0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mit együnk spenótválság idején?

A spenót kissé kényes növény, meglehetősen magas igényekkel, arról nem is beszélve, hogy utálja a kánikulát, ezért inkább gyorsan gondoskodik az utódlás kérdéséről, majd levonul a porondról. De akkor mi lesz velünk azután? Sok növény alkalmas spenót helyettesítésére, olyanok is, melyekről nem is gondolnánk...

Szükségtelen kétségbe esni, mivel rengeteg növény közül válogathatunk, amik tökéletesen helyettesítik. Persze lehet kukacoskodni, hogy ez nem igazán ugyanaz, de nem érdemes, mivel ez a dolog nem a kompromisszumokról szól: a kínálat bőséges, találunk ízletesebbeket és enyhébb ízűeket, színpompásabbakat, a beltartalmi értékeik pedig olykor sokkal kedvezőbbek, mint az eredetinek, nem utolsó sorban minden tekintetben gazdagabbá válunk, ha többféle növényt fogyasztunk. És valójában a libatopformák alcsaládjába tartozó spenót sokukkal még közeli rokonságban is áll.

A következőkben javasolt „leveles zöldségek” gyakorlatilag ugyanúgy használhatók, szinte minden elkészíthető belőlük, amihez spenótot használnánk, és mindeközben frissen fogyaszthatók hónapokon át, sőt egyedi tápanyagösszetétellel és gyógyhatásokkal rendelkeznek.

Bazella

A jéglevélfélék családjába tartozó bazellát gyakorta malabári spenótként is emlegetik. Két faja van a piros (Basella rubra) és a fehér (B. alba). Könnyen termeszthető, hazánkban egynyáriként, meleg-, és fényigényes, emellett jól bírja a szárazságot, továbbá még szép is. Kúszónövény, ezért szépen betakarja a környező területet, de futtatható támrendszerre is.

Magas nyálkatartalmú leveleit fogyaszthatjuk nyersen, illetve leves és főzelék is készülhet belőle.

Új-zélandi spenót

A pozsgásokra emlékeztető húsos levelekkel megáldott, egyébként a kristályvirágfélék családjába tartozó növény kifejezeten melegigényes. Jól viseli a szárazságot, de hálája jeleként a vízutánpótlásért burjánzóbb levéltömeget ad. A hideget nem szereti, ezért már az első kisebb fagyok teljesen megsemmisítik. Hasonlóan használható, mint a spenót, intenzív fűszerezéssel.

Levélmángold

A Földközi- tenger és az Atlanti- óceán partvidékén honos tengeri répa leszármazottja, ősi kultúrnövény, amit már I.e. is termesztettek Ázsia egyes részein, és az ókori görögök és rómaiak kedvelt főzeléknövénye volt. Szereti a napfényt, a párás környezetet, sok vízre van szüksége.

Könnyen emészthető, a vitamintartalma (A-, és C-vitamin) és a szerves savak jelenléte teszik különösen értékessé, de jelentős mennyiségű pektint is tartalmaz. Különösen finom tésztaszószokhoz.

Libatop

Többféle libatopot is megtalálhatunk a kertünkben akár termesztésbe fogva (parajlibatop, óriás libatop), akár vadon kelve (fehér libatop). Ezek az ehető növények változatosságot jelentenek az étrendünkben, tehát nyugodtan elfogyaszthatjuk azokat, amelyek rossz helyre születtek, sőt nem is olyan őrültség termesztésbe fogni azt, amelyik ínyünkre volt. A disznóparéjfélék családjába, azon belül a libatopformák alcsaládjába tartozik az évelő, apróbb termetű, lassú növekedésű parajlibatop (Chenopodium bonus- henricus). Kifejezetten meleg-, és fénykedvelő növény, a szárazságot is elviseli, ám, ha enni is szeretnénk belőle, érdemes időnként megöntözni, mivel egyébként elég satnya, gyorsan elöregedő lesz a levélzete.

Árnyékosabb részen, nyirkosabb talajban lazább szövetű, zsengébb szárat és levelet hoz.

Az ókortól fogva, a spenót elterjedése előtt rendszeresen fogyasztották, kedvelt főzeléknövény volt. A rendkívül látványos eperparéj (Chenopodium foliosum) levele is felhasználható kisebb mennyiségben. Tartalmazhatnak némi oxálsavat, de ennek mértékét a főzés tovább csökkenti, illetve a szaponinok is többnyire lebomlanak a hatására.

Labodák

A könnyű, homokos, jó vízelvezetésű talajokat részesítik előnyben. Szeretik a napos, nitrogéndús helyeket, azonban a műtrágyázással óvatosan kell bánni, mert erőteljesen felhalmozhatják a levelekben.

A spenótfaként is ismert kerti laboda (Atriplex hortensis) nyersen vagy főzve fogyasztható leveleket szolgáltat.

Serkenti az anyagcserét, főzete fáradtság, idegkimerültség esetén is segít, a népi gyógyászat tüdőbetegségek illetve külsőleg köszvény ellen is használta.

A terebélyes laboda (Atriplex patula) lágy ízű, zsenge levele szintén ehető nyersen vagy főzve, használható önmagában vagy más intenzívebb ízű levelekkel, akár még sóskával is. A parti laboda (Atriplex littoralis) szintén fényigényes növény, aki rendkívül jól bírja a szélsőséges időjárást, pl.: akár a 40 °C-os forróságot is, de fagyponton sem megy tönkre, továbbá jó sótűrő képessége is növeli az értékét. Levelei az előbbiekhez hasonlóan használhatók, de a család minden tagjára vonatkozik, hogy nem ajánlott egyszerre nagyobb mennyiséget fogyasztani, mert fényérzékenyítő hatású lehet.

Amarantok

A fiatal szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus) növényből főzelék készíthető, de fogyasztható nyersen is, sőt a levelekből adsztringens hatású tea készíthető, mely erős menstruációs vagy bélvérzés, és hasmenés esetén segít.

A kerti amaránt (Amaranthus paniculatus) vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag levele főzve spenótszerűen fogyasztható.

Szintén fogyasztható az egzotikus hatást keltő bókoló amaránt (A. caudatus) levele. A tarka amaránt (A. tricolor) leveleiből saláta, leves, főzelék, és köret készíthető. Az Amaranthus blitum is javasolható ételkészítéshez, illetve mikrozöldként használható salátákhoz. Vetéstől számítva 30-40 napra betakarítható, de arra vigyázni kell, hogy nitrogéndús talajon sok nitrátot koncentrál a leveleiben.

Selyemkóró (Asclepias syriaca)

Sós vízben történő pár perces előfőzés után használhatjuk zsenge leveleit, olyan spenótos ételekben, amelyek főzést vagy sütést igényelnek. Enyhe, de jellegzetes ízű, jól fűszerezhető.

Aranyvessző (Solidago sp.)

Különleges zamatú leveleit a spenóthoz hasonlóan levesbe, főzelékbe, mártásokba, ragukba tehetjük.

Rengeteg vadnövényről bebizonyosodott, hogy ehető, és akár gyógyhatásai is vannak.

Tehát nem kell szégyellni, mivel inkább a fejlődés jele az, ha képesek vagyunk több évtizedes berögződéseken felülemelkedni és változtatni. Megéri elfogadni és elfogyasztani azokat a növényeket, „akikre” eddig csak gyomként tekintettünk…

Forrás: magyarmezogazdasag.hu