Az új szolgáltatáshoz szükséges infrastruktúrát az Infobex Kft. építette ki és üzemelteti, a kifejlesztett RTK korrekciós jel használatára elsőként az AXIÁL Kft. szerződött, amit mAXI-NET 2.0 néven értékesít a továbbiakban.
Az ország legkorszerűbb korrekciós jelszolgáltatás elindítása ünnepélyes keretek között zajlott szeptember 13-án a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (MATE) dísztermében, ahol egy indítógomb segítségével jelképesen működésbe hozta Nagy István agrárminiszter, Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője és Haász László, az Infobex Kft. ügyvezetője a szolgáltatást.
Az agrárminiszter elmondta, a digitális mezőgazdaság infrastrukturális hátterének egyik alappillére az országosan elérhető, nagy pontosságú helymeghatározást biztosító, geodéziai célra alkalmas, valós idejű technológia, vagyis az RTK (valós idejű kinematikus mérés) módszer. Az ezen alapuló mAXI-NET 2.0 mind a négy,
A tárcavezető kiemelte a nyáron meghirdetett mezőgazdasági precíziós fejlesztéseket támogató felhívást, melyre eddig csaknem 2300 darab kérelem érkezett, több mint 173 milliárd forint támogatási igénnyel. A pályázati lehetőség 2021. szeptember 20-ig áll nyitva az érdeklődők részére.
A forradalmi korrekciós jel várhatóan elsősorban az agrárszektorban lesz mérvadó, ahol a precíziós gazdálkodási megoldásokhoz nélkülözhetetlen pontosságot és megbízhatóságot garantál – ezt már Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője mondta.
Az AXIÁL Kft. elsőként élt a lehetőséggel, hogy az Infobex Kft. által kiépített rendszeren alapuló 4GNSS korrekciós jelszolgáltatás összes fenti előnyét partnerei számára elérhetővé tegye Magyarország teljes területén” – mondta Harányi Zsolt.
Az indítóünnepségen házigazdaként részt vett Gyuricza Csaba, a MATE rektora is, aki beszédében elmondta, hogy az agrároktatási rendszer átalakításával nagy hangsúlyt kell fektetni a digitalizáció és a precíziós technikák oktatásba való beintegrálására, hiszen láthatjuk, hogy napjaink agrármérnökének olyan űrtechnológiákat kell ismernie, amelyek a modern mezőgazdaság megkerülhetetlen alappillérei.