoricacső elkezdett kialakulni, hiszen mikorra a bab a kukoricát elkezdte elnyomni, addig már a csöveket leszedték, így a bab nem csökkentette a kukorica termésmennyiségét.

Ha közel egy időben vetnénk, akkor a bab elnyomná a kukoricát, így azon termés se lenne, és később a bab karójaként sem funkcionálna.

Másik – sokfelé látható – helytakarékos megoldás a kapor tartása más növények között, amit nem vetnek mindig tervszerűen. Egy családnak egy-két növény egész évre elegendő levelet szolgáltat, és átévelő növényről van szó, azaz a kapor egynyári, de magját elszórva évről-évre megjelenik. Így egyszerűen csak 1-3 szálat érdemes meghagyni, ahol kikelt, és onnan szüretelni.

A gyümölcsfák tányérjába vethetünk tököt. Bármilyen normál sortávra vetett növény közé még befér egy sor zöldhagymának szánt dughagyma, ami nagyon helytakarékos, hisz csak felfelé nő. Tehát számos példa létezik arra, hogy kis helyen sok növényt termeszthessünk…

Forrás: magyarmezogazdasag.hu